Cheney beszólt Obamának

James Carney most már végleg elköszönt. Szerdán tartotta utolsó tájékoztatóját a fehérházi szóvivő. 

A 49 éves Carney még egyszer köszönetet mondott Barack Obamának, hogy kiválasztotta erre a feladatra. Az elnök május 30-án személyesen jelentette be szóvivője távozását. Utolsó napján sem kapott könnyebb kérdéseket kollégáitól a Time magazin egykori washingtoni irodavezetője.

Megkérdezték tőle, mit szól Dick Cheney volt alelnök beszólásához, miszerint egyetlen elnök sem teljesített rosszabbul hivatali idejében, mint Barack Obama. Carney visszakérdezett: „Melyik elnökről is beszélt?” Éppenséggel Cheney főnökét, George W. Busht nevezték minden idők egyik leggyengébb elnökének.

Cheney kéretlen tanácsait Harry Reid, a szenátus demokrata többségi vezetője is visszautasította. „Ha valamire nincs szüksége ennek az adminisztrációnak, akkor Dick Cheney tanácsaira háborús ügyekben” – mondta Reid. Már megpróbáltuk Bush és Cheney útját járni, s a legnagyobb külpolitikai kudarcot értük el az iraki háborúval az Egyesült Államok történetében” – jegyezte meg a szenátusi demokrata többség vezetője.  

Szerző

Kém volt Katalin hercegnő nagymamája?

Érdekes részletre derült fény, amikor a brit trónörökös felesége Bletchley Parkba, a brit kémek egykori kiképzőközpontjába látogatott. 

Mint kiderült, Katalin hercegnő nagymamája dolgozott ott a második világháború idején. Egyike volt azoknak a nőknek, akik részt vettek a kódfejtésben, s a náci kódrendszer feltörésével nagyban hozzájárultak a háború sikeréhez. Katalin apjának édesanyja, Valerie Glassborow 2006-ban halt meg. 

Hetven évvel ezelőtt Valerie – ikertestvérével együtt – kódfejtő volt a Londontól északra fekvő titkos központban. Bletchley Park volt a modern brit titkosszolgálat szülőhelye.

Az épület ma már múzeum, történelmi emlékhely, a D-nap évfordulójának tiszteletére renoválták, visszaállítva a hét évtizeddel korábbi állapotokat. Katalin a felújítást ellenőrizte, de elbeszélgethetett egy idős hölggyel, Lady Marion Brodyval, aki egykor együtt dogozott a nagymamájával a kódfejtőknél.

Szerző

Új királya van Spanyolországnak

Publikálás dátuma
2014.06.19. 11:28
Az új spanyol uralkodócsalád és az ex-királyi pár Fotó: Gettyimages.
Éjfél óta új királya van Spanyolországnak. A szerdán hivatalosan is lemondott I. János Károly fia, Fülöp, Asztúria hercege csütörtökön délelőtt teszi le az esküt  a madridi képviselőház előtt.

A 46 éves új uralkodó, aki VI. Fülöp néven foglalja el a trónt,  nagyon büszke apjára, de semmiképpen nem kívánja őt utánozni - derült ki  korábbi nyilatkozataiból. Legfőbb feladatának az ország, ezen belül a királyság intézményi válságának megoldását tekinti. Különös figyelmet kíván szentelni az ifjúság problémájának, hogy megállítsák a válság miatt elvándorlók áradatát.

Míg Fülöp apjának fő gondja annak idején a spanyolországi demokrácia megteremtése, és megvédése volt, az új királynak az ország polgárait a bizalmatlanság, a frusztráció, a pesszimizmus hangulatából kell kimozdítania - írta az El País, amelynek honlapja élőben közvetítette a ceremóniát.

Óriási üdvrivalgás köszöntötte a királyi konvojt Madrid utcáin útban a királyi és nemesi címerekkel ékesített drapéria-díszbe öltözött képviselőházig. Az uralkodópár egy fekete, fedett Rolls Royce-ban tette meg az utat, motoros rendőrök kíséretében. A képviselőháznál Mariano Rajoy miniszterelnök fogadta őket. Miután az új király és családja meghallgatta a himnuszt, Fülöp köszöntötte a tiszteletére felsorakozott díszegységet. A spanyol hírportál megemlítette, hogy Letizia királyné az ünnepélyes beiktatásra egy rózsaszínű, térd alatti ruhát választott, ellentétben előde, Zsófia királyné hosszú ruhájával. Fülöp király a szárazföldi hadsereg díszegyenruháját viselte.

