rendőrség;bántalmazás;

2014-06-26 20:13:00

Rendőröket ítélt el jogerősen a bíróság

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt ítélt el rendőröket jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla kirendelése alapján eljáró Debreceni Ítélőtábla csütörtökön - közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

 Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ítélőtábla Balla Lajos vezette tanácsa a hosszabb idő eltelésére való tekintettel enyhítette a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. D. D. rendőr őrmester, elsőrendű vádlott - az első fokon kiszabott 1 év 6 hónap helyett - 1 év 2 hónap börtönbüntetést kapott, annak végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették. A. I. másodrendű vádlott korábbi 6 hónap börtönbüntetését 250 ezer forint pénzbüntetésre enyhítették. Egyebekben az elsőfokú ítéletet - az elsőrendű vádlott lefokozását és a másodrendű vádlott visszavetését egy évvel a rendfokozatban - helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla.

A bíróság által megállapított tényállás szerint Cs. T. sértett 2010 augusztusában egy budapesti presszóban ittas állapotban szidalmazni kezdte az odaérkező járőröket. Ekkor a két vádlott igazoltatta, az intézkedés során testi kényszert és bilincset alkalmaztak, majd beültették őt a rendőrségi szolgálati autóba. Eközben az elsőrendű vádlott többször megütötte ököllel a sértett fejét, miközben társa "a jelenlétével bátorítóan támogatta". 

Az elsőrendű vádlott 2008 novemberében a XIX. kerületben igazoltatni akart egy járművezetőt, aki azonban továbbhajtott. A rendőrök egy benzinkútnál elvágták a gépkocsi menekülési útvonalát, de a férfi hirtelen gázt adva elindult és így a szolgálati gépkocsi ajtajának hajtva odaszorította az abból kiszállni készülő T. D. őrmester lábát, majd elhajtott a helyszínről. 

Az őrmester három lövést adott le a pisztolyából. A lövések közül az egyik egy üres, parkoló jármű szélvédőjén hatolt be. A másik gépkocsit ért lövés a vezető jobb válla felett, a nyaka, illetve a feje közelében haladt el. Ezzel a lövéssel a rendőr a bíróság szerint gondatlanságból közvetlenül veszélyeztette a gépkocsivezető életét, testi épségét.