Vatikán;Ferenc pápa;

2014-05-24 07:32:00

Zsörtölődés a pápa szentföldi útja előtt

Ma kezdi meg szentföldi látogatását Ferenc pápa. Bár igyekezett minél kevesebb politikai jelentőséget tulajdonítani a Jordániát, Izraelt és a Palesztin Hatóság területét magában foglaló útjának, s annak lelkipásztori jellegét akarta előtérbe helyezni, a Vatikán államfőjeként erre eleve csekély lehetősége van, különösen egy ilyen kényes látogatás során, egy olyan régióban, ahol minden mondata különös súllyal esik latba. Pedig azt tervezte, hogy több ízben is szegényekkel találkozik, s elvegyül az emberek között. Csakhogy már elutazása előtt is zsörtölődés tapasztalható a vendéglátó államok részéről.

Izraelt az aggasztja: a pápa eleve elutasította, hogy golyóálló kocsiban szállítsák. Emiatt azt tervezik, hogy az utcákról lényegében kiszorítják az embereket. Ugyanakkor nehéz lesz elképzelni, hogy a Közel-Keleten is népszerű Ferenc pápa az ürességtől kongó utcákon haladjon át konvojával.

Az izraeli kormány rossz néven vette, hogy a pápa a körút keretében elsőként Jordániába és a Palesztin Hatóság területére látogat el. A palesztinokat az dühíti, hogy az egyházfő koszorút helyez el Herzl Tivadar, a cionizmus atyja sírjánál. A pápát Adam Skorka Buenos Aires-i rabbi és egy iszlám vezető, Omar Abboud, a Buenos Aires-i Egyházi Párbeszéd Intézetének igazgatója is elkíséri, ami a vizit ökumenikus jellegét emeli ki. Mindkét vallási elöljáró a pápa személyes jó barátja.

Ami Ferenc pápa programját illeti, ma érkezik meg a jordániai Ammanba, ahol a királyi pár fogadja. Felkeresi Jézus megkeresztelkedésének helyét Betániában, a Jordán folyó túlsó partján. Május 25-én a Palesztin Hatóság területén fekvő Betlehembe érkezik. A Jászol téren mutat be szentmisét, s ellátogat a Születés barlangjába is. Ezt követően Tel-Avivba, majd Jeruzsálembe érkezik, s a Szent Sír-bazilikában találkozik I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárkával.

Egykor itt ölelte át egymást a béke és ökumenizmus jegyében VI. Pál és Athenagorasz. Május 26-án ellátogat a Jad Vasem emlékhelyre, s találkozik Izrael két főrabbijával. Pápák eddig három ízben látogattak el a Szentföldre: ötven éve VI. Pál, 2000-ben II. János Pál, 2009-ben pedig XVI. Benedek járt itt.