Aki tökéletesen ért kutyául

Publikálás dátuma
2014.06.18. 07:50
Fotó: Simák Veronika
Halász Árpád kutyatréner teljesítményétől volt hangos a világsajtó idén Cannes-ban a fesztiválon. Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét filmtörténeti szenzációként emlegették a hadseregként viselkedő kétszáz kutya összehangolt játéka miatt. 

Az egy csapásra híressé lett trénert a Gödöllői Kutyasport Központban értük utol telefonon, amelyet 1991 óta vezet, s ahol 15 éve foglalkozik kutyák speciális kiképzésével különböző filmes feladatokra. Tőle tudjuk, hogy a mozivásznon eddig megmozgatott kutyacsapat legnagyobb létszáma ötven körül volt. Mundruczó Kornél, a Fehér Isten rendezője először külföldi trénerekhez fordult, de valamennyien azzal utasították el, hogy kétszáz kutyát nem lehet összeszoktatni és egyszerre mozgatni. Három-négy kutyával vállaják, aztán a filmes technikával kell megsokszorozni a létszámot. Mundruczónak azonban valódi kétszáz kutya kellett.

- A világban sokan elképzelhetetlennek tartják – mondja Halász Árpád -, hogy lehet kutyákat nagyobb csoportban feladatokkal megbízni anélkül, hogy ne rivalizáljanak. Mert az a nagy probléma.

A gödöllői kutyatanodájukban a kilencvenes évek óta kezükben van a módszer. Tükör-iskolaként működnek, új technikákkal dolgoznak. Alapelvük, hogy olyan nyugalmat és biztonságot teremtsenek, amelyben leveszik a kutyákról a döntés felelősségét, így feszültség nélkül végzik a feladatokat.

- Nem kell minduntalan arra figyelniük, kit zavarjanak el, kit verjenek jól meg, kire támadjanak rá. A csoportjaink úgy dolgoznak, hogy nincs is póráz a kutyákon. Tíz-tizenkét kutya simán póráz nélkül dolgozik a csoportban. Amikor iskolai kirándulást szervezünk, akár ötven-hatvan kutya is jön velünk póráz nélkül a gazdikkal együtt.

Megvannak a szocializációs technikáik. A kutyával a saját nyelvrendszerében értetik meg, hogy a feladat végrehajtása a dolga. Méghozzá jó kedvvel, mert jutalomfalatot kap érte. Egész forgatás alatt alig várták, hogy dolgozhassanak, mert olyankor jött a jutalomfalat. A szocializációs technikáikkal elérték, hogy kis csoportokban összeszoknak, s a kis csoportokból rakták össze végül a teljes filmtörténeti létszámot.

A négylábú keverék szereplőket kutyatelepekről válogatták ki a rendezővel. Először hatvan kutyáról volt szó, majd százról, végül Mundruczó megkérdezte, mit szólna kétszáz kutyához. Semmi akadálya, válaszolta Halász Árpád. A 150 menhelyi kutya kiválasztása, majd oltása, chippel való ellátása és egyéb gondozási ügyek elintézése után megkezdődött a kiképzés. A kemény munka több mint négy hónapot vett igénybe, s még a forgatás idején is tartott, mert, rengeteg volt a tananyag. A közös mozgásra külön koreográfiát dolgoztak ki, és gyakoroltak be, a hatalmas kutyafalkának nagyon hosszú távokon kellett végig rohannia például az Alagútban, vagy a Kálmán Imre utcában. Ilyenkor több tréner állt takarásban, és fújta nekik a sípot, s ők vágtattak át a városon engedelmesen és látványosan.

- A kezdetektől fogva egy amerikai állatvédő kódex előírásai szerint dolgozunk, amely ötszáz oldalon keresztül részletezi, mit szabad tenni és mit nem az állatokkal. Mindenki megnyugodhat: egyetlen állatnak sem esett bántódása. Sőt, tele lettek önbizalommal. Mondhatom, százötven menhelyi kutyát rehabilitáltunk testileg, lelkileg. Ami a filmen ádáz viadalnak vagy véres támadásnak látszik, az játék. Egyfajta módszerrel megtervezett játék, egymással és egy labdával. Alatta pedig az hallatszik, ahogy az én két rottweilerem épp egy autógumit cincál szét.

