MSZP;Tóbiás József;Botka László;Délmagyar.hu;

2014-06-03 07:06:00

Nagyobb mozgásteret akar Botka László

Formálódik az MSZP következő vezetőinek névsora: Tóbiás József lehet a pártelnök, Botka László az eddiginél nagyobb "játéktéren" maradna az országos választmány elnöke, Kunhalmi Ágnes pedig a szocialisták fővárosi szervezetét irányíthatja a július 19-i tisztújító kongresszus után.

A szegedi polgármester azt már múlt szombaton, a párt kibővített választmányi ülését követően elmondta, hogy számára a Tisza-parti város az első és mert újrázni akar, készül az ősz önkormányzati választásra. A Délmagyar.hu-nak kijelentette, természetes, hogy erre a hat hétre elvállalta a szocialista párt vezetését. Érzi a felelősségét, ezért vezető szerepet kíván betölteni az MSZP újjáépítésében.

Miután a tisztújító kongresszusig a szocialisták országos választási bizottságát (ovb) és a pártot is Botka irányítja, így ez idő alatt a politikus el tudja fogadtatni, hogy erősebb jogosítványokkal rendelkezhessen a jövőben a választmány elnöke és a testület valóban formálhassa az MSZP politikáját. Az ovb tegnap ülésezett először Botka vezetésével. A tanácskozáson egyebek mellett a tisztújító kongresszus előkészítéséről, a menetrendről volt szó. Megállapodtak abban is, hogy a párt megyei elnökeitől tájékoztatást kérnek arról, hogy állnak az önkormányzati választási felkészüléssel. A testület következő ülésein azonban az is szóba kerül, hogy az új szövetségkötés, a pártépítés, az új program megalkotása kinek a felelőssége legyen az MSZP-ben.

Szabó Vilmos, a kongresszusi jelölőbizottság elnöke elmondta, az MSZP szervezeteknek június végéig kell megválasztani a helyi és a megyei tisztségviselőket, a kongresszusi küldötteket. Ezt követően derül majd ki, hogy ki lehet hivatalosan is pártelnökjelölt. Július 1-jével indulhat a jelölőbizottság munkája, annak tagjait ugyanis a megyei szervezetek delegálják a tisztújító küldöttgyűléseken. Szabó azt is elmondta, hogy az alapszabály értelmében a tisztségekre jelölteknek pályázatokat kell benyújtani, majd az országos tisztségekre pályázóknak a jelölőbizottság előtt nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadják-e a jelölést. Pártelnöki tisztségre az nyújthat be pályázatot, aki személyesen összegyűjti a tagság tíz százalékának támogató aláírását.

Mesterházy Attila lemondását követően "káosz" alakult ki az MSZP-ben - írta hétvégi számában a Der Standard. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM "meglehetősen fogcsikorgatva" megkötött szövetsége az áprilisi választásokon mindenekelőtt az új választási törvény miatt jött létre - írta a liberális osztrák napilap. A tisztán listás elv alapján zajló EP-választások, amelyen viszont külön-külön indultak a középtől balra álló pártok, az újság szerint alaposan átrendezte az erőviszonyokat az ellenzék táborában. A svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) szerint az uniós választásokon csak azért lehetett második a Jobbik, mert katasztrofálisan szerepelt az MSZP, illetve felaprózódott a baloldal.

Az eredmény kíméletlenül mutatja a szocialisták gyengeségét, és azt, hogy az egykori állampárt már nem képes hiteles és tartalmilag meggyőző erőként eladni magát.