Fülöp némileg zavart mosollyal, félszeg kézmozdulatokkal fogadta az őt köszöntő tapsvihart a képviselőházban. Az ünnepélyes aktus előtt Jesus Posada házelnök megemlékezett az új király apja, I. János Károly 39 évvel korábbi eskütételére, majd a képviselők és a nép támogatásáról biztosította Fülöpöt az előtte álló nehéz feladatok megoldásában. Ezt követően az uralkodó felesküdött a spanyol alkotmányra.

A spanyol törvények szerint a királyt nem koronázzák meg, a koronát és a jogart szimbolikusan egy díszpárnára helyezik az eskütétel emelvénye mellé.

VI. Fülöp első királyi beszédében  köszönetet mondott apjának, aki "a nemzeti egyetértés megteremtésével a kortárs történelem legjobb éveit adta Spanyolországnak és egy olyan politikai építményt hozott létre, amellyel sikerült túllépni kibékíthetetlen ellentéteken." Külön megköszönte édesanyjának, Zsófia királynénak I. János Károly király iránti odaadását, felelősség-érzetét, méltóságát. Saját szerepéről szólva hangsúlyozta: a királynak az alkotmányban meghatározott feladatainak megfelelően jelképeznie kell az állam egységének állandóságát, és tiszteletben kell tartania a hatalmi ágak szétválasztását. „A királynak újra és újra el kell nyernie a polgárok megbecsülését, tiszteletét és bizalmát. Csak így  tudja ellátni hivatalát, ha kellő erkölcsi tekintéllyel rendelkezik” – mondta.

Az uralkodó leszögezte: a társadalom és az állam számára elsődleges feladat reményt adni polgárainak a jövőt illetően, és kiemelt feladatként említette a munkahelyteremtéseket, a fiatalok boldogulását. Ugyanakkor felszólította az ország lakosságát, hogy vegyen aktívan részt az ország politikájának alakításában.

„Az egység nem jelent egyformaságot” – figyelmeztetett VI. Fülöp, kifejtve, hogy Spanyolországban a különböző nyelvek és hagyományok közös nemzeti kincset képeznek. „Polgáraink jóléte megköveteli, hogy   21. századivá tegyük Spanyolországot egy gyorsuló világban, a tudás, a kultúra, a nevelés évszázadában” – mondta,  egyúttal kifejtette: „Ma Spanyolország Európa és kötelességünk felépíteni egy erős, egységes, szolidáris Európát.”

A király végül Cervantes Don Quijotéjából idézett: „Senki sem több a másiknál, ha nem tesz többet, mint a másik”, majd mind a négy spanyolországi hivatalos nyelven, kasztíliai, katalán, baszk és gallego nyelven megköszönte a figyelmet.

Az új spanyol uralkodócsalád és az ex-királyi pár Fotó: Gettyimages.

Az új spanyol uralkodócsalád és az ex-királyi pár Fotó: Gettyimages.

VI. Fülöp és Letizia királyné, Lenor és Zsófia hercegnő, valamint az ex-uralkodói pár, János Károly és Zsófia a Zarzuela palota erkélyéről köszöntötték az ünneplőket.

A ceremónia után délután 13 órától zajlik a királyi fogadás, amelyre 2000 vendéget várnak a spanyol közéletből, az üzleti élet, a művészet és a sport világából egyaránt. Ezen az ex-királyi pár nem vesz részt, mint azt előzőleg a palota közölte: János Károly és Zsófia azt szeretnék, ha minden figyelem az új uralkodóra vetüljön. János Károly, feleségével ellentétben, magán az eskütételen sem vett részt, ugyanilyen okból.

 

 

Szerző
Témák
VI. Fülöp
Frissítve: 2014.06.21. 15:14