Nagy-Britannia;Jean-Claude Juncker;Európai Néppárt;nagykoalíció;listavezető;

2014-06-10 11:20:00

Nagykoalíció alakult a néppárti jelölt ellen

„Nagykoalíció” alakult Nagy-Britanniában az Európai Néppárt listavezetője, Jean-Claude Juncker ellen.

A Munkáspárt ugyanis támogatja David Cameront abban a törekvésében, amely szerint mindenképpen meg kell akadályozni a volt luxemburgi kormányfőt, az euróövezeti csoport, az Eurogroup előző vezetőjét abban, hogy az Európai Bizottság elnökévé válasszák meg. A baloldali párt közleményében egyértelművé tette, nem támogatja Junckert. A párt szóvivője pedig úgy foglalt állást, esetleges megválasztása megnehezítené az Európai Unió reformját.

Angela Merkel német kancellár hétfő este a svédországi Harpsundban kétnapos tanácskozást kezdett Cameronnal, Fredrik Reinfeldt svéd kormányfővel és Mark Rutte holland miniszterelnökkel arról, ki legyen az Európai Bizottság elnöke. Reinfeldt a tanácskozást megelőzően a Financial Timesban megerősítette, hogy hazája nem támogatja Juncker megválasztását. Elsősorban nem személyével, hanem a jelölés folyamatával van baja, szerinte az EU állam- és kormányfőinek kell megválasztania a bizottsági elnököt, s nem az Európai Parlamentnek. Rutte is szkeptikus Juncker megválasztásával kapcsolatban.

A négy miniszterelnök hétfő este közös sétahajókázáson vett részt.