Az Európai Unió segített a „szégyenpadot” elkerülni
2013. évben a költségvetés hiánya 3%-os hiánycél alatt maradt. Alapvető kritériumként ez szükséges volt ahhoz, hogy ne kerüljön az ország ismét a túlzott deficit eljárás alá. A tavalyi költségvetésről készült beszámoló alapján az is látszik, hogy ez a „siker” jelentős részben az önkormányzatok finanszírozási helyzetének változtatása miatt valósulhatott meg, hiszen annak következtében zárhatták többlettel az évet - írja elemzésében a Policy Agenda.
A pénzforgalmi hiány 3,2% lenne amennyiben csak a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, és a társadalombiztosítási alapokat néznék. Azaz az önkormányzatok deficites gazdálkodásának csökkentése kellett ahhoz, hogy az ország ne kerüljön újra „az unió szégyenpadjára”.
Az eredeti 2013. évi költségvetési terv 15 milliárd forint hiányt rögzített év végére a teljes önkormányzati szektort tekintve. Ezzel szemben az önkormányzatok 112,8 milliárd forintos többlettel zártak. Ennek okát a bevételi oldalon találjuk, hiszen a kiadásokat tekintve teljesült az eredeti szándék.
Amennyiben részletesebben megnézzük az adatokat, akkor kitűnik, hogy a kormány 100 milliárd forinttal adott többet a településeknek, mint az tervezte. Ebből jelentős összeget tett ki az 5000 fő alatti települések adósságának átvállalása, valamint az év közbeni külön támogatások (ezek egyszeri, főleg politikai mérlegelésen alapuló pénzek voltak). Ugyancsak többletbevételt hozott a tervezetthez képest az önkormányzati vagyontárgyak értékesítése (+30 milliárd forint), és az Európai Uniótól a településekhez „érkezett” támogatásoknak az előzetesnél várt 50 milliárd forinttal nagyobb mértéke. Furcsa módon, az Európai Uniótól kapott pénzek, és a tervezettnél nagyobb „kiárusítás” segítette a magyar kormányt ahhoz, hogy 3% alatti legyen a költségvetés pénzforgalmi hiánya.
Több vagy kevesebb
Az elmúlt négy éves ciklus egyik eredménye, hogy alapvetően megváltoztatták a tulajdonosi viszonyokat a közoktatásban, a kulturális intézményeknél, valamint a szociális és gyermekvédelmi területen. A központi kormányzat magához vonta ezen intézményeket, és ezzel megszűnt a települések ilyen jellegű, pénzügyi kötelezettséget jelentő kötelező feladata is.
A négy évet összehasonlítva az látszik, hogy míg 2010-ben a települési önkormányzatok bevételei (finanszírozási műveletek nélkül) 3.173 milliárd forintot tettek ki, addig 2013. év végén ez már 2.448 milliárd forint volt. A 30%-os csökkenés azonban nem magyarázható csak az intézmények állami kézbe kerülésével. A Policy Agenda számításai szerint ez ugyanis 440-460 milliárd forintot tesz ki, azaz az állam nagyságrendileg 200-300 milliárd forintot vett ki apránként az „önkormányzatok zsebéből”. Ez nem azt jelenti, hogy veszteségesek lennének a települések, de mivel a hitelfelvételi tilalom miatt nem tudnak többet költeni, mint amekkora bevételük van, a minőségből kénytelenek engedni.
Romlott az önkormányzatok helyzete
Az önkormányzatok kiadásait nézve két területen lát komolyabb problémákat az elemző cég. Egyrészt 50 milliárd forinttal csökkentek 2010-hez képest a felhalmozási és tőke jellegű kiadások. Ez pedig azt jelenti, hogy a fejlődésre már nem képesek oly mértékben a települések, mint korábban. Természetesen ezt némileg lehet azzal magyarázni, hogy a közoktatási és egyéb intézmények átvételével az ezek számára szükséges felújítási kötelezettségek, és egyéb érdekeltségek sem terhelik a korábbiakhoz hasonló mértékben a településeket.
Ennél komolyabb problémának látjuk azonban, hogy amíg a települések 2010-ben még 164 milliárd forintot költöttek társadalom- és szociálpolitikai juttatásokra és pénzbeli támogatásra, addig 2013-ra ez 127 milliárd forintra csökkent. Ez a 23%-os visszaesés pedig azt jelenti, hogy a települések kénytelenek voltak a szociális ellátást érezhető mértékben visszaszorítani.
A számok azt mutatják, hogy a települési önkormányzatoktól nem csak azokat a forrásokat vették el, amelyek például a közoktatási feladatok ellátáshoz kellettek, hanem jelentős mértékben vontak ki egyéb forrásokat is. E támogatáscsökkentés pedig egyértelműen a szociális rendszeren volt érezhető. Egy kistelepülés esetében, ahol a helyi adóbevételek minimálisak, jelenleg az állami normatíva nem elegendő a szükséges mértékű szociális segélyezéshez. Marad tehát a „mindent megoldó” közmunka, amely lassan életformává válik, és kiszolgáltatottságot okoz.
