Lakner Zoltán: „itt tényleg engem is sértegetnek”

Publikálás dátuma
2014.07.05. 07:00
Lakner Zoltán politikai elemző szerint az embernek el kell jutnia oda, hogy fölszólal legalább magáért FOTÓK: BIELIK ISTVÁN
Ennek a közösségnek a tagjai - én is, mi is, más is - élünk, úgy, ahogy eddig, nincs ebben semmi különös, semmiféle fenyegetést nem jelentünk a társadalomra. Sőt, épp azon kellene változtatni, hogy bármilyen társadalmi csoport tagjai fenyegetve kell érezzék magukat Magyarországon - mondja Lakner Zoltán, aki a múlt héten nyilvánosságra hozta, melegként él, családban, békében, szeretetben. A politikai elemző úgy véli, az embernek el kell jutnia oda, hogy fölszólal legalább magáért, az ellenzéknek pedig nem szabad tovább félni attól, hogy toleránsabb, szolidárisabb, egyenlőbb társadalmat követeljen.

- Ön most résnyire kinyitotta a magánélete ajtaját. Jelezte a családban előre, mit tervez?

- A barátommal és néhány barátunkkal beszéltem meg. Eredetileg volt egy listám is, hogy ki mindenkinek kellene előre szólnom, de aztán rájöttem, hogy egy ekkora rákészüléstől csak stresszelek. Ráadásul a Budapest Pride megnyitóján elhangzott beszédemben külön is jelezni akartam, mennyire fontos egy támogató családi környezet. Érzékeltetni akartam, nálunk ez az egész melegség ügy pont olyan szinten téma, hogy "jól van kisfiam, lájkoltam a Facebook-bejegyzésed, de egyébként meg itt van ez a szuper porszívó, amit megvehetnénk".

- De azért egy ilyen fellépésre készül az ember?

- Persze, az elhatározás korábbi volt. Igazából írtam egy bejelentőszöveget is még napokkal korábban, aztán úgy találtam, hogy ez borzasztóan tekervényes, körülményes, s amikor eldöntöttem, hogy mégsem fogom használni, igazi felszabadító pillanat volt számomra. Múlt szerdán, amikor hazamentem az egyetemről, leültem, s fél óra alatt leírtam, amit éreztem. Akkor és ott elengedtem a görcsölést, s hagytam, hogy megtörténjen a dolog.

- Mind a Facebook-bejegyzés, mind a pénteki, a Pride-hét megnyitóján elhangzott beszéd borzasztóan erős szöveg. Éveken keresztül érlelődnek ezek a gondolatok az emberben?

- Persze, régóta gondolkodtam ezen, aztán valamikor májusban észrevettem, hogy fejben elkezdtem írni a szöveget. Ez biztos jele volt annak, hogy a dolog megérett. Fura módon a saját döntésem után néhány nappal kerestek meg a Pride szervezői, hogy tartanék-e beszédet a megnyitón. Ekkor már egyértelmű volt, hogy igen. Azért pedig nagyon hálás vagyok nekik, hogy engedtek kérésemnek, így nem kellett egy ilyen bejelentési teherrel odamennem, hanem pár nappal korábban leírhattam. Írásban tudom ugyanis a legjobban, legpontosabban megfogalmazni, amit erről gondolok. És ugyanezért olvastam fel inkább a Pride megnyitóján is a beszédet, mert noha tudok rögtönözni, ezt a kérdést tartom olyan fontosnak, hogy nagyon felkészülten csináljam. Nemcsak az én magánügyem, amiről itt szó van.

- Sőt, világosan fogalmazott, hogy ezután sem szeretné a nyilvánosság előtt élni a magánéletét, s azt sem, hogy ha a melegségéről azonosítanák. De a magyar nem pont egy ilyen társadalom?

- Persze, nem tagadom, van ilyen kockázat. De az ember mérlegel. Ez is a döntés része volt, a döntést pedig meghoztam, a következményeit vállalom. És talán furcsa, ha az ember ilyet mond magáról, de úgy érzem, ennek a döntésnek van egy személyes hitelesítő ereje is. Részben épp ennek tudom be a pozitív reakciókat. Mert nálam tényleg úgy született meg a döntés, hogy miközben az elmúlt években eljutottam egy elég erőteljes rendszerellenzéki gondolkodásig, folyamatosan beleütköztem abba, hogy a kritikai helyzetértékeléseim és a személyes helyzetem nem mindig találkozik egymással. Eddig nem sokat kezdtem azzal a nyilvánosság előtt, hogy az én identitásomról is folyamatosan moralizáló ítéleteket, esetenként ostobaságokat hangoztat a politikai hatalom. Emiatt volt számomra fontos, hogy most már szóljak, hogy itt tényleg engem is sértegetnek.

- Önt idézem: "Nem áll melléd senki, ha nem állsz ki magadért."

- Igazából elsősorban magammal akartam ezt a dolgot rendbe tenni. Ha én ezt gondolom, s ezt élem meg, akkor mondanom kell valamit a magam és mások védelmében is. S itt jön be az, hogy ennek a közlésnek lehetett hitelesítő ereje azzal kapcsolatban is, amit a politikáról állítok, hiszen a két dolog tényleg szorosan összefügg, elég csak arra gondolni, föl meri-e vállalni az ember azt, hogy ő kicsoda, micsoda. Persze, vállaltam egy kockázatot azzal, hogy az eddig fölhalmozott szakmai megítélésemet ez most befolyásolhatja, de ez ezzel jár. Azért remélem, hogy nem ezzel tettem le a névjegyem, hanem már van múltam a szakmában.

- Tart attól, hogy lesz szakmai következménye a bejelentésnek?

- Igazából nem, sőt, olyan kollégától is kaptam nagyon pozitív és támogató üzenetet, akivel sosem beszéltünk ilyen témáról, meg olyantól is, akiről tudom, hogy sok mindenben nem egyezik a szakmai véleményünk.

- A megnyitón is elmondta, milyen sok pozitív visszajelzést kapott, köztük olyanoktól, akik kellemes meglepetést okoztak ezzel. Akkor mégsem olyan "kirekesztőleges demokrácia" ez, mint gondolta?

- Nem vagyok módszertanász, de azért annyit tanultam erről, hogy az egyéni tapasztalatok túláltalánosítása komoly hiba. Ennek az egésznek éppen az volt az értelme és célja, hogy az LMBTQ-közösséghez való társadalmi hozzáállást pozitívabb irányba lökje. Nem tudom, hogy így van-e, de remélem, van ilyen hatása, hiszen ennek a közösségnek a tagjai - én is, mi is, más is - élünk, úgy, ahogy eddig is, nincs ebben a dologban semmi különös, semmiféle fenyegetést nem jelentünk a társadalomra, vagy annak bármely tagjára. Sőt, éppenséggel azon kellene változtatni, hogy bármilyen társadalmi csoport tagjai fenyegetve kell érezzék magukat Magyarországon.

- Sőt, úgy fogalmazott, hogy "az országban, ami a hazám, minden olyan negatív változás, amitől tartottam, bekövetkezett". Önből okulva a nyilvánosság lehet az említett kisebbségek védelmi eszköze?

- Igen, az. De akkor rugaszkodjunk is el tőlem. Amikor tavaly a kormány hozzányúlt a takarékszövetkezetekhez, s Demján Sándor és Dávid Ferenc egy valódi és nagyon támogatható küzdelembe kezdett, akkor nekem az volt az első gondolatom, hogy vajon ők merre jártak, amikor ugyanez a kabinet kizsarolta és államosította a magán-nyugdíjpénztári vagyont. És számos más példát is lehetne hozni, amikor nemcsak kisebbségek, hanem akár nagyhatalmú szereplők is elbuktak a kormánnyal szemben, mert azt gondolták, ha hallgatnak, ha együttműködnek, akkor a lojalitásért cserébe védelmet nyerhetnek. De nem nyernek. És ez ugyanúgy igaz a nagy rendszerszereplők szintjén, ahogyan a magánegzisztenciákén is.

Szerző

A szakemberhiány az egészségügy legnagyobb baja?

Az egészségügy egyik legnagyobb problémájának a szakemberhiányt tartja Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.

A szakpolitikus a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Semmelweis-napi ünnepségén pénteken úgy fogalmazott: a szakemberek elvándorlását igyekszik megállítani a kormányzat, ezt a tendenciát meg kell fordítani. Azt mondta, ehhez sok minden kell, és az elkövetkező években ez határozza meg az ágazatot, annak jövőjét.

Zombor Gábor szerint egyértelmű, hogy az ágazat helyzete, a munkakörülmények az elkövetkező években fejlődnek. Az egészségügyben jelenleg több mint 300 milliárd forintnyi beruházás kivitelezése tart, főleg uniós forrásból. Főleg a vidéki kórházak újulnak meg, a munkakörülmények javulnak, jelentősen korszerűsödik a kórházak "eszközparkja" - tette hozzá.
Az államtitkár hangoztatta: az orvosok itthon tartása, a munkakörülmények további javítása további pénzügyi forrásokat igényel, "amíg ebben nem tudjuk azt a reális, hiteles és mindenki által hihető dokumentumot letenni az asztalra, addig erre igen kicsi az esély".

Szólt arról is: mindezek mellett a legfontosabb a gyógyítás, a betegekkel való foglalkozás egyre magasabb szintre emelése, és az is, hogy az egészségügyben dolgozók is jobban érezzék magukat, "és egyre többen maradjanak a szakmában".
A Semmelweis-nap, július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, akinek nevét orvostörténeti múzeum, emléktábla és orvosi egyetem viseli.

Szerző

Újra járható az M7-es, de még torlódás van

 Mindkét sávon megindult a forgalom az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon Martonvásár térségében, ahol péntek délután hat személygépkocsi üközött össze - közölte a Fejér megyei főkapitányság.

Horváth Diána sajtóügyeletes az MTI-t arról tájékoztatta, hogy újra két sávon haladnak a járművek, de még mindig nagy a torlódás.
A balesetben, amely a martonvásári pihenőnél történt, az eddigi információk szerint ketten könnyebb sérülést szenvedtek.
A járművek egy ideig csak a leállósávon haladhattak a Balaton felé. Az Útinform legfrissebb, este 8 óra előtt közzétett adatai szerint jelenleg mintegy 15 kilométeres a torlódás az autópályán, érdemes az M6-os sztráda felé kerülni.

Szerző