Szlovákia;történész;Varsói Szerződés;Prágai Tavasz;Andrej Kiska;Prokop Tomek;

2014-08-28 07:32:00

Titkosszolgálatok vetélkedése Prágában

Andrej Kiska szlovák elnök kikérné Moszkvától azt a levelet, amelyben néhány csehszlovák kommunista vezető 1968-ban a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását kérte. A közelmúltban napvilágra került dokumentumok szerint Moszkva nem bízott a Prágai Tavaszt követően hatalomba került csehszlovák vezetőkben sem.

Különleges kezdeményezéssel állt elő Andrej Kiska. A szlovák államfő nemrégiben bejelentette, el akarja kérni Moszkvától azt a levelet, amellyel 1968-ban behívták a Varsói Szerződés csapatait Csehszlovákiába és vérbe fojtották a Prágai Tavaszt. Erre pénteken, a Szlovák Nemzeti Felkelés 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen meg is lesz a lehetősége.

A besztercebányai megemlékezésen ugyanis részt vesz Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is. Ivan Gasparovic előző szlovák köztársasági elnök egyébként eredetileg Vlagyimir Putyinnak küldött meghívót.  Bár kevéssé valószínű, hogy az eseményen szóba kerül a levél ügye, a dokumentum ma is foglalkoztatja a cseh és szlovák közvéleményt.

Az emberek választ akarnak kapni olyan kérdésekre, amelyekre csak az orosz levéltárak titkos archívumainak megnyitását követően lenne lehetőség. A levél esetleges kiadása szóba került 2011-ben, amikor Iveta Radicová akkori miniszterelnök Vlagyimir Putyint fogadta Pozsonyban. Később azonban a bürokrácia útvesztőin elhalt a kezdeményezés.

A levelet 1968-ban Alois Indra, Drahomír Kolder, Olddich Svestka, Antonín Kapek és Vasil Bilak írta alá és Leonyid Iljics Brezsnyevnek címezték. A pozsonyi Sorea hotelban adták át a szovjet pártfőtitkárnak. A dokumentumban az "ellenforradalom" leverésére kérték a Kremlt.

A Prágai Tavasz, illetve a KGB, valamint a cseh titkosszolgálat, illetve az StB viszonyáról egy sor érdekes dokumentum került elő nemrégiben Cambridge-ben, a Mitrohin-archívum erre vonatkozó szövegeinek megnyitása után.

Vaszilij Mitrohin majdnem harminc évig dolgozott a KGB külföldi hírszerzéséért felelős Első Főigazgatóságának (KHEF) levéltárában, és 1972-ben ugyancsak ő felelt azért, hogy az archívumot átköltöztessék a Moszkva környéki új főhadiszállásra.

Mitrohin titokban külföldre készült, és több mint egy évtizeden keresztül szigorúan titkos aktákat jegyzetelt ki és másolt le. A dokumentumokat aztán naponta csempészte ki a levéltárból, és nyaralójának padlója alatt rejtette el. 1984-ig állt a KGB alkalmazásában. A brit titkosszolgálat segédkezett neki és családjának a szökésben, valamint a titkos szövegek kicsempészésében. Mitrohin 2004-ben halt meg.

Prokop Tomek történész, a kommunista titkosszolgálati akták cseh szakértője a frissen napvilágra került dokumentumokról a CTK hírügynökségnek elmondta, kiderül belőlük, hogy a KGB a Prágai Tavasz bukását követően sem bízott meg a csehszlovák vezetőkben. Olyannyira, hogy a szovjetek még keményebben ellenőrizték a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) vezetését 1968 után, mint azelőtt.

A KGB temérdek anyagot gyűjtött a legkonzervatívabb, a Moszkvához leghűségesebb vezetőkről is, így Gustav Husákról és Milous Jakesről, aki 1987-1989 között töltötte be a pártfőtitkári tisztséget.

A Mitrohin-feljegyzésekből egy 1973-as dokumentum is előkerül, amely kissé új megvilágításba helyezi a hetvenes-nyolcvanas évekbeli történéseket. Rávilágít ugyanis arra, hogy a csehszlovák kommunista vezetők még egymással szemben is igen bizalmatlanok voltak.

Jakes, a CSKP ellenőrző bizottságának elnöke ugyanis 1972 decemberében bírálta Husákot, a párt akkori főtitkárát, mert kemény intézkedéseket foganatosított a Központi Bizottságon belül, s elrendelte a grémium tagjai telefonjának lehallgatását. Prokop Tomek szerint a cseh levéltárakban egyetlen ezzel kapcsolatos dokumentum sem lelhető fel.

Az StB belső direktívája ugyanis kimondta, nem toborozhatnak tagokat a CSKP tagjai között. Ezért az StB archívuma a párt ügyeiről sem tartalmaz feljegyzéseket. A CSKP meg akarta akadályozni a titkosszolgálat politikai befolyásának növekedését. Sokan még jól emlékeztek az ötvenes évek kirakatpereire, amiben az StB ügynökei vezető szerepet játszottak.

A KGB sokszor kétkedéssel szemlélte a CSKP vezetésében zajló folyamatokat. Például azt, hogy a párt a hetvenes évek elején, a "normalizáció" időszakában meg akart szabadulni a kommunista internacionalistáktól. Igen sok a Husákra való utalás. Több dokumentum is megjegyzi, hogy idegrendszerét megtépázta az ötvenes években a börtönben eltöltött kilenc év.

Egy másik dokumentumban bírálják a CSKP-ben zajló "színvonaltalan" ideológiai munkát, amely "nem felel meg a kor igényeinek".  A KGB arról is beszámolt Moszkvának, Husák és csapata milyen leplezetlen érdeklődést mutatott a Prágai Tavasz vezéralakja, Alexander Dubcek iránt. Egy 1982-es sürgöny szerint a csehszlovák hatóságok öt ügynököt és technikust vonultattak fel a házi őrizetben élő politikus lakása közelében.

Egy feljegyzés szóvá teszi, hogy a csehszlovák kulturális minisztérium munkatársai 1978-ban szándékosan hagyták a szállodai szobában a szovjet kulturális tárca ajándékait, amely egyebek mellett Leonyid Brezsnyev minden bizonnyal lebilincselő életrajzát is tartalmazta.

A Mitrohin-archívum szerint a KGB és az StB között sem volt felhőtlen a viszony. Miközben a szovjet titkosszolgálat az StB minden információját megkapta, visszafelé már nem működött ilyen olajozottan az adatok továbbítása.