Nyugat-Afrika;Egészségügyi Világszervezet;Orvosok Határok Nélkül;Ebola-vírus;Fadea Chaib;

2014-08-25 07:31:00

Nem tudni, meddig terjed

Hosszabb távú stratégiát fogadott el pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nyugat-afrikai Ebola-járvány megfékezésére. A szervezet munkatársai nem számítanak rá, hogy még az idén sikerül megállítani a vírus terjedését.

Fadea Chaib, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője közölte, hogy az elfogadott dokumentum „részletezi a WHO-nak és az egészségügyi partnereknek a következő hat-kilenc hónapra vonatkozó stratégiáját”. A tájékoztatás szerint újabb fejlemények esetén felülvizsgálják a tervezetet, amelyet a tervek szerint e hét elején hoznak nyilvánosságra.

Arra a kérdésre, hogy vajon 2015-ben is folytatódni fog-e az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó kór terjedése, a szóvivő azt válaszolta, hogy „őszintén szólva senki nem tudja, hogy mikor ér véget a járvány”. A WHO-t korábban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet és több más csoport is bírálta, amiért állítólag nem szentelt kellő figyelmet az Ebola elleni harcnak. Hivatalos adatok szerint eddig több mint ezerháromszázan haltak meg a járványban Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.

A WHO szombati bejelentése szerint további ötszáz betegágyat állít be a libériai főváros, Monrovia kórházaiban az Ebola-betegek ápolására a következő hat hétben. A nyugat-afrikai járvány Libériát sújtja a leginkább. A Sierra Leone-i parlament sürgősséggel törvényt fogadott el arról, hogy két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki "eltitkol egy Ebolával vagy más hasonlóan súlyos betegséggel fertőzött beteget".

Gabon bejelentette, hogy felfüggeszti a légi és a tengeri közlekedést az Ebola sújtotta országokkal, vízumkötelezettséget vezet be az ezen államokból érkezőkkel szemben, nem engedi állami tisztségviselőit ezekbe az országokba utazni, a magánembereket pedig eltanácsolja az utazástól. Elefántcsontpart kormánya szombaton azt közölte, hogy az Ebola terjedése miatt lezárják a határt Libéria és Guinea irányából.

Szenegál bejelentette megtagadta a leszállási engedélyt egy Monroviából érkező, segélyszervezeti alkalmazottakat szállító ENSZ-repülőgéptől, és minden további géptől meg fogja tagadni, amely olyan országból érkezik, ahol számottevő az Ebola-fertőzöttek száma. Ez utóbbi döntés akadályozhatja a nemzetközi szervezeteket a járvány megfékezésében - állapította meg a Reuters brit hírügynökség.

A WHO már többször közölte: nem tanácsolja, hogy a járvány miatt utazási korlátozásokat vezessenek be, mert ez csak nehezíti az élelmiszerek és egyéb szükséges áruk szabad áramlását. A járvány miatt óvintézkedésekre készül a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem is, mivel hamarosan megérkeznek a náluk tanuló afrikai diákok - írta a Népszabadság. A kórházak körlevelet kaptak arról, mi a teendőjük Ebola-gyanú esetén.