Bioritmus;újszülött;pelenka;

Mosható vagy eldobható pelenka?

Mióta hazánkban is elterjedtek az eldobható pelenkák, a mosható változatok már szinte teljes egészében háttérbe szorultak, ezáltal csupán kiegészítő jelleget töltenek be a kismamák és a kisbabák életében – írja a pelusfutar.hu. Ebből kifolyólag ma már a legtöbb újszülöttre eldobható papírpelenka kerül, a minek megvannak az előnyei és a hátrányai. Hogy mégis melyik a jobb, az eldobható vagy a mosható pelenka.

Ha felvetjük a fenti problémát, a legtöbb szülő elsőként vélhetően az árat hozza fel összehasonlító tényezőként. Ezen a téren elsőre úgy tűnik, hogy a textilpelenka olcsóbb, hiszen egy átlagos pelenkázási periódushoz – körülbelül 3 évvel kalkulálva – átlagosan 60 ezer forintba kerül az alapanyag. Ugyanez az eldobható pelenkák esetén átlagárat számolva akár 200 ezer forintra is rúghat. Anyagilag tehát egyértelmű győztest hirdethetnék, azonban sokan elfelejtik, hogy míg az eldobható pelenkával mindössze annyi dolgunk van, hogy kidobjuk a kukába, addig a textilpelenkát ki is kell mosnunk az ismételt használathoz. Ehhez először is szükség van a bababőrhöz kíméletes öblítőre és mosószerre, a mosógépet üzemeltető áramra, a teregetésről, valamint a m osási folyamattal járó bosszúságról nem is beszélve.

Ha mindezt összeszámoljuk, a költségek könnyedén megduplázódhatnak, ezáltal alaposan meghaladva a 100 ezres határt. Ezzel a papírpelenka még mindig előnyben van ugyan, de a mosással járó sok bosszúságot lehetetlen számszerűsíteni, ezen felül pedig sok baba már 2 éves korában végleg áttér az állandó bilizésre. Ennek következtében az eldobható pelenka vásárlását egyszerűen abbahagyhatjuk, a textilpelenkák viszont megmaradnak, tehát a két végösszeg ismét csak közelebb kerül egymáshoz. Anyagilag a két pelenkaváltozat közötti verseny így döntetlennek tekinthető!

A pelenkázás nagy általánosságban nem egy stresszes folyamat, ellenben a használhatóság kérdése mégis nagyon sok szülőnek okozott problémát a múltban – egészen az eldobható pelenkák megjelenéséig. A mai fiatal édesanyák és édesapák nem is tudják, hogy a textilpelenkák alkalmazása mennyi bosszúságot okozott évtizedeken át, és okozna mind a mai napig, de eldobható változatuknak köszönhetően ennek immáron vége. A használhatóság tekintetében ugyanis egyértelműen a papírpelenkák győzedelmeskednek, hiszen a krémezés után mindössze megfelelően ráhelyezzük a gyermeket, rögzítjük a biztonsági pántokat, majd a lurkó folytathatja tovább a nagyvilág felfedezését. Ezzel szemben a textilpelenkát előbb meg kell hajtogatni, és nagy gyakorlatot igényel, hogy elsőre megfelelően felhelyezhessük, illetve ne szoruljon „alkotásunk” egy kis utólagos korrekcióra. A nyertes tehát ezen a téren is az eldobható pelenka!

Mivel a szülők számára kisbabájuk egészsége és épsége a legfontosabb, ezért elengedhetetlen a higiénia szempontjából is megvizsgálni a két pelenkatípust. A textilpelenka nagy hátránya, hogy rendkívül rossz nedvszívó, ezáltal amennyiben megtörtént a baj, az csakhamar szivárogni kezd valahol. A nedvességérzet ráadásul frusztrálttá és nyugtalanná teszi a babákat, ezen felül pedig a nedves környezet ideális táptalajt biztosít a fertőzéseknek, valamint az érzékeny popsi kiporosodásának is. Ezzel szemben az eldobható pelenkák legnagyobb pozitívuma, hogy jó nedvszívó képességgel rendelkeznek, ezáltal amennyiben a pici bepisilt, abból szinte semmit sem érez, a popsit is szárazon tartja, így a megfelelő szellőzésnek köszönhetően nem kell félni sem a fertőzésektől, sem attól, hogy a kisbaba feneke kipirosodik. Ezen felül az eldobható pelenkák gumírozott réteggel is rendelkeznek, így tartalmuk csak nagyon nehezen tud kicsorogni, ami főként éjszaka jelent hatalmas előnyt. A higiénia szempontjából így szintén a papíralapú pelenkák kiálthatók ki győztesnek!

Amennyiben tehát arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a mosható vagy az eldobható pelenkákat részesítsük előnyben, a fentiek vélhetően segítettek a döntésben. Fontos azonban, hogy természetesen az eldobható pelenka sem egy csodatalálmány, ezáltal nem csak rendszeres cseréjére, hanem megfelelő felhelyezésére, mindenekelőtt pedig a kisbabánkhoz passzoló méret kiválasztására is gondosan oda kell figyelnünk.