Vád alá helyezték a volt elnököt

Szerda hajnalban hivatalosan is megindították az eljárást, s vád alá helyezték Nicolas Sarkozy ellen korrupciós ügye miatt. A volt francia köztársasági elnököt befolyással való üzérkedéssel és nyomozási titok megsértésével vádolják. 

Sarkozyt kedd reggel helyezték őrizetbe, majd egész nap kihallgatták. A konzervatív politikus, aki 2007-2012 között volt hazája elnöke egy monacói tanácsadói tisztséget ajánlott Gilbert Azibertnek annak fejében, hogy a vizsgálóbíró folyamatosan tájékoztatja ügyvédjét egy ellene folyó eljárásról.

Sarkozyt a Párizs melletti Nanterre-ben vették őrizetbe. A volt köztársasági elnök kihallgatása este fél 12-ig tartott, majd ezt követően megjelent a bírák előtt, ahol szerda hajnali két óráig tartott meghallgatása – közölte az AFP. Sarkozy minden vádat tagad, az ellene folyt lehallgatásokat pedig az egykori NDK-s állambiztonság, a Stasi módszereihez hasonlította.

Előzőleg, még kedden este, Sarkozy ügyvédjét, Thierry Herzogot is vád alá helyezte az ügyészség.

Szerző

Holtan találtak egy arab tinédzsert Jeruzsálemben - bosszúakció lehetett

Holtan találtak egy 17 éves arab fiút Kelet-Jeruzsálemben, két nappal azután, hogy előkerült a hetekkel ezelőtt elrabolt izraeli tinédzserek holtteste. A sajtó zsidó telepesek bosszúakciójára gyanakszik.

Az első beszámolók szerint a fiú felgyújtott holttestén idegenkezűségre utaló jeleket találtak. Palesztin szemtanúk szerint az áldozatot nem sokkal korábban erőszakkal betuszkolták egy kocsiba a város arabok lakta Sofát negyedében.

A rendőrség ellenőrzőpontokat állított fel városszerte és bekapcsolódott a nyomozásba a Sin Bét belbiztonsági szolgálat is.

Bár egyelőre csak találgatások vannak a legújabb gyilkosság indítékát illetően, erős a gyanú, hogy kapcsolat van az izraeli tindédzserek halála és a mostani gyilkosság között.

Előző este lincshangulat alakult ki egy tüntetésen Jeruzsálem belvárosában, ahol a rendőröknek kellett kimenekítenie nyolc arab nemzetisgű lakost a tömeg gyűrűjéből. A tüntetők összecsaptak a rendfenntartókkal is, 48 emmert őrizetbe vettek rongálás és hatóság elleni erőszak miatt.

Szerző

Lövések is dördültek a telefonban, mégsem intézkedtek a rendőrök - Videó

Izraelben már napokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy a hétfő este holtan talált tinédzserek egyike hihetetlen lélekjelenlétről adva tanúbizonyságot, telefonon értesítette a rendőrséget arról, hogy elrabolták őket. A hívást azonban nem vették komolyan a segélyhívó központban és csak órákkal később, eltűnésük bejelentésekor lépett működésebe a gépezet. Most nyilvánosságra hozták a hívás hangfelvételét, amelyen sokkoló módon azok a lövések is hallhatóak, amelyek talán kioltották a három fiatal életét.

A fiúk egyike Gil-Ad Saér volt a telefonáló, a hívást fogadó operátor megfelelően járt el, amikor a hallottakról értesítette felettesét (a felvételen is hallható női hang - a szerk.) aki azonban a hallottakat úgy ítélte meg, hogy valaki viccelődik és figyelmen kívül hagyta a hívást.

Johanan Danino izraeli rendőrfőkapitány rendkívül súlyos hibának nevezte a segélykérés helytelen kezelését. Szavai szerint ilyen tévedés nem fordulhat elő többet. A sebtében elvégzett belső vizsgálat súlyos hiányosságokat állapított meg és több vezető rendőrtisztet leváltottak.

A mulasztás miatt mennie kell többek mellett a Júda-Somron körzeti rendőrség vezénylő tisztjének, a vészhívásokat fogadó központ vezetőjének és szolgálatvezetőjének. A hívást figyelmen kívül hagyó rendőrnőt valószínűleg leszerelik az izraeli rendőrségtől.

Szerző