Előfizetés

Fesztiválok sűrű hónapja

Hamvay Péter
Publikálás dátuma
2014.08.04. 07:48
Alina Ibragimova, Kokas Dóra és Maxim Rysanov a Kaposfest egyik tavalyi koncertjén FORRÁS: KAPOSFEST
Augusztusban pörögnek fel igazán a fesztiválok, bőven van miből válogatni a nyár hátralévő részében a Szigeten kívül is. Összeállításunkban a kisebb, vidéki fesztiválokból szemezgetünk.

A Rómeó és Júlia is szerepel az idén ötvenéves Iseumi Szabadtéri Játékok műsorán. Az augusztus 8-án és 10-én színpadra kerülő előadás minden részében rendhagyónak ígérkezik, hiszen nem kizárt, hogy több Rómeó és több Júlia lesz egyszerre a színpadon.

Silló Sándor rendező ugyanis a zeneirodalom nagy slágereit, az opera és a musical, a rock és dzsessz, valamint a tragédia filmes feldolgozásait vonultatja fel, bizonyítani kívánja, hogy a West Side Story, Prokofjev, Csajkovszkij és persze Gounod, valamint Bellini zenéje megférnek egymás mellett a színpadon, valamint hogy egymástól nagyon eltérő nézői igények is kielégíthetők egyszerre.

A produkcióban fellép Schrott Péter és Schwartz Dávid, Júlia szerepében Kriszta Kinga, valamint a dajka szerepében Borbás Gabi is feltűnik.

Paloznaki piknik

De, ha inkább a Balaton partjára vágyunk, akkor ki ne hagyjuk ki a III. Paloznaki Jazz és Bor Pikniket, amit augusztus 8-9 között rendeznek meg. Két nap alatt két színpadon 15 országosan ismert jazz produkció ad koncertet.

A 2014-es év kiemelt fellépői a DePhazz és a Mezzoforte, fellép a Djabe, Tompos Kátya, a Bin Jip, a Mrs. Columbo, a Tárkány Művek, a Hajdu Klára Quartet, Manoya, Herczku Ágnes & Sinha Róbert, a Smárton trió és a Peet Project, valamint színpadra lépnek a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei.

Az idei Paloznaki Jazz Piknik egyik sztárfellépője, a Mezzoforte FORRÁS: PALOZNAKI JAZZ PIKNIK

Az idei Paloznaki Jazz Piknik egyik sztárfellépője, a Mezzoforte FORRÁS: PALOZNAKI JAZZ PIKNIK

A piknik hangulatot piknik kosarak és gasztro vásár biztosítja a paloznaki Homola Pincészet boraival és helyi termelők finomságaival, napközben gyerekprogramok várják a családosokat, éjjel fényfestés borítja be Paloznak központi épületeit.

Kaposfest

Augusztus 13-19. között ötödik alkalommal rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált. A fellépők olyan sztárok, akiket a világ legfontosabb koncerttermeiben már ismernek és örömmel várnak a legnagyobb fesztiválokon is.

A szervezők idén is közel 15 000 érdeklődőre számítanak. Fellép többek között: Thomas Dunford, José Gallardo, Szergej Nakarjakov, Latica Honda-Rosenberg, Kokas Katalin, James Boyd, Jan-Erik Gustafsson, Amadinda Ütőegyüttes, Rados Ferenc, Anna-Liisa Bezrodny, James Boyd, Marc Coppey, Oleg Kogan, Alina Ibragimova, Alina Pogostkina, Kokas Dóra, Kelemen Barnabás.

A fesztivál idején a napi két klasszikus zenei koncert mellett, az olasz és a hungarikumok tematikus napján is részt vehetnek az érdeklődők. Az olasz nap Kaposvárja a zenén át a gasztronómiáig bezárólag az itáliai kultúrát hivatott bemutatni; a hungarikumok napjának pedig a Kassai Lovasfarm ad otthont. Augusztus 15-én nyílik Nagy Miklós elismert műgyűjtő rengeteg alkotást felvonultató kiállítása a kaposvári Vaszary Képtárban. A művek között megtalálhatók El Kazovszkij, Váli Dezső, Szurcsik József, Bukta Imre, Vojnich Erzsébet és Nádler István alkotásai is.

A tárlat, amelynek kurátora Géger Melinda október 17-ig látogatható. Az időben legkorábbi darabokat Országh Lili és Bálint Endre alkotásai képezik a gyűjteményben. A magyar kortárs művészet vonulatai közül az egyik legerősebb pólust El Kazovszkij alkotásai képviselik. A festő szuverén hangvételű, mitologikus és drámai világához kapcsolható Gaál József munkássága, akinek egész sorozatnyi expresszív műve szól az emberi személyiség és sors drámai aspektusairól.

Szurcsik József jellegzetes, monumentalitás táblaképe a személyes sorsszerűséget mitikus dimenziókkal kapcsolja össze. A Kelet-Európai felemás modernitás finoman ironikus groteszkjeit a szentendrei Vajda Lajos Stúdió köréből Bukta Imre és fe Lugossy László kiváló alkotásai idézik meg.

