Bűnügy-baleset;Egyesült Államok;kuruc.info;Varga Béla;
2014-06-25 07:14:00 CEST
Eljárás a kuruc.infós Varga ellen
Egy héten keresztül követte és életveszélyesen fenyegette a kuruc.info elleni jogi eljárást kezdeményező Tett és Védelem Alapítvány (TEV) amerikai ügyvédeit Varga Béla, a portál tulajdonosa - adta hírül az atv.hu. Emiatt Vargát, terrorfenyegetés gyanújával néhány napra őrizetbe is vették San Franciscóban, ám óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Tettéért akár több év börtönt is kaphat.
Varga egyébként a büntetőügye első tárgyalásán nem jelent meg, és bár kérte meghallgatása elhalasztását június 18-ra, azon sem vett részt.
A TEV kezdeményezte eljárásban egyébként - az alapítvány szerint - szeptemberre kiderülhet, kik a szerzői és szerkesztői a kuruc.infónak.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) még szombaton tette közzé: nemzetközi és magyarországi járványügyi információk, valamint a Nébih adatai alapján Magyarországon egy, Grúziában, illetve Franciaországban három esetben is olyan botulizmusmegbetegedés fordult elő, amely előtt a beteg egy magyar termelő által készített, különböző, csak zöldségféléket tartalmazó termékeket (szarvasgombás pesto, humusz) fogyasztott.