energia;Irak;iszlamista;londoni iparági elemzők;

2014-06-19 21:24:00

Az iszlamisták az energiarendszer megbénításával is destabilizálhatják Irakot

Az Irakban előrenyomuló radikális iszlamista fegyveres csoportok a hazai energiaipari infrastruktúra elleni támadásokkal is destabilizálhatják Irakot - vélekedtek csütörtöki tanulmányukban londoni iparági elemzők.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a rendszeres olajpiaci elemzéseket is összeállító Barclays szakelemzői szerint az északi országrészben termelt nyersolaj és földgáz zömét hazai fogyasztásra használják - a déli termelés 90 százaléka megy külföldre -, ám a hazai ellátórendszer az elmúlt évek jelentős javulása ellenére is kevéssé megbízható, és a mostani erőszakcselekmények előtt is várható volt, hogy a rendszerint 50 százalékkal megugró nyári csúcsfogyasztás próbára teszi a hálózatot. Ez a szűkös ellátási keresztmetszet oka, hogy csak Bagdadban a helyi dízelüzemű áramfejlesztők együttes kapacitása legalább ezer megawatt.

A ház szerint ha az ellátó infrastruktúra elleni támadások miatt a nyári csúcs hónapjaiban kell korlátozni az energiafogyasztást, az zavargásokat szíthat olyan országrészekben is, amelyeket az iraki kormánynak mindenképpen ellenőrzése alatt kellene tartania, hogy a más térségekben zajló harcokra összpontosíthasson. Korábban is előfordult, hogy a nyári áramkimaradások tiltakozó megmozdulásokat robbantottak ki a stratégiailag kulcsfontosságú déli nagyvárosokban, köztük az iraki nyersolajexport csomópontjának számító Bászrában - hangsúlyozzák a Barclays londoni elemzői.  Hozzátették: a korábbi merényletek is bizonyítják, hogy Irak déli része sem lenne elérhetetlen földrajzi távolságban a szélsőséges csoportok számára.

A ház szerint most, hogy az északi mezőkre alapozott olajpárlat-termelés és az ehhez kapcsolódó földgázellátás bizonytalanná vált a harcok miatt, nem biztos, hogy e források fedezni tudják az ország más vidékeinek áramtermeléséhez szükséges energiahordozó-mennyiséget. A Barclays kimutatása szerint Irak nyaranta már most is nettó olajpárlat-importőr; 2012 nyarán átlagosan 100 ezer hordó, tavaly nyáron 90 ezer hordó volt, az idén eddig 70 ezer hordó a nyári napi nettó importigény.

A ház szakelemzői hangsúlyozzák azt is, hogy a térségben szinte kizárólag Szaúd-Arábiának vannak szabad nyersolaj-kitermelési kapacitásai. A Barclays becslése szerint a szaúdi kitermelés jelenleg napi 9,5 millió hordó körül mozog, de a cég szakértői nem zárják ki, hogy az iraki kínálati kiesés miatt Szaúd-Arábiának 10 millió hordó fölé kell emelnie napi termelését. A Barclays iparági elemzői kiemelték csütörtöki tanulmányukban, hogy Szaúd-Arábia mindössze háromszor emelte ilyen szintre kitermelését egész történelme során: 1977-ben egy hónapra, 1979-ben két hónapra, és 1981-ben 11 hónapra.

Az iraki harcok miatt kilenc havi csúcsra drágult a globális alaptípusnak tekintett Brent nyersolajfajta hordója a csütörtöki londoni kereskedésben. A Brent napközben járt 115 dollár felett is, és a késői forgalomban sem maradt el sokkal ettől a szinttől.