A francia szélsőjobb és a rasszizmus

Bár Marine Le Pen a Nemzeti Front (NF) nevét 2018-ban Nemzeti Tömörülésre (NT) változtatta, és igyekezett a régi-új párt cégérét szalonképessé átfesteni, a rasszizmus és idegengyűlölet ma ugyanúgy központi üzenete a NT-nek, mint volt az 1972-ben alapított szélsőjobboldali elődpártjának, a NF-nek…

Marine Le Pen és
Jordan Bardella,
a Nemzeti
Tömörülés két
vezetője a tavalyi
EP-választási
kampányban.
A párt az
általa kanalizált
indulatokat a
bevándorlók,
muszlimok és
más kisebbségek
ellen fordítja

Kezdenek józanodni a franciák, az egység hetei után visszatérnek a megosztottság hétköznapjaiba

Jelentős politikai tőkére aligha tesz szert Emmanuel Macron a párizsi olimpia kiválóra sikerült megrendezéséből. Az ötkarikás eufória után sokan kérdezgetik, át lehetne-e menteni a kivételes hangulatot a következő hónapokra is.

Párizs az olimpiával a szuperlatívuszok sportfesztiválját ünnepelte. A kivételes hangulat annak is köszönhető, hogy az ismert műemlékek között zajlottak a versenyek

Franciaország: válogatott kontra szélsőjobb

A radikális pártok ellen lépett fel a francia nemzeti tizenegy több sztárja. A populisták és az együttes közötti feszültség több évtizedes múltra tekint vissza.

Gondnokság alá helyezték Jean-Marie Le Pent

A francia szélsőjobboldal korábbi kulcsemberének leépülését állapította meg egy orvosi szakvélemény.

Kórházba került a francia szélsőjobboldal ikonikus alakja

Noha már évekkel ezelőtt visszavonult, ennek ellenére nagy befolyása van. 

Választás a tiltakozás jegyében

A következő államfő legnagyobb kihívása a társadalom egységesítése lesz. Szinte reménytelen feladat vár rá.

EB: uniós pénzt kell visszafizetnie a volt pártelnöknek

A francia Nemzeti Front (FN) három európai parlamenti (EP-) képviselőjének, köztük Jean-Marie Le Pen volt pártelnöknek vissza kell fizetnie az asszisztenseik után jogtalanul felvett uniós pénzeket, döntött szerdán az Európai Bíróság - írja az MTI.

Jean-Marie Le Pen ügyvédjével beszélget. Fotó: JOHN THYS / AFP

Jóváhagyták Jean-Marie Le Pen kizárását

Érvényesnek ítélte meg Jean-Marie Le Pennek, a francia Nemzeti Front (FN) korábbi elnökének kizárását a pártból pénteken a Párizshoz közeli Versailles fellebbviteli bírósága, tiszteletbeli elnöki státusát viszont helyreállította.

FOTÓ: JOHN THYS / AFP

Jean-Marie Le Pen mentelmi jogát ismét felfüggesztette az EP

A felfüggesztés egy újabb ügynek szól, az uniós testület strasbourgi plenáris ülésén a javaslatról kézfeltartással szavaztak a képviselők.

Jean-Marie Le Pen pénzbüntetést kapott

 Ötezer eurós pénzbüntetésre ítélte hétfőn a dél-franciaországi Aix-en-Provence fellebbviteli bírósága Jean-Marie Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front alapítóját és tiszteletbeli elnökét, aki 2013-ban becsmérlően beszélt a kelet-európai romákról.

Az EP felfüggesztette Jean-Marie Le Pen mentelmi jogát

Felfüggesztette Jean-Marie Le Pen francia jobboldali európai parlamenti (EP-) képviselő mentelmi jogát kedden délután a testület strasbourgi plenáris ülése. A javaslatról kézfeltartással szavaztak az Európai Parlament képviselői.

Jean-Marie Le Pen szónokol - Fotó: Aurelien Meunier/Getty Images

Családi perpatvar a Nemzeti Frontnál

Viharos idők dúlják föl a francia szélsőjobboldal háza táját. Ami már hosszú idő óta lappangott, a szakadás, a két állítólag kibékíthetetlen tábor háborúskodása, azt az idei tavasz könyörtelenül meghozta. A pártalapító öregúrnak, a nyolcvanadik életévén túljárt Jean-Marie Le Pennek már régen megfeküdte a gyomrát leányának, Marine Le Pennek az „újító hajlama” hogy valamennyire mérsékelje a Nemzeti Frontot, s elhitesse azt: szalonképesebbé vált a tömörülés. A küzdelem egy ideig rejtettebb volt, megmaradt az üzengetés szintjén, amíg most egyszerre nyílt konfrontációvá szélesedett.

