Orbán Viktor csalóka példaképei

Orbán Viktor nagy vihart kavart tusnádfürdői beszédében Kínát és Oroszországot nevezte meg példaként. Nem ez az első alkalom, hogy az Európai Unióval szembeállítja a nem éppen demokratikus berendezkedésű Kínát. Mennyire tekinthető mintának a távolkeleti ország akár gazdasági, akár politikai szempontból?

Orbán több megnyilatkozásából is kiderült, mennyire vonzónak találja a kínai "stabilitást", s nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is. Rendkívül veszélyes kijelentés ez egy uniós kormányfőtől. Egy olyan politikustól, aki oly büszke a rendszerváltásban betöltött szerepére. Könyveket lehetne megtölteni ugyanis azzal, mennyire nem tartja tiszteletben Kína az emberi jogokat. Rég rossz, ha demokrácia tekintetében Kína ad ötleteket Budapestnek.

Bár az 1982-es kínai alkotmány - papíron legalábbis - garantálja a szólásszabadságot, azonnal letartóztatják és börtönbüntetésre ítélik azokat, akik bírálják a fennálló rendszert, s megkérdőjelezik a párt hatalmát. A 2008-as pekingi olimpia idején ugyan engedélyezték a tüntetéseket, az intézkedést azonban azon nyomban vissza is vonták, miután az utolsó külföldi sportolók és forgatócsoportok elhagyták az országot.

A cenzúra egyik legjobb példája a "nagy kínai tűzfal", amely a leghatékonyabb a világon, szinte pillanatok alatt elérhetetlenné teszik azokat a külföldi cikkeket, amelyek nem felelnek meg a hatalom érdekeinek és ízlésének. Nyom nélkül megsemmisítik a kormányzatot bíráló hozzászólásokat. Egy új törvény értelmében pedig könnyebben kiszűrhetik azokat, akik a neten, akár egy közösségi oldalon, álnéven merészelik bírálni a pártot.

A sajtó kezelésével kapcsolatban is adhat ötleteket Peking Budapestnek. Az idei évben nyugati újságírókat utasítottak ki az országból, mert leleplező cikkeket jelentettek meg a külföldi sajtóban arról, hogy a rezsim bort iszik és vizet prédikál. Miközben ugyanis rendre a korrupció elleni harc fontosságát emlegetik, épp a párt legbefolyásosabb emberei tettek szert elképesztő vagyonra.

A vallásszabadság külön fejezetet érdemel. Mao Ce-tung idején lerombolták a templomokat, vagy kommunista pártirodává alakították át őket. Az alkotmány ugyan garantálja a vallásszabadságot, de ezt is csak papíron. A Vatikán által elismert katolikus egyház csak illegalitásban működhet, s a rezsim buddhizmushoz fűződő viszonya is ellentmondásos.

A Falunkung szekta tagjai állandó zaklatásnak vannak kitéve. De hát szó se róla, a vallásos emberek üldözése a politikai stabilitás egyik fontos összetevője. Hogy a kínai kormányzat mennyire tart a szabad véleménynyilvánítástól, jól mutatja: idén június elején is szinte elvágták a külvilágtól a pekingi Mennyei béke terét, ismertebb nevén Tienanmen teret a tüntetések véres leverésének 25. évfordulóján.

A kisebbségek jogait sem tartják tiszteletben. A tibetieket elnyomják, a tartományban élők önégetéssel tiltakoztak Peking túlkapásai ellen. A kínai kormányzat könnyen hajlamos "iszlám szélsőségeseknek" bélyegezni azokat az ujgurokat is, akiknek semmi közük sincs a terrorakciókhoz.

Kína fejlődése megkérdőjelezhetetlen, az ország gazdasága lélegzetelállító tempóban gyarapszik. Magyarország azonban sosem válhat ilyen hatalommá még akkor sem, ha a kínai modellnek csak azokat az elemeit tartja követendőnek, amelyek az uralkodó lévő párt hatalmának bebetonozását szolgálják.