Kacagtató sorozathalál

Kissé törődött arccal, de lendületesen lép vászonra Tom Cruise, hogy minduntalan halálból ébredjen, majd ismét meghaljon A holnap határa című fantasztikus akciófilmben. Doug Liman rendező Emily Bluntot adja mellé, hogy bírja az örök visszatérést.

Az év legjobb humorú sci-fijét, vagy tán inkább fantasztikus akciófilmjét rendezte meg Doug Liman, aki eddig a Knight Riderrel, a Bourne rejtéllyel és a Mr és Mrs Smithszel lopta be magát a szórakozni vágyó mozizók szívébe. A holnap határa című újabb opuszával a sci-fi műfaj amerikai változataiban rendkívül ritka példányt hozott létre.

Nagyon jókat lehet rajta mulatni, miközben a jó képzelőerővel kitalált fantasztikus elemek, amelyeket a látványos akciók juttatnak érvénye, mindvégig jó minőségű szórakozást és izgalmat szolgáltatják.

A film nem is akar mást, nincs különösebb szándéka gondolatokat permetezni, de éppen ezért például hiányzik belőle a hollywoodi nagyotmondás nevetséges gyermetegsége, a hősies dicsfény meghatottsága, még nemzeti mellveregetés sincsen, és nincs ráöntve a világ, valamint az emberiség megmentésének fellengzős löttye sem.

Egyszerűen jó mulatság. Egy jópofa, izgalmas, egészséges humorú akció van, sok látványos digitális trükkel, kellő fantasztikummal, és ügyes színészi közreműködéssel. Végre egy sci-ci/akció, amely úgy veszi magát komolyan, hogy sokat ad a komikumra.

Már az ötlet is nyerő (amit persze egy kétbalkezes rendező nagyon el tudott volna rontani). Veszik a hollywoodi sci-fi/akciók agyoncsócsált alaphelyzetét: jönnek a földön kívüliek, és el akarják pusztítani a világot, épp a végső csata elé néznek a megfogyatkozott emberi seregek.

A közhelyből lendületes, színes történetet bontanak ki, középpontjában egy linkóci fickóval, aki bár őrnagyi rangban van, esze ágában sincs harcolni, s pláne nem hősnek, netán hősi halottnak lenni. Ehelyett ügyes reklámdumával másokat igyekszik rávenni arra, hogy lépjenek be a hadseregbe.

Ezt a csöppet sem akcióhős-szerű, inkább nagymellényű ügyeskedő fickót játssza a kissé megviselt arcú Tom Cruise, de amit kihoz belőle, az emlékeztet élete legremekebb alakítására.

Anno a Magnólia szarkasztikusan megrajzolt edzőjeként remekelt, most az év legszórakoztatóbb akcióhőseként használja ki a humor iránti finom - igen: finom! - érzékét, amellett, hogy közben igazi bátor harcossá válik.

A Bill Cage nevű őrnagyot ugyanis besorozzák az utolsó nagy csatára készülő seregbe, ahol közlegényként ébred az őrmester figyelmeztető rúgására.

Ez a rúgás azután számtalanszor megismétlődik. Hősünk ugyanis a bevetésnél az első öt percben meghal a többiekkel együtt, a légben, földben, vízben egyaránt remekül mozgó, rémületes sokkarú földönkívüli gyilkosok lekaszabolják az egész sereget.

Billre azonban az Alfa nevű szuperszörny hullajtja a vérét, s ezzel átplántálja belé az erőt. Mindez csak később derül ki, amikor Bill ismét ugyanabban a helyzetben, őrmesteri rúgásokra, megbilincselt kézzel ébred, s hurcolják őt ismét a kijelölt egységhez, ahol minden ugyanúgy történik, mint amit már átélt, és amit mi, nézők, már láttunk.

És ezek után Bill ahányszor neki fog, hogy most majd másként dőlnek el a dolgok, annyiszor éri a halál, s ugyanannyiszor ébred fel ismét arra a bizonyos rúgásra, bilincsben, stb.

A film nagy truvája éppen az ismétlés, amelyben a hadsereget gúnyoló paródia mulatságos elemei rejlenek, a rendező kezében az ismétlődések minden alkalommal újabb és újabb humoros mozzanat forrásaivá válnak.

Hamarost Emily Blunt, mint a legendás szörny-pusztító lesz Cruise társa a legkülönösebb kalandban, amelyben csak ők ketten tudják, hogy már átélték, mindenki más újra-és újra frissen áll csatasorba. Az ismétlődések titkába beavatott néző dupla mulatsága várni a már ismert komikus pillanatokat illetve a sztori továbbgördülését az akció folytatásában.

Emily mindig kénytelen agyonlőni Cruise-t, ha épp nem hal meg, hogy az elrontott akciót elölről kezdhessék, s a hibát javíthassák. Cruise kérése: "Várj, még ne lőj le!" minden újabb helyzetben újabb színt és komikumot hordoz.

Ám ez mégis vérbeli akció, sci-fi elemekkel megbolondítva, a jól adagolt, szellemes ismétlődések révén egyre inkább fokozódik az izgalom, hogy vajon hogyan sikerül végül elpusztítani az Omegának nevezett erőforrást, minden szörnyek táplálóját.

Imex 3D-ben lehengerlő a fantasztikus látványosság (CGI-csúcsrajáratással), s bár olykor túlteng a sci-fik sötét árnyalata, de ezt oldja a mindig jó ütemben érkező komikum.

A kábítóan valóságos katonásdi itt üdítő szatírával jelenik meg, s ettől nem csak elviselhető, hanem szórakoztató is az új köntösben villogó agyoncsépelt téma.

(A holnap határa ****)