Bioritmus;zene;Parkinson-kór;Barbara Thompson;

2014-06-01 09:30:00

Barbara erősebb a Parkinson-kórnál

Tizennyolc évvel ezelőtt állapítottak meg Parkinson-kórt Barbara Thompsonnál, a világ egyik legnagyobb szaxofonosánál. A rock-ban, a jazz-ben, a kortárs zenében egyaránt maradandót alkotó művésznő, Andrew Lloyd Webber állandó munkatársa soha nem adta fel egy pillanatra sem, és most, három évvel véglegesnek hitt visszavonulása után újra játszik.

Barbara Thompson évtizedeken át rendkívül intenzív életet élt: több saját jazz-zenekara volt, amelyek közül a legismertebb a férjével, Jon Hisemannel közösen alapított Paraphernalia, klasszikus zenekarokkal lépett fel, a legkülönbözőbb műfajokban komponált, ő hangszerelte Webber több nagy művét, köztük a Requiemet és az Operaház fantomját is. A 60-as évek végén ott volt Hiseman legendás Colosseum együttese mögött (a nevet is ő adta a házaspár római nászútján), társszerzője volt a zenekar leghíresebb darabjának, a Valentyne’s Suite-nak.

Amikor 1996-ban kiderült betegsége, férjével együtt úgy döntöttek, hogy folytatják, mintha mi sem történt volna. 2001-ben azonban úgy tűnt, hogy Barbarának abba kell hagynia a koncertezést és csak a zeneszerzés marad neki. Két évvel később azonban az újjáalakult Colosseum szaxofonosa, Dick Heckstall-Smith súlyosan megbetegedett (egy év múlva meg is halt),  és Barbara, fittyet hányva az orvosok tanácsának, a zene erejében bízva a helyére lépett a bandában. Hogy miként játszott, soha nem felejtik el azok, akik részesei voltak a Colosseum fellépéseinek. A 2010-es koncerten azonban már látszott, hogy bár még mindig csodálatosan fújt, egyre nehezebben koordinálta mozgását. Egy év múlva a kór leparancsolta őt a színpadról, és a hűséges férj feloszlatta a bandát.

Barbarát azonban nem olyan fából faragták, mint aki tehetetlenül várja az elkerülhetetlen leépülést. Kereste-kutatta a gyógyulásnak, vagy legalább a betegség megállításának módjait. Közben honlapján nemcsak állapotának alakulásáról tájékoztatta rajongóit, hanem sorstársainak is erőt adott saját életkedvével és a Parkinson-kórral kapcsolatos kutatásokról szóló beszámolókkal. Tavaly szeptembertől vetette alá magát egy Svédországban kikísérletezett módszernek, amely a dopamint serkentő anyagot közvetlenül a patkóbélbe juttatja, kikerülve a gyomrot, megóvva az emésztőrendszert a szájon át bevett gyógyszerek mellékhatásaitól.  E kúra nemcsak stabilizálta az állapotát, hanem legalább napi 12 órás nyugalmi állapotot biztosít számára, ennek köszönhetően újra játszhat.

Barbarával, családjával és barátaival természetesen madarat lehet fogatni, tavasz óta újra fellép, ősszel pedig egy rövid turnéra is vállalkozik a Colosseummal, így november 23-án ismét üdvözölhetjük őket Budapesten, a Petőfi Rendezvényközpontban. És ha már életre kelt az „ércnél maradandóbb” zenekar, mindjárt új stúdiólemezbe is fogtak, Anno Domini címen.

Barbara Thompson pedig új színpadokat is meghódít. Már több orvoskongresszusra is meghívták, hogy zenéjével bizonyítsa a módszer eredményességét. „A végén az orvostudomány sztárja leszek! – írta a művésznő blogjában – de komolyra fordítva a szót: boldogan leszek a szószólója egy olyan hatékony gyógymódnak, amely reményt ad a Parkinson-kór betegeinek.”