Ceausescut tartják a legjobb román elnöknek

A rendszerváltás után egy negyedszázaddal Nicolae Ceausescut a romániai lakosság többsége még mindig a legjobb elnöknek tartja. A kommunista múlt nosztalgiája nem csak a románokra jellemző, az eredmény mégis döbbenetes, hiszen a hírhedt kommunista diktátor nevével fémjelzett aranykor nem mérhető össze a vidám barakk gulyáskommunizmusával. A köztudatból valamiért mégis kitörlődött a sok nélkülözés, fázás, éhezés, a Securitate rémuralma egyaránt. Mit sírnak mégis vissza a románok? - kérdeztük Vasile Dancu szociológustól, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárától, a jelenség egyik ismert kutatójától. Meglepő vagy nem is annyira meglepő módon, válaszai a magyar jelent is értelmezik.

Egy bukaresti közvélemény kutató intézet, az INSCOP által végzett felmérés szerint a romániaiak Nicolae Ceausescu kivégzett diktátort az ország eddigi legjobb elnökének tartják . A megkérdezettek 24,7 százaléka értékelt így. Második helyen Ion Iliescu (19,1 százalék), a harmadikon Traian Băsescu (14,2), az utolsó helyen pedig Emil Constantinescu (9,7) áll.

Nem ez volt az első felmérés, amely hasonló eredményt hozott, az idő múlásával azonban elképzelhető lett volna a kialakult kép módosulása. De nem ez történt, inkább a fordítottja. A jelzett felmérés projektvezetője úgy véli, hogy a lakosság emlékezetében valójában hamis kép él Nicolae Ceausescuról, akinek a nevét összekapcsolják azzal az időszakkal, amikor a közfelfogás szerint "rendezettebb és kiszámíthatóbb volt a mindennapi élet", ugyanakkor az akkori hiánygazdaság emléke már megkopott.

Ez viszont szinte hihetetlen, mint ahogy e rémes korszak utáni nosztalgia is, az, hogy bárki, aki élt Ceausescu Romániájában 25 év elteltével képes legyen azt állítani, hogy akkor jobb volt. Jómagam már az aranykorba születtem bele, így nevezték hivatalosan a Ceausescu-korszakot, Úgy nőttem fel, hogy telente ritkán tudtuk levetni a nagykabátot az osztályteremben, s bizony sokszor kesztyűben írtunk az órán. Gimnáziumban volt szerencsém tetőtéri, huzatos osztályterembe jutni, itt többször óraközben felállítottak és elvégeztünk néhány tornagyakorlatot elgémberedés ellen. Csokit, banánt, narancsot azért ehettem évente kétszer, mert budaörsi nagybátyám meglátogatott.

A hidegvízben zuhanyozáshoz hozzászoktunk, mivel csak hetente kétszer két órát volt meleg víz. Amúgy kutya bajom nem volt, leszámítva a kálcium hiányos görcsöket, amit a tej és tejtermék hiánya okozott. A fejadagra, de akkor is csak hosszas sorban állás után osztott élelmiszer, a Securitate lehallgatása ellen párnákkal letakart telefonok, a minden közösségben jelen lévő besúgók miatti virágnyelv a mindennapok része volt. Megszoktuk, de azért normálisnak akkor sem tűnt mindez. Máig él mindnyájunkban ez az emlék, amit persze, hogy megszépít bizonyos fokon az, hogy fiatalok voltunk, ám az ifjúság nosztalgiája még nem jelentheti a múlt tagadását, gyakorlatilag átírását. Az a bizonyos biztonságérzet is hamis, a bezárt kalitka biztonsága.

Fotó: Népszava.

Semmi sem kiszámíthatatlanabb, mint a múlt

Vasile Dancu kolozsvári szociológus, az IRES kutatóintézet alapítója és vezetője sokat foglalkozott a jelenséggel. Tőle kérdeztük, mivel magyarázható ez a nosztalgia, ez a memóriatörlés? Mi után nosztalgiáznak a románok - a Vasfüggöny, a diktatúra után? Mi volt jobb akkor, mert, hogy vidám barakk nem volt Románia, az biztos. A professzor válaszai elsősorban a román társadalmi jelenségeket értékelik, ám némi adatszintű eltéréstől eltekintve a magyar társadalomra is érvényesek. Dancu szerint a közösségek a múlt iránti nosztalgia és a jövő utópiája között élnek. A nosztalgia tárgya számára is igazi nagy rejtély, ugyanakkor figyelmet érdemlő jelenség, amelyről beszélni kell. Mindenhol beszélnek is róla, a vélemények pedig megoszlanak. Egyesek szerint napjaink politikájának következménye ez a nosztalgiázás, mások a nép "minőségét" okolják. Nagyon kevesen vannak azok, akik ezt a nosztalgiát természetes jelenségnek tartják. De ne feledjük, mit mondott Orwell - "Semmi sem kiszámíthatatlanabb, mint a múlt", hangsúlyozta a kutató.

