Mint saját köreiből kiszivárogtatták, a miniszterelnök állítólag három év múlva aspirálni óhajt az államfői posztra, és noha a magunk részéről kissé korainak tartjuk a nyilván nem véletlenül bedobott értesülés komolyabb elemzését, a sajtó máris szorgalmasan pertraktálja. Holott ez is csupán egy gumicsont az EP-választás előtt; ha a kormánypárt megint a "Csak a Fidesz!" plakátjelszavával és Orbán Viktor arcképével kampányol, akkor nap mint nap szüksége van olyan hírekre, amelyek a vezér személyével kapcsolatosak, az ő jelentőségéről szólnak - jelesül arról, hogy benne testesül meg az ország jövője.
A kormányfő marketingesei eddig sem lazsáltak, és biztosra vehetjük, hogy egészen az őszi önkormányzati voksolásig jó tempóban fogják szaporítani az előremutató politikai jóslatokat.
Egyetlen kínálkozó alkalom sem marad kihasználatlanul - amint bárhol bármit fel lehet avatni, Orbán legott megjelenik, és feltétlenül mond valami biztató bombasztot. Legutóbb a dunaújvárosi papírgyár hőerőművének átadásán közölte: másfél-két év alatt sikerült Magyarországot regionális sereghajtóból a régió éllovasává tenni.
Utóbb ugyan maga is meglepődhetett, milyen nagyvonalúan élt a befejezett múlt grammatikai formulájával, mert az MTI beszámolójában ez a passzus már úgy rögzült, hogy "ismét versenyben vagyunk a régió legátgondoltabban és leggyorsabban fejlődő országa címért", ami ugye mindjárt szerényebben hangzik. Persze, csak az igazsághoz, vagyis ahhoz képest, hogy az idevágó, hiteles gazdasági adatok szerint nem versenyben, hanem kimondottan leszakadóban vagyunk.
A sikerpropagandát azonban nem a valóság visszatükrözésére találták ki. Orbán pontosan tudja, hogy ráadásul nemcsak a múltat kell átírnia, hanem legalább annyira a jövőt is - mégpedig addig, amíg az ellenőrizhetőség lehető legkisebb kockázatával festheti fel róla a maga verzióját. Ezért Dunaújvárosban sem érte be a törekvő térségbeli éllovas aktuális szerepével, hanem megnevezte a következő évtizedek legfontosabb kérdését is: az energia árát; és ebben a témában azonmód tett is néhány igazán eredeti megállapítást.
Mivel szerinte az Európai Unió nem lesz képes felvenni az árversenyt Amerikával, következésképp az európai árakat sem fogja tudni csökkenteni, tehát Magyarországnak "saját szabályokkal" kell elérnie az ipari és vállalkozói rezsicsökkentést. Mert - teszi hozzá Orbán - "aki nem tud olcsón energiát előállítani saját magának, az versenyezni sem tud majd". És előrevetítette, hogy "ebben a kérdésben súlyos döntéseket fogunk hozni".
Mármost az üzenet píárlényege természetesen egyrészt általában a küzdés maga (tudjuk, a kormányfő szüntelenül hősiesen megküzd valamiért), másrészt az a konkrét ígéret, miszerint a rezsicsökkentés folytatódik, s annak ellenére, hogy a versenyképtelen uniótól nem várhatunk segítséget, akár önerőből, "saját szabályokkal" is elérjük céljainkat. Rendben van, ezt a rátarti szöveget legalábbis értjük. De miként állítunk elő magunknak olcsón energiát? És vajon miféle súlyos döntések teszik ezt lehetővé?
Ha geológiai ismereteink nem avultak el, Magyarország nem rendelkezik számottevő energiaforrásokkal - ellenkező esetben nem szorulnánk tetemes importra. És ezért bármennyire is szeretnénk, nincs az a "súlyos döntés", ami változtatna azon a tényen, hogy még "saját szabályokkal" sem áll módunkban olcsó energiát előállítani. Magyarán szólva, Orbán a levegőbe beszél, amikor azt igyekszik sugallni, hogy mi majd kifogunk a világpiaci árakon, szemben azzal az Európai Unióval, amelyik alulmarad az Egyesült Államokkal folytatott versenyben.
De hát akkor mégis mire számít a miniszterelnök? Miből óhajt árcsökkentést elérni a vállalati szférában? Miből gondolja, hogy a szolgáltatók tovább engednek, hiszen eddig épp abból keresztfinanszírozták a lakossági ármérséklést, hogy emelhették az ipari nagyfogyasztók tarifáját. Igaz, kezükre játszott az alternatív források egyre fokozottabb belépése is, amely jelentősen csökkentette az orosz gáz mennyiségét és árát az európai piacon.
De amennyiben a Gazprom nem enged tovább, a trend nem tartható. Márpedig Putyin most nem véletlenül állapodott meg Kínával egy harmincéves gigaszállításról. Amihez persze vezetéket is kell építeni, de ha elkészül, stabilizálhatja az árakat, nem utolsó sorban Európa számára is, és aligha mellékesen új geopolitikai távlatokat nyit meg az orosz-kínai relációban.
A dolog lényege Magyarország szempontjából pedig az, hogy hacsak az oroszok politikai megfontolásból nem adnak Magyarországnak speciális kedvezményt - aminek más vonatkozásban bizton megkérik az árát -, akkor Orbán még az államosított szolgáltatókkal sem tudja majd "versenyképesebbé" tenni az ipari árakat. Erre legfeljebb az általa lesajnált uniónak nyílhat lehetősége, talán éppen a cseppfolyósított amerikai palagáz majdani exportjának köszönhetően.
Mindez azonban egyelőre a jövő zenéje. Orbán egy ideig még eljátszhatja a sikeres rezsicsökkentőt - legfeljebb a költségvetéssel, azaz velünk fizetteti meg az árát.