Koronázási Ünnepi Játékok

Augusztus 15-én, a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok nyitányaként a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika lép a Középkori Romkert - Nemzeti Emlékhely szabadtéri színpadára. A Musica Sacra címet viselő esten Ave Maria részletek hangzanak el négy szerzőtől, továbbá operarészletek, népi imádságok, "Máriák" Erkeltől, Bernsteintől és Piazzolától, valamint felcsendülnek Kálmán, Händel és Verdi legnépszerűbb melódiái is.

A koncerten közreműködik Dolhai Attila, Szlama László, Tóth László, Quartett Escualo és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Koronázási Ünnepi Játékok több, mint egy nagyszabású művészeti fesztivál. Eseményei nyomán Magyarország egykori szakrális központjában minden évben néhány napra feltámad a középkor világa, főszerepben egy-egy nagy királyunk alakjával.

Közelkép - Ciciszórakoztatás

A címbeli kifejezés Henry Kissingertől számazik, amit egy nagy, de nem nyilvános megbeszélésen használt. Vezető politikusok - közöttük Gorbacsov - és a világ vezető gazdasági nagyhatalmainak irányítói ültek össze, hogy zárt körben megvitassák a jövőt. Két német újságíró valahogy mégis benn volt, és ők megírták egy könyvben, hogy ki mit mondott.

Az általános hangulat meglehetősen pesszimista volt, szerintük a technikák rohamos fejlődése nyomán egyre kevesebb lesz a munkahely, különösen a fiatalok számára. Az ő lenyugtatásukra használta a cici-szórakoztatást, nyilvánvalón a képernyőkön.

Alig hiszem, hogy a nagy tévétársaságok szerkesztői is olvasták volna Kissinger javaslatát - érdekes, hogy Magyarországon sem volt komoly visszhangja a találkozónak -, de ha más motíváció alapján is, rohamléptekkel elindultak, fogalmazzunk most inkább így: a legolcsóbb szórakoztatás felé, mert ez hozza a nézőmilliókat.

Kíváncsiságból egy este tíz percig kapcsolgattam a magam negyven csatornája között. (Pornó csatorna nincs a programomban.) Természetesen rengeteg reklámba ütköztem, közöttük az úgynevezett előzetesekbe, ahová a legkeményebb jeleneteket vágják össze, így megannyi ökölharc, pisztoly, puskalövés, robbanás, kigyulladt autó és hasonlóak voltak láthatóak. (Bud Spencer  és Terence Hill egy énekkar ritmusára osztogatták a pofonokat.)

De azért így is találkoztam elég sok teltkeblű hölggyel, akik ráadásul kiválóan verekszenek. Mint például Charlie három angyala, vagy az ereklyék fosztogató ellen fellépő amerikai régésznő, aki persze jobban üt, rúg, mint nyámnyila tudós segítője.

Ami viszont a jövőt illeti, valószínűleg a konferenciázók megfeledkeztek arról, hogy vannak olyan senkinek sem feltűnő újdonságok, amelyekből egy-két évtized múlva a világ meghatározó trendje lesz.

Mutatós és jelentés nélküli

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2014.08.04. 07:45
Thiago Arancam és Sümegi Eszter a margitszigeti Aidában FOTÓ: SZKÁROSSY ZSUZSA
Szellemi izgalmat nem tartalmazó holt színházzá vált az Aida a Margitszigeti Szabadtéri színpadon. Néhány énekes azért kitett magáért.

Szégyellem magam a végtelenségig, de én bizony, és körülöttem még többen is, számos alkalommal röhögtem a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon előadott Aidán.

Verdinek ebben a fájdalmasan szép, áradó zenéjű operájában pedig szemernyi humor nincs, nem a Falstaffról van szó, hanem olyan műről, ami arról beszél, hogy az a világ, amiben élünk, gyakran lehetetlenné teszi a boldogságunkat, még akkor is, ha őrjítően, visszavonhatatlanul, holtodiglan holtomiglan szerelmesek vagyunk.

A társadalom belegyalogol a ki sem teljesedő boldogságunkba, és akár elveszejt bennünket. Ennél aktuálisabb közlendő kevesebb adódik. Az a háborúskodás, gyűlölet, amiről Verdi, aki hathatósan részt vett a szövegkönyv kialakításában, beszél, ma is a végtelenségig szedi áldozatait.

Az a baj azonban, hogy ez az előadás, az énekesek erőfeszítéseit leszámítva, nemigen szól semmiről. Múzeumi, poros, unalmasan avitt, amit rögtön Csikós Attila díszlete jelez. Maga a megtestesült üres dekorativitás. Királyi palotaként fölépített egy monstrumot, tonnás súlyúnak ható hatalmas oszlopokkal, amiket jól láthatóan fölülről drótokkal rögzítettek, ami így meglehetősen illúzióromboló. Mutatós és jelentés nélküli.

