kajak-kenu;Janics Natasa;Kovács Katalin;Storcz Botond;szegedi világkupa;

2014-05-27 07:55:00

Éremeső a világkupán

Nem irigyeljük a kajak-kenu válogatott vezetőedzőjét, akinek a parádés szegedi világkupa után következő válogató versenyeken arról kell döntenie, ki maradjon ki egyik vagy másik egységből, miközben egymást szorongatják a kiváló versenyzők. De Storcz Botond lapunknak adott interjújában elismerte, örömmel vállalja a válogatott összeállításának kellemes gondját.

- Az elvárásait messze túlszárnyalta a csapat Szegeden, hiszen megduplázták az ön által remélt érmek számát. Maradéktalanul elégedett a válogatott hét végi szereplésével?

- Teljes mértékig. Volt ugyan egy-két olyan szám, amelyben éremre számítottunk, s az nem jött össze, összességében azonban messze a várakozásaimon felül teljesített a csapat. Arról nem beszélve, hogy adott esetben egy negyedik hely is lehet nagyon értékes. A szezon valójában most kezdődik. Eddig három világkupán vettünk részt, s abból kettőt mi nyertünk a pontverseny alapján.

- A húsz érem valóban a teljesítmény tükre, vagy az is benne volt a bravúrban, hogy a mezőny kissé gyengébb volt a szokottnál?

- A világkupán lehet, hogy kevesebb országból vesznek részt, viszont a legerősebb nemzetek is két egységet indíthatnak, úgyhogy nehéz az erőfelmérés. Általában azért elmondható, hogy egy világkupa normális esetben némileg elmarad egy vb színvonalától, de a szegedi mezőny egyáltalán nem volt gyenge. Ausztráliától Új-Zélandig mindenki elküldte a versenyzőit a Maty-érre.

- Előzetesen talán fejtörést okozott az olimpiai bajnok női kajak négyes összeállítása - a szülés előtt álló Kovács Katalin és Fazekas-Zur Krisztina, valamint a gerincműtéte után lábadozó Janics Natasa miatt -, aztán az új összetételű kvartett simán verte a mezőnyt.

- A tavalyi világbajnoksághoz képest már csak egy személycsere történt a négyesben, de azért Szeged előtt ebben az összeállításban soha sem versenyeztek, viszont nem látszott rajtuk az összeszokottság hiánya. Párosban nem indult olyan egységünk, amely éremesélyes lehetett volna, de az EB-re, illetve VB-re az is meglesz.

- A hét aranyból a férfiak kettőt szállítottak. Közülük a Vasbányai-Mike kenu ezer méteres párosunk esélyesnek számított, Dudás Miklós első helye azonban kellemes meglepetésként hatott.

- Miklósban benne volt ez az eredmény. Jómagam dobogóra vártam, az előfutam és a középfutam alapján látszott, hogy kirobban az erőtől. Az olimpián hatodik lett, tavaly Tótka Sándor verte őt, így nem ő indult egyesben, de a váltó tagjaként már ekkor is jól szerepelt. Fiatal versenyző, sokat fejlődött, de valójában engem is meglepett az első helyével.

- Olimpiai bajnokunk, Vajda Attila két érmet is szerzett - kenu 1000, illetve 5000 méteren -, de arany nincs köztük. Ne legyünk telhetetlenek?

- Szerintem ez így rendben van. Nem mondom, pszichésen motiváló erő az arany, de sokkal jobb, ha tétversenyen jön be az első hely, mint ha most nyert volna aranyat, s a világversenyeken "csak" ezüstöt, vagy bronzot. Május közepén vagyunk, ha ő tudatosan építi fel a szezonját, ez a teljesítmény a helyén van.

- A nőknél Kozák Danuta első helyére lehetett számítani, de Nagy Flóra, s főleg Lakatos Zsanett szereplése (két aranyat is szerzett) igen kellemes meglepetés. A kapitánynak is?

- Kozák Danutára ugyanaz érvényes, mint a Nagybányai-Mike kettősre: nem elég esélyesnek lenni, nyerni kell. S attól, hogy valaki olimpiai, vagy világbajnok, még nem biztos, hogy minden versenyét hozza. De Kozák Danuta eddig szinte mindent megnyert, ahol elindult. Egyetértek viszont Nagy Flóra és Lakatos Zsanett teljesítményének értékelésével: mindkettő a kellemes meglepetések kategóriájába tartozik. Nagy Flóra már a milánói világkupán is bronzot nyert 5000 méteren, most viszont kiválóan versenyzett párosban is, egyesben is. Lakatos Zsanett tavaly indult először egyesben, most a kanadaiak voltak a favoritok, akiknél előbbre tart a kenu szakág, mint nálunk, de őket is sikerült legyőznie.

- Viszonylag sok fiatal kapott lehetőséget Szegeden, nem okoztak csalódást?

- Egyáltalán nem. Sőt, kellemes meglepetéseket is szereztek. A világkupán , még idősebb versenyzők esetében sem az a fontos, hogy minden esetben dobogós helyen végezzenek - lásd a Dombi-Kökény párost, amely "csak" negyedik lett, pedig nagyon jól mentek - ,a fiataloknál pedig a rutinszerzés a legfontosabb. Persze ha eközben érmet is szereznek, mint például Khaut Kristóf a kenu 500 méteren, Vajda Attilát megelőzve, az bónusz a kapitánynak. Lehet ennél többet várni egy 19 éves fiatalembertől?

- Most jön két válogató verseny. Nehéz döntések előtt áll?

- Jó volt végig menni a három világkupán, ahol nemcsak a saját versenyzőimet, de az ellenfeleket is láttam. Egy válogatón persze sok minden történhet, lehetnek keresztbe verések, nem mindig egyszerű megválasztani egy-egy csapathajó legénységét. De ezek most kellemes gondok…