Arab Liga;Iszlám Állam;NATO-csúcstalálkozó;nemzetközi összefogás;

2014-09-09 07:34:00

Véres világot teremtene az Iszlám Állam

Bővül a NATO-csúcstalálkozón körvonalazódott nemzetközi összefogás az Iszlám Állam (IS) jelentette terrorfenyegetettség ellen. Az Arab Liga, elnöke, Nabil al-Arabi bejelentette, a a liga hét végi ülésén a tagországok között megállapodás született az Irak és Szíria egy részét megszállva tartó szélsőséges szunnita szervezet elleni fellépésről, a szükséges politikai, katonai, ideológiai és biztonsági intézkedések meghozataláról.  

Washingnton nemzetközi összefogást kezdeményezett a terrorcsoport visszaszorítása érdekében, az alakuló alkalmi koalícióban eddig az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kanada, Ausztrália, Törökország, Olaszország, Lengyelország és Dánia jelezte részvételét.

A szövetség célja az, hogy katonai támogatást nyújtsanak az iraki kormány illetve a kurd autonómia hadseregének, megakadályozzák a külföldi harcosok beszivárgását Irakba, és enyhítsék a területen kialakult humanitárius válságot.

A France Presse hírügynökség tudósítása szerint az Arab Liga által elfogadott dokumentum nem tesz konkrét említést arról, hogy intézkedéseiket összehangolják a nyugati alkalmi koalíció lépéseivel. Tegnap Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ülésén kiemelt pontként ugyancsak a mélyülő iraki-szíriai válság és az IS problémája szerepelt.

A tanács új emberjogi főképviselője, a jordán Zeid Raad al-Huszein, aki szeptember elsején váltotta e tisztségben Navi Pillayt, arra hívta fel a figyelmet, hogy véres világot próbál megteremteni a szunnita szélsőséges szervezet, bármely, az Iszlám Állam által irányított ország "durva, gonosz, gyilkos hely" lenne, a nemzetközi közösségnek pedig meg kell védenie e terrorcsoporttól elsősorban a nőket és a kisebbségeket, mivel mindenekelőtt számukra jelent azonnali veszélyt.

A jordán diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy Irak és Szíria "mindinkább közös konfliktust" jelent. Az IS elleni nyugati összefogás egyelőre nem kíván Bassar el-Aszad szíriai elnök hadseregével együttműködni a terrorcsoport elleni harcban.

Az iraki kurdok felfegyverzését nem mindenki tartja jó ötletnek. Törökország attól tart, hogy a nyugati országok által az iraki hadseregnek és az iraki kurdoknak szállított vagy szállítandó fegyverek végül a törökországi kurd lázadókhoz jutnak - közölte tegnap a török külügyminiszter.

Egy tegnap Londonban közzétett jelentés, a "Conflict Armament Research" pedig azt emelte ki, hogy az Iszlám Állam amerikai fegyverekkel harcol, olyanokkal, amelyeket az iraki hadsregnek illetve Aszad szír elnök mérsékelt ellenzékének juttatott a washingtoni kormányzat.