Kína;pápa;La Repubblica;

2014-06-11 10:27:00

Kínába utazik a pápa?

Állítólag Kínába kíván utazni Ferenc pápa – értesült a La Repubblica. Ez valóságos szenzáció lenne. A Szentszék és Peking viszonya igen hűvös, 1951 óta a két ország nem tart fenn egymással diplomáciai kapcsolatokat. A Vatikán azon kevés államok közé tartozik, amely Tajvant ismeri el Kína képviselőjének.

A rossz viszony oka az is, hogy Kínában nem működhet szabadon a Vatikánhoz hű katolikus egyház, s Peking csak a magyarországi békepapsághoz hasonló Hazafias Egylet működését engedélyezi. Becslések szerint a két egyháznak 5-5 millió híve lehet. Ugyanakkor a Szentszék számára fontos lehet a kínai kapcsolat, hiszen a kínai keresztények száma évről évre jelentősen nő.

Vasárnap a South China Morning Post közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy Ferenc pápa közeledni kíván Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkárhoz, s még ebben az évben megbeszéléseket folytathatnak egymással. A La Repubblica megjegyezte, Ferenc pápa számára igen fontos a kínai kapcsolat. Egy kínai út óriási áttörés lenne Ázsia-politikában.

Idén augusztusban a pápa Dél-Koreába látogat, jövő év januárjában pedig Srí Lankába és arányait tekintve a világ legkatolikusabb államának tartott Fülöp-szigetekre visz az útja.