Közösségi identitásválság

Dancu szerint az adatok nem azt jelzik, hogy megbolondultak volna az emberek, inkább azt, hogy identitásválságban van a román nép. Egy nemzeti program hiánya, azoknak az igazodási pontoknak a hiánya, amelyek Románia fejlődését kijelölhetnék, a távlat és cél hiánya arra készteti az embereket, hogy a múltban keressenek kapaszkodókat. Ebben identitásválság meghatározta kontextusba illeszthető bele az is, hogy fiatalok pozitívan kezdenek értékelni és átértelmezni egyes történelmi személyiségeket. Törvényszerűség, nem csak a románokra, hanem más népekre is ugyanúgy igaz, hogy az identitásválságokhoz tudatzavar társul, szögezte le.

Romániában ilyen téren 1996 után történt stratégiaváltás. (1996 végéig az 1989-es forradalomban feltűnt Ion Iliescu pártja, bár változó névvel, de baloldali ideológiával, volt hatalmon, az első jobbközép koalíció 1996 decemberében állt fel. Szerk) Ekkortól a kommunista múlt utáni nosztalgia tagadása került előtérbe. Az akkori politikai osztály úgy gondolta, hogy egy tisztán látó nép nem nosztalgiázhat, s legjobb megoldásnak a tagadást, a probléma szőnyeg alá söprését találta.

A kommunizmus kapcsán három féle diskurzus jelent meg, amely mindmáig verseng egymással. Mindenekelőtt ott van a román gulág, a kommunista börtönök és bűnök emléke és emlékirodalma. Ez a diskurzus erősen átideologizált, politikai antikommunizmussal, nomenklatúra ellenességgel társul, ugyanakkor erősen "fészéné-ellenes", ami általában a választási hadjáratokban válik vehemenssé. (A fészéné, azaz FSN, a Szociáldemokrata Párt elődje volt közvetlenül a rendszerváltás után. Vezetői Ion Iliescu államfő és Petre Roman kormányfő voltak. Ebből szakadt ki Roman demokrata pártja, amely először a Szocialista Internacionálé tagja lett, majd amikor Traian Basescu "lenyúlta" a pártot jobboldali lett és az Európai Néppárthoz csatlakozott. Az Iliescu mellett maradt részből alakult ki a mai kormányzó szocialista párt, amelyet bár évek óta a nagyon fiatal Victor Ponta vezet, még mindig szembesül a magyarországi komcsizásra emlékeztető fészénézéssel, időnként komcsizással is. Szerk )

Ugyanakkor jelen van a kirekesztettek emlékezete is, azoké, akik az 1989-es rendszerváltás nagy vesztesei lettek. A szocialista ipar, a nagy ipari konglomerátumok eltűnése nyomán az utóbbi évtizedekben kialakult egy olyan szegény réteg, amelynek drasztikus életszínvonal csökkenést kellett elszenvednie és állandó jövőkép hiánnyal szembesülnie. Ezek mellett él az irodalom által kissé esztétizált múltkép, amelyet egy viszonylag fiatal íróréteg valamint az a fajta reklám hozott létre, amely bizonyos múltbeli kereskedelmi márkákra és fogyasztó szokásokra épít. Ez az új írói nemzedék parodizálja -regényekben és filmekben egyaránt - a kommunizmus időszakának különböző szituációit, anélkül, hogy túlzásba vinné annak kigúnyolását vagy hogy ideológiailag elutasítaná azt.

Eltörölni vagy átírni?

A kolozsvári kutató szerint ezek a párhuzamos értelmezések semmiféle eredményre nem vezettek, mert nincs bennünk, azaz a lakosságban elég tolerancia a másik narratívájának elfogadására. A másfajta értelmezést egyszerűen megsemmisíteni, törölni akarjuk. Hangsúlyozta, ahhoz, hogy a társadalom "normálisan", természetesen tudja kezelni múltját, meg kell szabadulnunk a csökönyösségtől és a túlideologizált és/vagy az érzelmektől túlfűtött elkötelezettségtől. Romániában a civil társadalmat átitatták a politika kísértései, a nagy sajtótrösztök nem túlzottan érdekeltek a múlt korrekt és "menedzselésében", abban, hogy teret adjanak az ezzel kapcsolatos nyílt társadalmi vitának. A kereskedelmi versengés és a politika gyakorlatilag elszívja a román média minden energiáját és erőforrásait, a román nyilvánosság még nagyon törékeny és sérülékeny, hangsúlyozta a kutató.

