Magyar királyfiként az vagyok, aki, vagy ami akarok lenni. Eddig királyapám kedvenc focicsapatában a híres-neves Felcsúton, a kastélyunk előtti stadionunkban profiskodtam, már majdnem egy éve, de meguntam. Mit szaladgáljak azon a hülye pályán össze-vissza, a labdát meg nem is látom közben. Na jó: még egyszer elugrottam Brazíliába meccset nézni, valami világbajnoki döntőre, vagy mire. Szóltam a biztonsági köcsögöknek, hogy a VIP páholy közepén fogok ülni, de Putyin, vagy Merkel legyen távolabb tőlem egy kicsit. Legfeljebb apámat tűröm meg magam mellett közvetlenül, persze ha felteszi a koronáját, hadd lássa az a néhány pronyó is, aki még nem ismer, hogy ki vagyok én. Különben jó is volt királyi atyámmal találkozni, megmondtam neki, hogy döntöttem: iziben abbahagyom a profi focit - sírjon bár a futball világ - és holnaptól Teréz anyunak állok Afrikában. Mert akit Isten hiv, mint engem, annak menni kell. Még fogtok hallani rólam!