Totális, elkerülhetetlen csőd

Platonovra tapadnak a nők. Tőle várják a megváltást. Ő pedig menekül tőlük, negatív mágnesként viselkedik, mert már senkitől nem vár megváltást, fenemód rosszul érzi magát a bőrében. Bizonytalan magában, a világban, mindenben. A kor kétségeinek megtestesítője. Csehov Platonov című darabját Alföldi Róbert rendezte a Radnóti Színházban.

Izgalmas, hogy László Zsolt Platonovja nem kapásból, első szempillantásra idegzsába, hanem izompacsirta, erős férfi, de őt is legyűrik a körülmények, meg saját öngyötrése.

Balkay Géza legendás alakításában, az Ascher Tamás által rendezett revelatív produkcióban, egykor a Katona József Színházban, Platonov ránézésre ingatag lábakon állt, látszott rajta, hogy felőrlődött.

Hogy rágja a testét az ideg, folyamatosan gyilkolja magát erősen túladagolt alkohollal, csaknem vágtázik a halálba, ami hamarosan akkor is bekövetkezne, ha nem dördülne el egy végzetessé váló lövés.

A szerep és a nagyformátumú Balkay kegyetlenül önpusztító élete drámaian összeforrt. A kiváló színész civilben ugyancsak féktelenül a halálba rohant.

László Zsolt Platonovja esetében viszont egy vasgyúró válik menthetetlenné, dönti le lábáról a gyógyíthatatlan lelki nyavalya és a kor, egy testileg igencsak erős, valaha köztudottan tehetséges ember lesz szánalmas ronccsá, és ha ez vele megtörténhet, akkor gyengébbel, tehetségtelenebbel még inkább.

Alföldi Róbert rendezése pontosan erről a csődhalmazról szól. Arról, hogy nincs már, aki boldogulna, olyan pedig aki legalább egy kis időre is boldog lenne, pedig végképp nem akad.

Platonov a lakmuszpapír, aki kimutatja mindazt, amit még sokan leplezni igyekeznek. Otrombaságba hajló tréfáival, találóan keserű odamondogatásaival, elviselhetetlen világfájdalmával, élesen rávilágít mindarra, ami tarthatatlan.

De, hogy a szédítően mély gödörből hogyan lehetne kikecmeregni, arról halvány fogalma sincs, ahogy a többieknek sem. Nem véletlen, hogy Menczel Róbert fődíszleteleme egy kézi zuhanyozó.

Amikor a szereplők már képtelenek türtőztetni magukat, a plafonon vannak az indulattól, vízsugárral igyekeznek, persze eléggé reménytelenül, hűteni magukat.

Érdekes, hogy a közelmúltban Pesten vendégszerepelt, Bocsárdi László által rendezett, elsőrangú sepsiszentgyörgyi Hamlet produkcióban, a főhős szintén zuhanyozás révén próbált valamennyire lecsillapodni.

A Platonovot pokolian nehéz játszani. Ha teljes terjedelmében előadnák, körülbelül tíz óra hossznyi lenne. Csehov nem volt még húsz esztendős, amikor írta.

Túlburjánzik, szövevényesen szerteágazó a cselekmény, temérdek a szereplő, de örvényszerű sodrása, viharzó lendülete van.

A tobzódó szertelensége amilyen hátránya, legalább annyira előnye is, izgalmassá, rejtélyessé, sokrétegűvé, kiszámíthatatlanná teszi. És közben már megjelenik szinte mindaz a motívum, ami Csehov kiérlelt alkotásaiban annyira bámulatra méltó.

Amikor Horvai István emlékezetes előadásban, főiskolai vizsgaprodukcióként rendezte a darabot, Dörner Györggyel a címszerepben, ez az izgalmas keszekuszaság különösen kidomborodott.

Különös feszültséget adott a produkciónak, hogy a fiatalok nem feltétlenül lenyesegetni akarták a vadhajtásokat, hanem jókora élvezettel vetették rájuk magukat, és belőlük csiholtak ki eszelősen vehemens előadást. Megrendítő volt, hogy már ilyen ifjan mennyire átélték a totális reménytelenséget.

A Radnóti Színház produkciójában éppen a vadhajtásokat nem érzem eléggé, ez okozhatja az első rész több helyütt unalomba torkolló monotómiáját. Egészen klasszicizáló előadásrészletek váltakoznak zaklatottabban feszültekkel.

Ilyenek például, amikor özvegy tábornoknéként Kováts Adél a színen van. Már nem először eljátssza a női lét csaknem teljes skáláját, a lelkesedéstől a végső kétségbeesésig, a reménykedéstől a magába zuhanásig, a vonzó állapottól a taszító, rút létig.

Valósággal hasonul Platonovhoz, bizonyos tekintetben női inkarnációjává válik. Nagy jeleneteket, látványos kiborulásokat rendez.

A Platonov nem olyan, mint a többi Csehov darab, hogy látszólag nem történik semmi, csak a mélyben készül mind inkább kitörni a vulkán.

Itt több alkalommal ki is tör, féltékenységi egymásnak ugrások, jókora kiborulások, haragvó, durvaságba is torkolló összecsapások tanúi lehetünk.

És közben ott ücsörög például megszokott székén, Jordán Tamás megformálásában, Trileckij, nyugállományú ezredes, és mindabból, ami körülette történik egy mukkot sem ért.

De hát vannak így egypáran, hiszen tulajdonképpen senki nem érti a másikat, ha hangosan beszél, akkor is lényegében mindenki befelé monologizál. Megszűnt a valós párbeszéd, így aztán a magányosság nem kerülhető el. Ez pedig nyilvánvalóan boldogtalansághoz vezet.

A teljes szereplőgárda, az említetteken kívül, Adorjáni Bálint, Petrik Andrea, Bálint András, Somhegyi György, Somody Kálmán, Schneider Zoltán, Márton András, Rétfalvi Tamás, Andruskó Marcella, Mészáros András, Móga Piroska jól játszik.

De ritkán teszik ezt vehemens kiszámíthatatlansággal, amit nem mindig pótol a biztos mesterségbeli tudás, a magas szakmai színvonal.