Halász Árpád legnagyobb öröme, hogy a forgatás végén a menhelyi kutyusok 96 százaléka gazdára talált. Ha ma azzal állnának elé, kiképezne-e filmforgatásra ötszáz kutyát, azt mondaná, semmi akadálya. 

Szerző

Közelkép - Őfelsége pianista lovagja

Publikálás dátuma
2014.06.18. 07:47
Schiff András Fotó: Facebook
Kedveli, és nagyra becsüli a magyar zeneművészeket a brit szigetország. Esztendőkig állt a londoni királyi operaház, a Covent Garden zenekarának élén Sir Georg, Solti György, vezényelte a világsztárokkal, Kiri Te Kanawával, Renée Fleminggel kérkedő előadásokat, és most újabb magyar, Sir Andrew, Schiff András kapta meg Őfelségétől a lovagi rangot. 

A dirigens után, a szólista zongorista, Bach, Mozart, Beethoven szonátáinak, versenyműveinek ma egyik legnagyobb nemzetközi rangú tolmácsolója. Az életét napjainkban japán származású hegedűművész feleségével a ködös London és a napfényes Firenze között osztja meg, és ha déltájban arra szottyan kedve, hogy templomba térjen be, - mint a minap nyilatkozta az ATV-nek - a lelkét Boticelli festményekkel üdíti föl. Muzsika és képzőművészet, így gyönyörű az élet. 

A körülmények nem azonosak, csak halvány emlékeztetőkben, de Schiff jelenlegi sorsa kicsit nagy elődeire, magyar karmester óriásokra utal. A két világháború között, a horthyzmus légköre és a nyílt antiszemitizmus miatt olyan Maestrók lendítették föl a tengerentúl zenei életét, mint Doráti Antal, Reiner Frigyes, Bartók egyik legzseniálisabb tolmácsolója, nem szólva arról, hogy minden idők legnagyobb magyar komponistája maga is oda menekült, természetesen nem az antiszemitizmus miatt, de nem viselte el a fojtogató otthoni jobboldali légkört.

Schiff talán kicsit náluk is érzékenyebb, mert idehaza elvben most szerencsére demokrácia van, de nyíltan észlelhetők olyan jelenségek is amelyek, ha távolról is, de óhatatlanul fölidézik ezeket a szomorú emlékeket. Ezért választotta az önkéntes emigrációt, nagy fájdalmára zenei életünknek. Tiszteletben kell tartani az érzelmeit, mert mint a tények mutatják, odakünn a nagy magyar művészt tisztelik benne. A brit királynőnek is ő a klasszikus magyar zeneművészet egyik világrangú képviselője. Kitüntetése így ezt a rangos nemzedéket ismeri el.  

Büszkék vagyunk rá!

Szerző

Együvé tartozás halálig, csipetnyi ligetromantikával

Publikálás dátuma
2014.06.18. 07:45
Fodor Annamária, Csányi Sándor és Schell Judit hármasa
Igencsak átérezni a Thália Színház Liliom előadásában, hogy a közismert hintáslegény és Julika egy életre összetartoznak. Béres Attila rendező nem akart engedni az olcsó, giccsbe hajló ligetromantikának, de azért valamennyi csak becsúszott belőle az előadásba.

Merészség kell ahhoz, hogy valaki a 18 éves Julikát a 40-en felüli Schell Judittal játszassa el. De a kiváló színésznő meghálálja. Nem annyira a gyereklányból a felnőtté érés fájdalmakkal teli, mégis szép folyamatát teszi közszemlére, hanem abszolút hitelessé teszi azt a kiválasztottjához minden körülmények között ragaszkodó nőt, aki bármi is történik, eltökélt a tekintetben, hogy Liliom tűzön-vízen keresztül, akár a halála után is hozzátartozik, és ebben nem tántoríthatja el senki.

Schell minden veszekedés, bánat, kiszolgáltatottság közepette is eljátssza az életre szóló szerelmet, és ennek aranyfedezete a kora. Miközben megőriz kislányos vonásokat, alakja nádszálvékony, igazán kívánatos nő, aki már soha senki másnak nem fogja odaadni magát, mint Liliomnak, mert ő földről való távoztában is örökkön örökké vele van.