Ez a kép is mutatja: nem felhőtlen a viszony apja és lánya között FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHESNOT

Eltilthatják a politikától a két Le Pent

Orruknál fogva vezette a francia adóhatóságokat a két Le Pen, atya és leánya? Legalábbis az a botrány, amely néhány hete témát ad a sajtónak erre enged következtetni. Jelentések szerint több millió eurót kérnek számon a családon, eltitkolt jövedelmeket és vagyontárgyakat, hamisan föltüntetett javadalmakat. A rosszmájúak első hallásra, a nagy port fölvert regionális választások óta rosszmájúak azt föltételezhetnék, hogy a jelenlegi baloldali, szocialista kormányzat „bosszúhadjáratba” kezdett, amiért a szélsőjobboldali Nemzeti Front a decemberi regionális választás első fordulójában a legtöbb voksot zsebelte be, s időlegesen az ország első pártja lett. Ez azonban kevéssé valószínű, az olyan átláthatóan demokratikus sajtóban, amilyen a francia, ennek zajos visszhangja volna.

Kínos helyzetbe kerülhet apa és lánya, a két Le Pen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PATRICK DURAND

Le Pen, a kirekesztett öregúr

Zsémbel, káromol, fenyegetőzik, íme így viselkedik Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) 87 éves hajdani alapítója, akit a múlt hét végén a pártja, édes leányának a kezdeményezésére kizárt a tagjai közül. Idestova egy hete ettől hangos a párizsi politika. vezető lapok ezzel töltik meg hasábjaikat.

Jean-Merie Le Pen kész elmenni a végsőkig FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/FREDERIC STEVENS

Kizárták pártjából a jobboldali politikust

A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) kizárta a pártból alapítóját, a 87 éves Jean-Marie Le Pent. A 87 éves francia politikus már régóta szembefordult lánya, Marine Le Pen politikájával, aki a Nemzeti Front szélesebb körű elfogadtatására törekszik. 

Lánya és apja, Marine Le Pen és Jean-Marie Le Pen. FOTÓ: Corentin Fohlen/Getty Images

Új mozgalmat alapít lánya ellen Le Pen

Új szakaszba lépett a Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front (FN) alapítója és a francia jobboldali radikális párt jelenlegi elnöke és leánya, Marine Le Pen közötti hatalmi harc. Apja bejelentette, hogy új politikai mozgalmat hív életre.

OTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Viharos jelenetek Le Penéknél

Újdonságnak korántsem számít a francia Nemzeti Front vezetését uraló Le Pen családban, hogy amióta a papa három éve átadta lányának a hatalmat, egyetlen percre sem állt helyre a família belső békéje. Sőt, napirenden vannak a civódások.

Marine Le Pen pártelnök unokahúga, Marion Maréchal Le Pen választási plakátja 2012-ből FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PATRICK AVEN

Hazatérő dzsihadistáktól retteg az EU

Egyre nagyobb gondot jelentenek az európai útlevéllel rendelkező dzsihadisták. Többen közülük már saját hazájukban is szélsőségesekké válnak, amint azt a toulouse-i merénylő, Mohammed Merah esete is mutatta. A szélsőségesek a véres cselekményektől sem riadnak vissza. Az Európai Unió tagországai tervet készítenek arra, hogyan tudnák minél jobban visszaszorítani a már Európában született dzsihadistákat.

A közel-keleti harcokban edzett európai dzsihadisták hazatérésük után komoly veszélyforrássá válnak FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Válságban az európai szélsőjobb?

Válságot okozott az európai szélsőjobboldal körében a Nemzeti Front tiszteletbeli elnöke, Jean-Marie Le Pen, akinek antiszemita kijelentésétől saját lánya, az FN elnöke, Marine Le Pen is elhatárolódott. A holland Szabadságpárt (PVV) elnöke, az Izraellel közismerten szoros kapcsolatokat ápoló Geert Wilders undorítónak nevezte Le Pen megnyilatkozását. Szerinte az FN volt elnöke túllőtt a célon, ezért magyarázatot követelt Marine Le Pentől.

Rasszisták egymás közt - A Le Pen lány elhatárolódik apja kijelentésétől

Elhatárolódtak a francia Nemzeti Front (FN) vezető politikusai, köztük a pártelnök, Marine Le Pen a szélsőjobboldali pártot alapító Jean-Marie Le Pen újabb, antiszemita kijelentésétől. A tiszteletbeli elnök azzal vádolta meg a lányát, hogy a politikai fősodorhoz próbál igazodni, pusztán ezért bírálta őt.

Ebola oldaná meg a bevándorlást?

Sokkolta Franciaországot az európai parlamenti választásra készülő Jean Marie Le Pen, a jobboldali radikális Nemzeti Front volt elnöke. Egy választási fellépése alkalmával ugyanis kijelentette, a halálos ebolavírus „három hónap alatt” megoldaná a bevándorlás problémáját.

Berlusconi megtalálta utódát?

Marina Berlusconi a legesélyesebb arra, hogy átvegye apjától a Forza Italia irányítását. Ő azonban egyelőre az üzleti életben kíván maradni. Szakértők szerint azonban előbb-utóbb beadja a derekát, nem tud nemet mondani apjának. 

Sosem készült politikai karrierre FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/VITTORIO ZUNINO CELOTTO
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang