Ukrajna;vizsgálat;Hollandia;maláj repülőgép;

2014-07-21 15:41:00

Maláj utasszállító - Hollandia koordinálhatná a vizsgálatot

 Ukrajna hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a malajziai utasszállító repülőgéppel történtek kivizsgálásában, továbbá kész közreműködni a holttestek Amszterdamba szállításában - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő hétfőn Kijevben tartott sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, a koordináló szerep átadását az indokolja, hogy holland volt az áldozatok többsége. Hozzátette: a legfrissebb adatok szerint már 272 holttestet találtak meg. Elszállításukra két vasúti szerelvényt küldtek a kelet-ukrajnai Torezbe.
Ukrán sajtójelentések szerint Jacenyuk az igazságügyi orvosszakértői vizsgálattal kapcsolatban kifejtette, hogy Amszterdamban korszerű laboratórium van a vizsgálatok elvégzésére, az ukrán kormány pedig kész a holttesteket oda eljuttatni. Hozzátette, hogy a szakadárok egyelőre nem engedik a holttestek elszállítását.

Az ukrán kormány és az oroszbarát szeparatisták vasárnap előzetes megállapodásra jutottak arról, hogy az ukrán hatóságok elszállíthatják a helyszínről a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában szakadárok ellenőrizte területen lezuhant - feltehetően lelőtt - maláj utasszállító áldozatainak holttesteit.

Andrij Purgin, a szakadár "donyecki népköztársaság" első miniszterelnök-helyettese hétfőn közölte: készek a halottakat a kelet-ukrajnai Harkivba szállítani. Ennek előfeltétele, hogy a katasztrófa helyszínére megérkezzenek a nemzetközi szakértők, továbbá Hollandia, Malajzia és a vöröskereszt képviselői. Egyelőre a holttestek a hűtővagonokban maradnak Torez vasútállomásán - mondta. A tervek szerint a szerelvény késő este indul Harkivba, ahol majd elvégzik a genetikai vizsgálatokat.

Hétfőn már megérkeztek Torez településre Hollandia szakértői, akik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek jelenlétében megtekintették a holttesteket. Peter van Vilet, a holland törvényszakértői csoport vezetője rendben lévőnek találta a holttestek tárolásának körülményeit. Kijelentette: ígéretet kaptak arra, hogy a halottakkal teli szerelvény hétfőn útnak indul.
"Csak szeretném, hogy a vonat menjen el egy olyan helyre, ahol elvégezhetjük a munkánkat. Ez mindenki, különösen az áldozatok hozzátartozóinak érdeke" - mondta.

Megérkezett Kijevbe hétfőn a német légi balesetvizsgáló szervezet (BFU) két szakértője is. Ők hamarosan tovább utaznak Kelet-Ukrajnába, ahova a nap folyamán várják a malajziai, 12 főből álló szakértői csoport megérkezését is.
A Malaysia Arlines malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe a múlt héten csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, Torez városától nem messze, az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét. Az utasok ausztrál, holland, indonéz, kanadai, német és új-zélandi állampolgárok voltak.