Lázár János;államtitkárok;Miniszterelnökség;

2014-06-11 09:35:00

Lázár nem lesz egyedül, hét államtitkár lesz a Miniszterelnökségen

Hét államtitkár kinevezését javasolja a Miniszterelnökségre Orbán Viktor kormányfő - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden éjszaka a távirati irodával.  Szerdán napközben Lázár János azt is kijelölte, hogy államtitkárai közül ki miért felel majd.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a Miniszterelnökségre Kis Miklós Zsolt, Kovács Zoltán, L. Simon László, Németh Lászlóné, Potápi Árpád János, Sonkodi Balázs és Zsigmondné Vitályos Eszter Zsuzsanna államtitkári kinevezését javasolja Orbán Viktor kormányfő Áder János köztársasági elnöknek.

"Minden lépést megteszünk az ellen, hogy bürokratikus szerv legyen a Miniszterelnökségből" - idézte az Origo tavaly tavasszal Varga Mihály, kevéssel a 2010. áprilisi kormányváltás után a szervezet irányítására felkért államtitkár akkori szavait.  Varga nagyjából igyekezett is megfelelni ígéretének: 2010 júniusában két helyettes államtitkárral - a szervezési és koordinációs ügyekért felelős Fericsán Anitával és a miniszterelnök kommunikációját irányító Havasi Bertalannal - kezdte meg a munkát, de 2012. júniusi távozásakor is csak 4 helyettese volt: Fericsán és Havasi mellé a kormányzati kommunikáció 2011. szeptemberi átszervezésekor vették fel a stratégiaalkotással megbízott Kern Tamást és Mikecz Pétert, a közigazgatási tárca korábbi kommunikációs helyettes államtitkárát.

Havasi azt is bejelentette, hogy Június 15-ei hatállyal Kontrát Károly, Pogácsás Tibor és Tasnádi László lehet a Belügyminisztérium államtitkára. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában lehet a legtöbb államtitkár: június 15-étől Czibere Károly, Czunyiné Bertalan Judit, Hoppál Péter, Rétvári Bence, Simicskó István, Soltész Miklós és Veresné Novák Katalin, június 24-től pedig Zombor Gábor töltheti be ezt a posztot az Emmiben.

A kormányfő a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárává javasolja kinevezni június 15-ei hatállyal Bitay Márton Örsöt, Czerván Györgyöt, Nagy Istvánt, V. Németh Zsoltot és Zsigó Róbertet. A Honvédelmi Minisztériumban államtitkára lehet Vargha Tamás, míg az Igazságügyi Minisztériumban Répássy Róbert 15-étől, Berke Barnabás és Patyi Gergely Sándor 16-ától láthatja el az államtitkári feladatokat.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárává Orbán Viktor Balatoni Monikát, Győri Enikőt, Mikola Istvánt, Szabó Lászlót és Szijjártó Pétert javasolja kinevezni június 15-ei hatállyal. A Nemzetgazdasági Minisztériumban ugyanezen időponttól államtitkár lehet Banai Péter Benő, Czomba Sándor, Orbán Gábor, Rákossy Balázs és Tállai András, július 2-ától pedig Glattfelder Béla. Június 15-étől államtitkárként dolgozhat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban Aradszki András, Fónagy János, Hegmanné Nemes Sára és Szabó Zsolt, július 1-jétől pedig Tasó László.

A kormányfő javaslata szerint közigazgatási államtitkárként dolgozna június 15-étől Biró Marcell a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Czepek Gábor a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, Molnár Zoltán az Igazságügyi Minisztériumban, Simon Attila István a Földművelésügyi Minisztériumban és Vidoven Árpád a Miniszterelnökségen.

Közben Lázár János kijelölte, hogy államtitkárai közül ki miért felel majd. Erről Kurucz Éva kormányszóvivő tájékoztatta a távirati irodát. 

L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő lesz a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Németh Lászlóné volt fejlesztési miniszter a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) érintő kormányzati döntésekért, a Magyar Posta felügyeletéért és a takarékszövetkezetek integrációjáért felel majd. A fideszes Potápi Árpád Jánosnak - aki eddig a parlament nemzeti összetartozás bizottságát vezette - az államtitkári hatásköre a nemzetstratégiára terjed ki Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter irányítása alatt. A szintén a kormánypártban politizáló Kovács Zoltánra a területi közigazgatást bízzák a Miniszterelnökségen.

Kis Miklós Zsolt - a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának elnöke - felel majd a vidékfejlesztésért, a már eddig is a Miniszterelnökség kötelékébe tartozó Sonkodi Balázs a stratégiai ügyekért, Zsigmondné Vitályos Eszter Zsuzsanna - a Miniszterelnökség eddigi helyettes államtitkára - pedig az európai uniós fejlesztésekért - közölte a kormányszóvivő. A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára Vidoven Árpád lesz.