Mindenki ellenálló volt

Dancu szerint a kolozsvári IRES által végzett kutatások azt mutatják, hogy a kommunista múlt iránti nosztalgia legfontosabb pillérét a társadalmi különbségek jelentik. A kommunizmusban ezek nem voltak annyira érezhetően gazdasági jellegűek, kevésbé voltak látványosak, ezért elviselhetőbbnek tűntek. Most, amikor ez a különbség nemcsak nagy, hanem gazdasági válsággal is társult, valóságos ketyegő társadalmi bombává vált, és csak reménykedhetünk abban, hogy a politikum vagy a szakszervezetek nem robbantják fel.

A másik, kutatások által is bizonyított tény, hogy a kommunizmussal a felelősség és bűnösség tudatosítása is odalett, a rendszer bukása után mindenki ártatlannak tartotta magát. Mindenki a rendszerre kente a felelősséget, parancs teljesítésére hivatkozott vagy épp ellenállónak tartotta magát. Dancu úgy látja, hogy az idő teltével a múlt egyre kevésbé halott, az emberek a múltra építve tervezik jövőjüket. Ez az, amit nem értett meg a rendszerváltás utáni román értelmiség, s vehemens bírálattal próbálta helyettesíteni a társadalmi vitát. "Ahelyett, hogy statisztikai adatokkal, szociológiai tanulmányokkal, gazdasági elemzésekkel dolgoztuk volna fel a 45 év kommunizmust, mi azzal kezdtük, hogy kisbetűvel írtuk Ceausescu nevét. Máig nem tudunk semmit arról az időszakról, de a legsúlyosabb az, hogy nincs is erre igény" - hangsúlyozta a szociológus. Kiemelte: a múlt differenciálatlan elítélése erőltetett volt. Nem lehet támaszkodni a társadalmi emlékezetre, mert az szelektív, képes mindenkit felmenteni. Mindaddig míg érzelmi vehemenciával és nem rációval utasítjuk el, ez a fekete doboz, ez az ismeretlen, ami számunkra a kommunizmus, tovább fogja termelni ezt a nosztalgiát, szögezte le.

Dancu kiemelte, hogy a jelenség megértéséhez nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a kommunizmus ideológiája nagy meggyőző erővel bírt. A jobb és igazságosabb jövő ígérete, a gyengék védelme, erkölcsi újjászületés, mind-mind vonzó elemei. Hiába ismételjük, hogy ezek üres szólamok voltak, az a lényeg, hogy helyébe olyan projekt lépett, amely csak a demokrácia ígéretét hozta.

Van-e igény a demokráciára?

A Ceausescu korral kapcsolatos kutatási adatok azt sugallják, mintha a demokrácia és jogállam iránti társadalmi igény kihalt volna. Ám ha nem csak a közvélemény kutatások számait, hanem a kontextust is nézzük, érthetőbbé válnak a dolgok, vélekedik a szociológus. Meglátása szerint a volt szocialista államok népei identitásválságban vannak, mélypontra süllyedt a társadalmi intézményekbe vetett bizalom, és ez a bizalom nagyon nehezen építhető újra. A románok 80 százaléka például úgy gondolja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, a középiskolai végzősök 80 százaléka a kivándorlásban látja jövője biztosítékát. Ez az érzet az egyik legfontosabb összetevője ennek az identitásválságnak, ezen alapszik a múlt kapcsán megjelenő társadalmi értékítélet is.

Dancu szerint kommunizmus iránti nosztalgia nem inkompatibilis a demokráciával és a nyitott társadalom eszméjével. Fékezheti annak fejlődését, de csupán a társadalmi tudat zavarát jelzi. Társadalom tudósként állítja - nem kell pánikolni, inkább oktatási programok kidolgozására, valós társadalmi párbeszéd beindítására van szükség, olyanra, amely a kommunista múltat is képes feldolgozni.

Kit terhel a kivégzés bűne?

A Ceausescu házaspár tisztességes tárgyalás nélküli kivégzését 84 százalék értékeli negatívan, 60 százalék helyteleníti a diktátor kivégzését. A helytelenítők többsége 51 év fölötti, alacsonyabban iskolázott, moldovai lakos (Románia keleti, moldovai régiójáról van szó) és nő. A magasan képzettek nem utasítják el a diktátor erőszakos halálát. A Ceausescuék kivégzéséért viselt felelősség kérdésében legmagasabb a nem nyilatkozók aránya, 33 százalék, második helyen, 23 százalékban Ion Iliescut teszik felelőssé, az új hatalmi elitet 5 százalék és a halálos ítéletet meghozó hozó testületet 3 százalék tartja felelősnek.