Simicska kegyvesztett lett?

A Gépnarancs értesülései szerint kedden kirúgtak öt helyettes államtitkárt – olyan embereket, akik általános vélekedés szerint a Simicskához köthető cégbirodalomból érkeztek a minisztériumokba.

A kirúgott minisztériumi vezetők között van például Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Ő 2005-2006-ban, majd 2007 és 2010 között, államtitkári kinevezéséig a Közgépben dolgozott vezető állásokban. (Életrajzából egyébként az is kiderül, hogy közlekedési és építész mérnökként szakmailag felkészült, hozzáértő vezető volt.)

Az elmúlt hetek egyik vezető témája volt a reklámadó, amelyről mostanra kiderült, hogy egyik legnagyobb kárvallottja a Simicska-birodalom. A hazai médiacégek között ugyanis a második legnagyobb nyereséget elérő társaság a Publimont Kft. A közterületi piac meghatározó szereplője Simicska Lajoshoz köthető és tavaly 3,1 milliárd forintos eredményt ért el 8,1 milliárdos árbevétel mellett

További részletek itt:

Szerző

Kónya pártalapítási terve "nem tükrözi a Szolidaritás véleményét"

A Magyar Szolidaritás Mozgalom folytatni kívánja az együttműködést az Együtt - a Korszakváltók Pártjával, Kónya Péter elnök ezzel kapcsolatos nyilatkozata pedig nem tükrözi az egyesület véleményét - tudatja közleményében a mozgalom.

A dokumentumot  Bódi Beáta, a Szolidaritás  elnökségének tagja juttatta el a távirati irodához, azt követően, hogy az Együtt kedden azt közölte: felfüggesztette az együttműködést a Szolidaritással. Lépésüket Kónya Péter nyilatkozatával indokolták, amelyben az elnök önálló párt alapításáról beszélt. 

A Szolidaritás ezzel kapcsolatban azt közölte: "Kónya Péter a napokban az ATV-ben adott nyilatkozata sem az egyesület elnökségének, sem pedig más testületének véleményét nem tükrözte, valójában szerencsétlen megfogalmazás volt, emiatt pedig szándékolatlan konfliktushoz vezetett az Együtt és a Szolidaritás között".  Tudatták ugyanakkor azt is: elhamarkodottnak tartják az Együtt keddi nyilatkozatát az együttműködés felfüggesztéséről. Leszögezték: nem kívánnak pártot létrehozni, hiszen tagjai közül sokan az Együttnek is tagjai.

A Szolidaritás Mozgalom elnöksége úgy döntött, tárgyalásokat folytat az Együttel a közös munka folytatásának módjáról, körülményiről. Döntés született továbbá arról, hogy a Szolidaritás közgyűlést hív össze, hiszen az Együttel kötendő stratégiai megállapodást mindenképpen a közgyűlésnek kell elfogadnia. Beszámoltak nemrég kidolgozott stratégiájukról is, amely szerint szeptembertől újra visszatérnek az utcára, hogy az orbáni rendszer radikális ellenzéke legyenek. Programjuk része az is, hogy továbbra is támogatják az Együttet, ha az valóban képviselő a mozgalmukat a politikai életben.

Úgy látják, az Együttben most lezajlott tisztújítás megteremti az esélyét a Szolidaritás eszmeiségének jobb megjelenítésének.

Szerző

Cáfolja a "félreállítást" a Belváros alpolgármestere

Sajtóreferensén keresztül üzent a Népszavának Puskás András, V. kerületi alpolgármester. Az üzenet cáfolata annak a Város Szíve blog által közreadott  információnak, miszerint : "Elképesztő módon  a ciklus utolsó, rendkívüli ülésén minden tisztségétől megfosztják az V. kerület egyik alpolgármesterét".

"Két héttel ezelőtt állított polgármester jelöltet a Fidesz V. kerületi szervezete. Ahogy azt az akkori közleményemben is elmondtam, nem vállaltam a felkérést a polgármester jelölti pozícióra, tekintettel arra, hogy egy másik megtisztelő, vezetői posztra szóló felkérést fogadtam el a kormányzat külgazdasági területén.

A mai napon külügyminiszter úr aláírta a kinevezésemet, a törvény értelmében ez a pozíció összeférhetetlen bármilyen politikai állással, így ennek okán a mai nappal lemondtam az V. kerületi önkormányzatban betöltött valamennyi tiszteségemről. Ez saját döntésem, a helyi képviselő testületnek nem kell megtárgyalnia vagy elfogadnia.

A Fidesz V. kerületi polgármester jelöltjét, Szentgyörgyvölgyi Pétert magam is jelöltem erre a posztra és támogatom őt. Bízom benne, hogy ősszel a belvárosiak megválasztják polgármesterüknek."

Üdvözlettel és köszönettel,

Zalka Szilvia sajtóreferens

V. kerület.

Szerző