LMP;legalizálás;EP-választás;letöltések;

2014-05-16 20:53:00

A legális fáljcseréért lobbizna az LMP

Az európai parlamenti választásokra készülő LMP egyértelművé tette, hogy legalizálná a magáncélú fájlcserét - jelentette ki Csarnó Ákos pénteken Egerben. Az LMP egri önkormányzati képviselője Schiffer Andrással, a párt társelnökével és Komlósi Csaba kulturális szakszóvivővel tartott sajtótájékoztatót a Music Hungary konferencián.

Csarnó Ákos szerint az adatokhoz való széleskörű internetes hozzáférés biztosítása szintén fontos célja lesz az Európai Parlamentbe bejutó képviselőiknek. 

"Azonban nem a joghoz kell igazítani az internetet, hanem az internethez kell hozzáalakítani a jogot" - mutatott rá. Komlósi Csaba kijelentette: az LMP üdvözli a könnyűzene támogatását szolgáló Cseh Tamás Programot, azonban ki kell zárni a lehetőségét annak, hogy az erre fordítandó pénzek elosztása politikai alapon történjen.

Azt mondta: érthetetlen, miért kellett megszüntetni a 2005-ben hasonló céllal kialakított, működőképes rendszert, hogy most létrehozzák annak másolatát.Az ellenzéki politikus rámutatott: a programot a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) finanszírozza az üres adathordozók jogdíjának abból a 25 százalékából, amelyet tavaly vontak el a kedvezményezettek szervezetétől, az Artisjustól.

Komlósi Csaba szavai szerint ez egyértelmű politikai üzenet volt: az NKA így akarja markában tartani a szakmát, a zenészeknek lojálisnak kell lenniük a hatalom pénzosztó embereihez, ha bevételhez akarnak jutni. Hozzátette: a konferencián csütörtökön arról lehetett hallani, hogy az NKA-hoz befolyó 1,2 milliárd forintos jogdíjból csak 400 millió forint jut a Cseh Tamás Programra.
"L. Simon László, az NKA leköszönő alelnöke a konferencián felvetette, hogy 100 millió forinttal megtoldja ezt a költségvetést. Ha azonban hétfőn már leköszönt az alelnöki tisztségéről, akkor milyen minőségében ajánlhat fel 100 millió forintot, és milyen szakmai testületek fogják garantálni a források politikamentes szétosztását?" - reagált Komlósi Csaba L. Simon László kormánybiztos, fideszes képviselő csütörtöki felszólalására.