Körülbelül ez mondható el Nagy Viktor rendezéséről, ami azon kívül, hogy bejuttatja a szereplőket a színpadra, majd kijuttatja onnan őket, tehát a közlekedési rendőr funkcióját betölti, semmiféle szellemi izgalommal nem szolgál.

A rendező nagyság Peter Brook ír híres Az üres tér című könyvében a holt színházról, ez a produkció ennek egyik megtermett díszpéldánya. Sok tekintetben olyan, amilyennel a hatvanas-hetvenes években a gyerekeket és az ifjúságot matinékon riasztották el a opera műfajától.

A műsorfüzetben azt állítják, hogy az Aida " szabadtéri bemutatóként kerül színre a Margitszigeten, a helyszín adottságaihoz alakított egyedi hangzás- és látványvilággal..." Én pedig azt állítom, hogy ebben a produkcióban félpercnyi olyan mozzanat nincs, ami ne lenne előadható az Operaház öreg deszkáin, vagyis tényleg szabadtérre találták volna ki. Pedig nem vendégjátékként, hanem koprodukcióként hirdették. A hangzásról meg annyit, hogy az első részben ahelyett, hogy áradna, inkább nyúlósan, érdektelenül vánszorog a zene.

Dénes István karmester vezénylés közben olykor hátrafordul és a nézőket figyeli, mint aki saját maga is unja, amit csinál, amit abszolút megértek. Sümegi Eszter a címszerepben viszont a kezdetektől mindent megtesz, amit csak lehet, szárnyalóan, mélyről jövően énekel, szerelemtől sugárzik az arca.

Ezt nem merném mondani a Radames szerepére hívott sztárénekesre, Thiago Arancamra, akinek a szerelmes jelenetekben is szinte annyira rezzenéstelen az arca, mintha nyársat nyelt volna, nem tükröződik rajta öröm, elszántság, egyáltalán, szinte semmi nem tükröződik.

Gesztusai operai klisék szerint működnek, például menetrendszerűen széttárt, vagy éppen égbe emelt karok, címlapra való szépfiúnak hat inkább, mint sok mindenen keresztülment hadvezérnek. Ezen a fellépésén színészileg jellegtelen. Amennyire maga volt a lángra gyúlt szerelem, fékezhetetlenség, vadság Rinat Shaham Carmenként a Margitszigeti Szabadtéri Színpad korábbi operabemutatóján, ami tényleg premier volt, Arancamnak annyira nem hiszem el, hogy tűzön-vízen át, megállíthatatlanul szerelmes.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne profi énekes, és hangban ne hozná azt, amit kel, és a második részben ne térne sok tekintetben magához, ahogy többen is. Dénes István úgy tűnik, mintha a szünetben megivott volna két-három kávét, mind jobban felpörgeti a tempót, a végén már csaknem szenvedélyessé válik.

Wiedemann Bernadett az ugyancsak Radamesbe szerelmes egyiptomi királylányként az aljasságra kész féltékeny asszonytól a féltő, gondoskodó nőig sok színt megmutat.

Kálmándi Mihály fajsúlyos jelenlétével az Egyiptomba betörő etiópok királyaként érzékeltetni képes, hogy egy nép sorsa múlik rajta. Az egyiptomiak királyaként Berczelly István inkább csak a hangok formálására összpontosít.  A második részre kezd összeállni, hatni a produkció. Ezt a mind inkább javuló hatásfokot azonban időről-időre rendezői következetlenségek verik szét.

A színpad jobb szélén például jókora díszlet papiruszcsónak tanyázik. Soha semmilyen funkciója nincs. De egyszer csak a nyílt színen három markos munkás el kezdi szétszerelni, és a darabjait nehézkesen kihurcolni a színről. Ez kínos illúziórombolás, és még az előadásnak is le kell állnia miatta. Sorolhatnék még hasonlókat, de a csúcs, ekkor többen hosszú röhögőgörcsöt kapnak körülöttem, velem együtt, épp a legdrámaibb pillanatban következik be.

Amikor sziklasírba zárják Radamest, ahol majd Aidával együtt egy gyönyörűséges duó után halálát leli, két munkás a színpad két széle felé hurcolja ki a sziklasír két ajtaját. Vagyis amikor hangsúlyosan a teljes bezártságot kellene érzékeltetni, azt, hogy onnan semmilyen körülmények között nincs menekvés, igencsak figyelemfelkeltően, hosszas izzadtságossággal elcipelik a két ajtót, és ezzel a szemünk láttára nyitják meg a teret. Ilyen nincs, kiáltok fel önkéntelenül.

De van, mint ahogy az is előfordulhat, hogy a természetesen a sarut az egyiptomi hőségben zokni nélkül viselő szereplők között az egyik kórustag virítóan fehér zokniban jön egészen a rivaldához meghajolni. Van azért siker, ha nem is sosem látottan tomboló. Azt azonban megértem, hogy a rendező nem hajol meg előttünk, én sem tenném az ő helyében.