Kusza ősz vár a francia gazdaságra

Sorsfordítónak szánta a Le Monde múlt szerdai két teljes oldalán megjelent interjúját Francois Hollande francia államfő. Még az Élysée-ben járt fotóriporter is a lapban részletesen számolt be arról, hogy az elnök szavai közben milyen pozitúrákba helyezkedett. A téma a gazdaság kusza helyzete volt, mivel vigasztalná a kormányzat a nem túl derűs lakosságot.

Hollande igyekezett derűs képet festeni. Reformokat gyorsítana, aminek része volna bizonyos adócsökkentés, a vigasztalan munkanélküliség enyhítése, a fogyasztás serkentése, a termelés növelése. Az interjú azzal a címmel jelent meg, hogy "Gyorsítani óhajtom a reformokat".

Az induló mondatok pedig, hogy "világos a cél, korszerűsíteni a gazdaságot, javítani versenyképességét, hogy messzebbre jussunk". De mert e bíztató mondatok vegyes fogadtatásban részesültek - a kormánykörök derűsen nyilatkoztak róluk, a sajtóvisszhang tartózkodóbb, sőt inkább kétkedő volt - az éppen Réunion szigetén vendégeskedő elnök igyekezett tovább vigasztalni.

"Nem vagyok megszállottja a gazdaságpolitikának - mondta, - ha nem lesz kellően gyümölcsöző, ismét változtatok rajta". És a meggyőzés kedvéért angolul idézte a hajdani Margaret Thatchert, "there is no alternatrive", más választás nincs.
Az első lapkommentárok citálták Manuel Valls miniszterelnököt, aki néhány nappal korábban viszont azt erősítgette, "szó se lehet a gazdaságpolitika megváltoztatásáról.

Hollande reformokat ígérő szavaiban sokan e kormányfői kijelentés nyersebb változatát látják, mert 2017-ben Franciaországban elnökválasztás lesz, és ha a mai államfőnek addig nem sikerülne kikecmeregnie jelenlegi népszerűtlenségi mélypontjáról, Vallsban keresik a szocialisták esetleges jelöltjét. Az érdekes viszont a fölállásban, hogy éppen a Le Monde, amely az interjút kérte, ezt megelőzően elég kemény szavakkal figyelmeztetett arra, hogy így nem mehet tovább.

Vezércikkének címében arról faggatózott, "És most merre, elnök úr?", mert a délibábos szavakat a tények cáfolják. Két évnegyed óta rekordokat döntöget a munkanélküliség, növekedésnek semmi nyoma, a tervezett számokat nyirbálgatni kell, az európai kilátások sem rózsásak. A franciák megoldásokra várnak, eredménynek azonban semmi nyoma, a kihívás megrendítő, az Élysée-palota hitele pedig mélyponton.

A baloldali kormányzat iránt jobbára elnézőbb Le Monde véleménye ez, viszont más sajtóorgánumok árnyaltabban kommentálták az interjút. A gazdasági kérdésekre szakosodott Les Echos napilap azzal a véleménnyel indult, hogy "Francois Hollande gyakran tétovázik ezúttal azonban utat választott. És, ami még örvendetesebb, jó utat".

Az egyik hangadó vidéki újság, a La Charente Libre úgy vélte, a szocialista barátoknak címzett elnöki üzenet világos, a kormánytöbbség sorsa jóban-rosszban a 2017-es választáson múlik, jó esetben győzelem a kilátás, rosszban kudarc. Hollande az egekhez fohászkodott, hogy az a növekedést hozza meg.

A katolikus La Croix úgy látta, a kormányzat nem enged az ijedelemnek, kihúzza a talajt azok alól, aki erre hajlamosak volnának. A kommunista L'Humanité az igazi borúlátó, megkockáztatja azt a véleményt is, hogy "Isten veled baloldal". De mégsem annyira különös ez a hang, mert e hét vége táján, pontosan most pénteken összeül La Rochelle-ban a Szocialista Párt nyári egyeteme, és fura kissé, hogy a kormánynak rangban másodiknak tekintett asszonya, Ségolene Royal, Hollande egykori élettársa, gyermekeik édesanyja távol marad, ekkorra vette ki évi szabadságát.

Még ijesztőbb azonban, hogy nagy csetepatét várnak, a kemény belső baloldalnak, a "zendülőknek" hívottak nyílt támadását. Egyik hangadójuk "elnöki makacsságot" készül kifogásolni. Szerinte Hollande "bezárkózott a két éven át kudarcot vallott neoliberális ideológiába, amelyet ráadásul fölvizezett állapotban prezentál". Létrejött két erősen bíráló platform is, a "Százak kiáltványa" és az "Éljen a baloldal".

