Debrecen;mérkőzés;Puskás akadémia;Pancho Aréna;

2014-05-16 21:23:00

A csodastadionban is felázik a fű - Elmaradt a meccs a Panchóban

Nem tudták megrendezi a Puskás Akadémia és a DVSC-TEVA mérkőzését a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A 29. forduló nyitótalálkozójára a felcsúti Pancho Arénában került volna sor 19 órától, Bognár Tamás játékvezető azonban úgy ítélte meg, hogy nem lehet futballozni a felázott pályán. A játéktéren a nagy esőzések miatt a kezdés tervezett időpontjában állt a víz, ráadásul továbbra is esett az eső. A játékosok nem is mentek ki melegíteni a szokott időben, majd a bíró 18.50-kor ellenőrizte utoljára a játékteret, és akkor döntött a halasztásról.

Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője a két klub és a szövetség illetékeseinek egyeztetését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az újrajátszás időpontjáról egyelőre nem született döntés, arról a versenybizottság határoz, várhatóan a hétfői ülésén. Az elmaradt találkozóval kapcsolatban megjegyezte: a csapat hazautazik és készül a következő mérkőzésre. Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője közölte, hogy ők is a következő találkozóra összpontosítanak, a hétvégén is lesznek edzéseik.

Végh Gábor, a Pancho Aréna játékterét építő Pharos ’95 Kft. ügyvezetője szerint a problémát az okozta, hogy a hatalmas vízmennyiség nagyon rövid idő alatt zúdult le, és a talaj nem bírta átereszteni. Hangsúlyozta: a pálya alatti csövezés bármekkora vízmennyiséget el tud nyelni, amennyiben a föld átereszti. Megjegyezte: ilyen mennyiségű és intenzitású eső után Európa egyetlen pályáján sem lehetne mérkőzést rendezni.