Geert Wilders;Nemzeti Front;tiszteletbeli elnök;Jean-Marie Le Pen;

2014-06-11 10:36:00

Válságban az európai szélsőjobb?

Válságot okozott az európai szélsőjobboldal körében a Nemzeti Front tiszteletbeli elnöke, Jean-Marie Le Pen, akinek antiszemita kijelentésétől saját lánya, az FN elnöke, Marine Le Pen is elhatárolódott. A holland Szabadságpárt (PVV) elnöke, az Izraellel közismerten szoros kapcsolatokat ápoló Geert Wilders undorítónak nevezte Le Pen megnyilatkozását. Szerinte az FN volt elnöke túllőtt a célon, ezért magyarázatot követelt Marine Le Pentől.

Jean-Marie Le Pen az FN honlapján, egy azóta onnan lekerült videóban a szélsőjobboldali pártot elítélő művészeket, köztük Madonnát, Yannick Noah francia énekest, egykori teniszezőt és Guy Bedos francia humoristát támadta. Amikor a riporter Patrick Bruel francia énekes-színészt is megemlítette, aki köztudottan zsidó, Le Pen elégedett mosollyal azt mondta: "legközelebb csinálunk belőlük egy kemencényi rakást".

Miután több antirasszista szervezet, köztük az SOS Racisme (Rasszizmus) és az MRAP, valamint a Franciaországi Zsidó Diákok Uniója (UEJF) és az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) azonnal elítélte Le Pen újabb antiszemita kijelentését és jelezték, hogy feljelentést tesznek, vasárnap Marine Le Pen is elhatárolódott az apjától, s politikai hibának nevezte szavait. Apja erre azt válaszolta, „azok követnek el politikai hibát, akik a politikai fősodorhoz akarnak igazodni”.

Wilders kijelentése akár azt is jelentheti, hogy megpecsételődött a szélsőjobb frakció sorsa az Európai Parlamentben. A Szabadságpárt elnöke előzőleg azt közölte, a FN megváltozott Marine Le Pen elnöksége alatt.