Mindkettő elégedetlen a nyári egyetemmel, rendkívüli kongresszus összehívását követeli, mert szerintük nem igazolja semmi, hogy 2017-re valóban Francois Hollande lenne a legalkalmasabb szocialista jelölt. Mindennél kiábrándítóbb azonban a szocialistákkal évtizedek óta rokonszenvező Le Nouvel Observateur hírmagazin mélységesen csalódott vezércikke. Már a címe is provokatív, "Hollande nagyokat hallgat és süket".

Ne most változtasson, kéri számon az írás szerzője, az elnöknek két év elég lehetett volna arra, hogy ne ilyen jelszavakkal hozakodjék elő, ne most hirdesse meg a daloló holnapokat. Franciaország eredményeket vár, munkát, lakásokat, jövőt a gyermekeknek. Ezt a lehangoltságot viszont nagymértékben enyhíti, hogy Pierre Gattaz, a nagyhatalmú MEDEF-nek, a vállalkozók szövetségének elnöke visszafogott, türelmes, igyekszik a minél higgadtabb kritikai hangvételre.

A várakozások szerint ez a francia "gazdasági nagyhatalom" éppen a szocialisták La Rochelle-i nyári egyetemének idejére szándékozik közzétenni programját "a munkahely teremtés tíz parancsolatát", hogy megfékezze vele a hanyatlást, viszonylag hamar 400 000-600 000 alkalmazási lehetőséget kínáljon.

Ugyancsak a borúlátást mérsékeli, hogy több tekintélyes külföldi gazdasági szakember, köztük Nobel-díjasok éppen most a francia sajtót választották ki arra, hogy haragjukkal illessék Angela Merkelt, mert szerintük Berlin politikája súlyosbítja a válságot. Úgy látják, hogy a berlini kancellártól az Élysée hiába kért olyan közös lépéseket, amelyek serkenthetnék a növekedést, süket fülekre talált. Ha így volna is, ettől még nem sokkal vigasztalóbb a kusza ősz elő néző Franciaország helyzete.

Párharcok a jobboldalon

Szórakoztató nyári olvasmányként kínálja hűséges híveinek a mérsékelt jobboldali Le Figaro, hogyan bukik majd meg 2017-ben Hollande, amennyiben az elnökválasztáson ismét indulna, A sorozat immár a huszadik részéhez közeledik, de az ő táboruk egyik esetleges jelöltjéről, a ficánkoló Nicolas Sarkozyről egyelőre hallgat, aki kéjesen álmodozik arról, hogyan vesz majd elégtételt 2012-es vereségéért. Hallgat a lap azért is, mert egyáltalán nem biztos Sarko indulása, a párt, amelynek színeiben nekifutna, a végén mégis mást választ. A jobbközép UMP berkeiben mind jobban kerekedik fölül az irányzat, amely szívesebben állna két higgadtabb politikus, a kormányfőként már két sikeres férfiú, Francois Fillon és Alain Juppé mögé.A szövetség ősz tájékán készül új elnököt választani, és a jelenleg Bordeaux polgármestere, Juppé, máris csatasorba állt. Megelőlegezéseként annak, hogy három esztendő múlva ő lehet a mérsékelt jobboldal államfő jelöltje, Sarkozy visszaszorítója.
Pedig Juppé veteránnak számít. Az elnöki erőpróba idején 72 éves lesz, körülbelül annyi, amennyi de Gaulle volt 1958-as győzelme idején. És legalább annyira tapasztalt, mint a tábornok volt. Franciaország egyik legsikeresebb volt külügyminisztereként tartják számon, ráadásul nagysikerű polgármesterként, aki Bordeaux-t, ezt a várost fölébresztette Csipkerózsika álmából.Ráadásul őt támogatja buzgón a ma is népszerű kétszeres volt államfő, Jacques Chirac, aki azt mondta róla, Juppé olyan "politikai bürokrata", akinek remek az íráskészsége, és igazi államférfiúi erényekkel kérkedhet. A konzervatívok egyik ifjú "erős emberének" tartott Geoffroy Didier azzal jellemezte Juppét, hogy legitim indulóként mindig is nyíltan pályázott az Élysée élére, és a pillanat éppen most erre nagyon alkalmas. Az a jobboldali választói réteg, amelyet Sarkozy néha szórakoztat ugyan, Juppében ellenben méltóbb politikust lát arra, hogy eredményesen mérkőzzék meg bármelyik baloldali ellenlábassal.