A miniszterelnökség nemzetközi szóvivője minden lehetséges alkalommal elmondja - miközben épp Orbán Viktor valamelyik aktuális beszédét próbálja értelmezni a nyilvánosság számára -, hogy a miniszterelnök szavai soha nem szorulnak magyarázatra, mert helytállnak azok magukért. Mindenesetre a legutóbbi kormányfői szónoklat bizonnyal megkíméli Kovács Zoltánt az újabb önellentmondástól: a nagykövetek évente szokásos fejtágító értekezletén Orbán már csakugyan annyira egyértelmű volt, hogy előadásához a szóvivőnek semmit nem kell utólag hozzáfűznie. A kormányfő ezúttal külpolitikai koncepciójáról vallott, mégpedig oly megejtő őszinteséggel, hogy plasztikusan kifejtett álláspontját sehol a világon nem fogják félreérteni.
Mint bevezetőben leszögezte, "Magyarországon kívül olyan változások történtek, amelyek értelmezést és akciótervet igényelnek tőlünk"; majd valóban alapvető kijelentéseket tett a követendő stratégiáról. Legfontosabb megállapítása szerint "miután elkötöttük magunkat az ideológiai megközelítésű külpolitikától, ezért sokkal nyitottabban tudunk kapcsolatokat építeni olyan országokkal is, amelyek nem a nyugati szövetségi rendszer részét képezik". Már csak az a kérdés, vajon mit ért a magyar miniszterelnök az ideológiamentes külpolitikán.
Orbán válasza világos. "Mi nem követjük azt a külpolitikát, amely azt gondolja, hogy minden külpolitikai kérdés középpontjába az értékkérdéseket kell állítani." Persze, azért egyszersmind siet leszögezni, hogy "az értékkérdések fontosak, hiszen a NATO is, meg az unió is egy bizonyos mértékig értékközösség". Ám mindjárt hozzáteszi: "de ez nem jelenti azt, hogy nekünk az alapján kell viszonyulnunk a mi szövetségi rendszerünkön kívül lévő országokhoz, hogy mit gondolunk azoknak a politikai kultúrájáról, a politikai intézményrendszeréről, a demokráciájáról, vagy akármilyen más, politikához köthető szellemi természetű álláspontjáról". Ez a tipikus orbáni fából vaskarika-megfogalmazás. Noha elismerjük, hogy egy értékközösség tagjai vagyunk, ez mégsem kötelez bennünket arra, hogy képviseljük a közösség értékeit.
Mégpedig azért nem, mert "az ideológiai központú vonalvezetést a félnótás országok számára találták ki az okos országok". Magyarán: majd hülyék leszünk mindenféle értékek jegyében politizálni, ha azok nem hoznak nekünk hasznot. Orbán egy példával mindjárt alá is támasztja ezt a cinikus tételt - az Egyesült Államokra hivatkozik, amelynek szerinte nincs semmi skrupulusa, "hogy megvásároltassa az amerikai államkötvényeket Kínával". Csakhogy Amerika nem "vásároltatja meg" a kötvényeit; azokat Kína - és mások is - azért veszik, mert garantált befektetésnek tartják. Ennek a szabadpiaci tranzakciónak semmi köze Kína és az USA ideológiai ellentéteihez, vagy akár az emberi jogok eltérő felfogásához. Mint ahogy az is hamis érv, amit egy norvég meg egy orosz vállalat olajkitermelési együttműködése kapcsán hoz fel a miniszterelnök, mondván, ha az európai szankciók idején ezt senki nem kifogásolja, "akkor miért okoz fejfájást nekünk Paks politikai értelemben?"
Hát azért, mert itt a magyar és az orosz állam kötött hosszú évtizedekre szóló, stratégiai jelentőségű atomenergetikai szerződést. És ez nem mérhető két olajcég kapcsolatához - amivel persze Orbán maga is tökéletesen tisztában van. Csak igazolni igyekszik az igazolhatatlant, vagyis azt a tényt, hogy negligálja Magyarország szövetségesi elkötelezettségét, és lényegében meghirdet egy tökéletesen amorális politikai felfogást. Mert ha mi nem annak alapján "viszonyulunk" a szövetségen kívüli országokhoz, ahogyan azok a politikát, demokráciát, és a kultúrát felfogják, akkor a baltás gyilkost csakugyan ki lehet adni az azerieknek, akkor lehet ellenezni az Oroszországgal szemben életbe léptetett szankciókat, és lehet gusztustalanul udvarolni keleti diktátoroknak. De akkor hol maradnak a keresztény-konzervatív politika eleddig fennen hangoztatott normái? A stratégia rangjára emelt elvtelenség miként fér össze azzal az erkölcsi emelkedettséggel, amivel a miniszterelnök önnön küldetésének crédóját szokta volt megfogalmazni?
Különösen szemérmetlen, ahogyan Orbán előadja: az egyetlen ország vagyunk, amely "biztos makulátlan az Európai Unió közös értékei szempontjából", hiszen minket alaposan átvilágítottak, és kiderült, hogy "pápábbak vagyunk a pápánál". Ennek pontosan az ellenkezője igaz - lásd a Velencei Bizottság jelentését, vagy az Európai Parlament határozatát. És ez a miniszterelnök, aki korábban propagált eszményeiből immár mindent meg-, és letagad, végül azt kéri a diplomatáktól, hogy olyan Magyarország képét mutassák fel a világnak, amelyik "nem egy probléma, hanem egy megoldási lehetőség". Hirdessék - "decens polgári kiállással" -, hogy ez egy sikeres, befektetésre, gazdasági partnerségre érdemes ország.
Mintha nem akarná észbe venni: mindaz, amit a nagykövetek előtt elmondott - és ami nyilvánvalóan sokkal tágabb körben is elterjed - éppen ezt a célt hiúsítja meg. Egy olyan kelet-európai ország, amelynek kormánya emelt fővel tagadja meg a nyugati demokráciák vállalt értékeit, a fejlett világ szemében egyet jelent a kezelhetetlen problémával.
És le is mondanak róla.