tüntetések;Harkiv;bányászok;Arszenyij Jacenyuk;Rinat Ahmetov;Kelet-Ukrajna;szeparatisták;

2014-05-19 07:32:00

Tüntetnek a bányászok

Ugyan nem hozott eredményt a hétvégén az ukrán válságról Harkivban megrendezett második kerekasztal sem, a tárgyalás légkörét sokkal jobbnak nevezték a felet, mint az első, szerdai fordulót. Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ezért további tárgyalásokat helyezett kilátásba. Közben a szeparatisták is nehézségekbe ütköztek.

A kerekasztal megbeszélések folytatódnak ugyan, ám kijevi illetékesek szerint a jövőben sem kapnak meghívót a szeparatisták képviselői. Jacenyuk ígéretet tett arra, hogy az új kijevi kormány jelentősen védi majd az orosz nyelvet. Mint mondta, azt ország decentrizálását akarják elérni.

A kijevi választási bizottság azt közölte, a kelet-ukrajnai zavargások miatt reménytelennek tűnik a régióban a május 25-re kiírt elnökválasztás megrendezése. A szakadárok eleve elutasították a voksoláson való részvételt. Ismét harcokról számoltak be Szlovjanszkból, a szeparatisták azt állították, visszaverték a kormányerők támadását. A kijevi nemzeti gárda arról értesítette Kijevet, hogy a hadseregből többen átálltak az oroszbarát erők oldalára.

Bár úgy tűnik, az események egyértelműen a szeparatisták érdekei szerint alakulnak, némi nehézségbe ütköztek. A nagy megbecsülésnek örvendő és jelentős befolyással rendelkező acélmunkások és vájárok ugyanis ellenük fordultak. Az ország leggazdagabb embere, RinatAhmetov irányíthatja őket a háttérből.

Az elmúlt héten sokan találgatták, kinek az oldalán áll Ahmetov. Ugyan a megbékélést szolgáló, múlt héten megrendezett kerekasztalon nem vett részt, többször is Ukrajna területi integritása mellett foglalt állást. A kelet-ukrajnai országrész Oroszországhoz csatolása az ő érdekeinek sem felelne meg, hiszen egy új föderációban veszítene befolyásából: köztudott, hogy az oligarchák nem mehetnek biztosra Putyin elnök ellen.

Ahmetov tevőlegesen is fellép a szeparatisták ellen. Ez azonban rossz hír a szakadároknak, hiszen jól tudják: az acélmunkások szembenállása sokkal nagyobb kihívást jelent számukra, mint az országrészben nem sok befolyással rendelkező kijevi kormány úgynevezett terrorellenes harca.

Múlt héten Mariupolban és több más városban is az utcákra vonultak az acélmunkások a szeparatisták ellen. A munkások barikádokat emeltek. Szemtanúk A munkásoktól annyira tartanak a szakadárok, hogy el is tűntek az utcákról.

A bányászok és acélmunkások mögött Ahmetov áll, akinek vagyonát nyolcmilliárd euróra becsülik. A régióban 300 ezer embernek ad munkát. Metinvest nevű konszernje felszólította őket, álljanak a szeparatisták útjába, s az alkalmazottak, akik nyilvánvalóan mindennapi betevőjüket féltik, engedelmeskedtek is.

Ahmetov félti tekintélyes vagyonát a május 11-én megrendezett kelet-ukrajnai népszavazás után. "A donyecki régió csak az egységes Ukrajnában boldogulhat" - közölte múlt héten . Hírek szerint Ahmetov tárgyalásokat folytatott Denisz Pusilinnel, a szakadárok vezetőjével, aki megakadályozná, hogy május 25-én a területen is megrendezzék az elnökválasztást, Ahmetov azonban síkra száll a voksolás megrendezéséért.

"Senki sem akarja azt, hogy a régió egyfajta szürke zónává váljék, amit senki sem ismerne el" - közölte Jurij Szincsenko, a Metinveszt főigazgatója. Utal arra, hogy a cég a világ több mint száz országába exportál.

Kérdés, hogy a Metinvest minden munkatársa egyetért-e a cég törekvéseivel. A cég bejelentette, hogy finanszírozza az oroszbarát milíciák által lerombolt rendőrőrsök újjáépítését. A konszern az ukrán hadsereget is visszafogottságra szólította fel.