Orbán Viktor;német megszállási emlékmű;

Hívatlan támogató

Elkésett a párizsi hír. Amire megérkezett Budapestre, Orbán Viktor már változtatott a véleményén, lemondott arról, hogy ünnepi beszéddel is fölavassák a Szabadság téri emlékművet. Pedig, ha időben jut tudomására, hogy végre támogatóra talált a határon túlról is… Olyanra, aki vele egyöntetűen vallja, hogy nácik által megszállt országban a hitleri behatolókkal egyetértő "nemzeti hatóságok" nem felelősek a haláltáborokban meggyilkoltak sorsáért.

Az esetnek előzménye van. Manuel Valls, a párizsi szocialista kormány miniszterelnöke, vasárnap este a főváros téli kerékpár csarnokában, amely az ottani zsidók deportálásának egyik központja volt, az áldozatokra emlékezve beszédet tartott. Fontos megjegyezni, köztudott, hogy Magyarországról a Horthy kormányzatnak és végrehajtó szerveinek korlátlan együttműködésével 1944. március 19.-től félmillió üldözöttet raktak vagonba, majd a lágerek gázkamráiban végeztek velük.

Az akkor Magyarországnál ötször-hatszor népesebb francia földről elhurcolt áldozatok száma úgy 80 000 volt, mert a lakosság segített a mentésben, a megszállóknak nem csupán együttműködői voltak. Ennek ellenére Valls úgy nyilatkozott, hogy "hiába a nemzet tisztelete, nagysága, el kell ismerni a becstelenséget is. Ez pedig abban volt, hogy a máig be sem hegedt sebekért, a megszállókkal cinkosok "jóvoltából" ezer és ezer honfitársunk pusztult el, csak azért, mert zsidók voltak".

Nem telt el huszonnégy óra, nyomban akadt egy önkéntes mentegető. Aki azon a kifejezésen rökönyödött meg, hogy Valls a "megszállókkal cinkos együttműködőkről" szólt. "Franciaország iránt gyűlöletet szítani maximális felelőtlenség" - fejtegette a szóban forgó politikus. Az illetőt Florian Phillipot-nak hívják, és az ottani szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak az alelnöke. Orbán Viktor igazán nagyvonalú lenne, ha sürgősen táviratban köszöntené őt, hiszen azt vallja, mint odahaza a honi kormányfővel teljesen egyetértő Jobbik. Érdekes volna azonban megkérdezni Marine Le Pent is, a francia Nemzeti Front elnökét, aki a Jobbikkal éppen gonosz antiszemitizmusa miatt nem hajlandó szóba állni. Még a Strasbourg-i Európa Parlamentben sem, és ezért is hiúsult meg csoportalakítási kísérlete.

Úgy látszik azonban, hogy a pártjában csak akad Orbánnal egy húron pendülő.