Fodor Annamária, Csányi Sándor és Schell Judit hármasa

Fodor Annamária, Csányi Sándor és Schell Judit hármasa

Érdekesség, hogy néhány évvel ezelőtt Béres Attila már rendezte Molnár Ferenc máig frissen viruló darabját, és abban a két szerelmes harsogóan fiatal volt. Az Erdélyből nem sokkal hamarabb átjött Darabont Mikold maga volt a megtestesült naivsággal vegyes szűzies tisztaság, akit megtapos az élet, de ő mégis állja a sarat.

Köles Ferenc Liliomja pedig csaknem szertelen kamasz volt, így lényegében két serdülőnek kellett kegyetlenül megedződnie, és egyiküknek bele is halnia a tapasztalataiba. Ennek ugyanúgy van izgalma, mint most, amikor Schell mellett Csányi Sándor Liliom, akinek már szintén nincs ott a tojáshéj a fenekén. Így két felnőtt ember vállal egymásért felelősséget, akkor is, ha ezt nem tudják egymás előtt kimondani, és akkor is, ha Liliom látszólag linkóci alak.

De ennek a hintáslegénynek valamennyi cselekedetét a Julika iránti imádat vezényli, bár kétségtelen, hogy a saját öntörvényűségétől vezérelve tesz mindent. Érdekesség, hogy Csányi már vizsgaelőadásként is adta Liliomot, Lukáts Andor hagyományosabb, de igen elmélyült rendezésében, majd Schilling Árpád markánsan egyéni színrevitelében is játszotta.

Béres érezhetően tartózkodni akar a giccsbe hajló ligetromantikától, ezért is játszatja, ahogy már Pécsett is tette, Babarczy László híres kaposvári előadásának verzióját, mely szerint felcserél két kulcsjelenetet. Vagyis miután szorult helyzetében Liliom leszúrja magát, nem a halála következik, hanem a menyben játszódó jelenet.

Nem az a produkció sok tekintetben megható vége, hogy 16 évnyi tisztítótűz után visszatér a földre, és meglátja felcseperedett lányát, hanem az ő halála. Ami elviekben sokkal szikárabb, kegyetlenebb, riasztóbb vég, mint az eredeti. De azért az is érezhető, hogy a főleg búfelejtő bulvárt játszó Tháliában nem akartak maradandó sérüléseket okozó gyomrosokat behúzni a nézőknek, mint Babarczy Kaposváron, hogy aztán később a Vígben színre állítva a darabot, már ő is kevésbé akarjon kemény lenni.

Számomra ennél az utolsó jelenetnél, ami már a könnyzacskókra hat, kisiklik a Thália vállalkozása, tendál a giccs felé. Liliom a padon ülő Julika ölében hal meg, de nem érződik ennek a döbbenete, kínja, Julika sem rázkódik össze ettől, már-már az egész olyan, mint egy idilli szerelmi jelenet. És ebből valamennyi elfogadható, hiszen a halálban találnak már teljesen visszavonhatatlanul egymásra, meg az is világos, hogy van ebben felmagasztosulás is.

De mégis azt hirdeti ez a jelenet, hogy alapvetően minden rendben van, ez lényegében boldog vég, mehetünk nyugodtan haza, még akár kicsit a föld fölött is járhatunk, amúgy pedig meglehetősen jól szórakoztunk, kalap-kabát. És azért ennél a Liliom több, és az előadás is több, ott van például Udvaros Dorottya frenetikus Muskátné alakítása, aki megmutatja, hogy egy idősödő asszonyban is mennyire él a vágy.

Közben megmutatja a szeszélyességét, vonzó és taszító voltát egyaránt, néha mégis úgy érzem, hogy a zsigerekbe hatoló kínt nem érzékelteti teljes mélységében, időnként ott is hatásos poén van, ahol ez nem lenne indokolt. Vida Péter Ficsúrként pedig evidensen poénnal jön be és poénnal megy ki.

Molnár Piroska állandóan zsörtölődő fényképészként, és örökösen zsörtölődő mennyországi fogalmazóként, világossá teszi a mindennapok rutinjába való belefásulást, de azt is, hogy mindkettejüknek helyén van a szíve. Fodor Annamária Marikaként és Pindroch Csaba Húgóként eljátsszák a lentről valamennyire a társadalmi ranglétrán felkapaszkodók elégedettségét, háláját, megállapodottságát.

Tán akaratlanul is leginkább arról szól ez a produkció, hogy olyan világban élünk, melyben övék a jövő. Aki nem elégszik meg azzal, amit föntről nyújtanak neki, az valószínűleg elbukik.

Szerző