kajak-kenu világbajnokság;Storcz Botond;Magyar Kajak-Kenu Szövetség;vezetőedző;Rozbora András;

2014-08-12 07:56:00

„A vb-szerepléssel Rióban is kiegyeznénk”

A magyar válogatott remekül teljesített a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon, összesen hat arannyal, öt ezüsttel és hat bronzéremmel tért haza, sőt élen végzett a nemzetek rangsorában is, több mint kétszer annyi dobogós helyezést érve el, mint a második helyezett orosz hadtest. 

Storcz Botond vezetőedző az olimpiai számokban elért eredményekkel (három elsőség, egy második és két harmadik hely) kiegyezne Rióban is. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke tegnap kiemelte: a vb-n 29 számban osztottak érmet, ebből a magyaroknak 17-ben sikerült a dobogóra állniuk. Hozzátette: a sportág fejlődését jelzi, hogy a részt vevő 75 országból 24 szerzett medált, ebből 15 aranyat.

Storcz Botond azt nyilatkozta, a tavalyi duisburgi vb-t követően nem gondolta volna, hogy meg lehet ismételni az ottani eredményt. Akkor is 17 érmet szereztek versenyzői.  „Egy ilyen szerepléssel, azt hiszem, a riói olimpián is kiegyeznénk. Annak is örülök, hogy minden szakágban tudtunk érmet nyerni” – fogalmazott a vezetőedző.

Weisz Róbert, a parakenu válogatott szövetségi edzője örömmel jelezte: szakáguk is nyert két érmet. Örömtelinek nevezte, hogy Rozbora Andrásnak paralimpiai versenyszámban sikerült aranyat elérnie, és a harmadikként végző Suha Róberttel együtt úgy értek el kiemelkedő eredményt, hogy mindkettőjüknek a mostani az első évük a nemzetközi mezőnyben.

Csabai Edvin szakmai igazgató szerint a moszkvai szereplés, valamint a közelmúltban nagy magyar sikerrel véget ért szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság megmutatta, hogy a sportágnak van miből merítenie.  „Mindez annak a kétéves koncepciónak az eredménye, amely a londoni olimpia után elvárás volt.

Tudtuk, hogy a sportágnak őrségváltáson kell átesnie, amire rekordidő alatt történt meg” – mondta Csabai, aki végül arról beszélt, hogy az idénynek még nincs vége, mert a hétvégén következik az országos bajnokság, s a nankingi ifjúsági olimpián kívül még a maratoni és a sárkányhajó vb-n és a kajakpóló Eb-n is helyt kell állniuk a versenyzőknek.