Kórház pincéjét is elárasztotta a víz

A nagy esőzés miatt szivattyúzni kell a vizet a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház pincéjéből - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Kiss Norbert elmondta: a Péterfy Sándor utcai kórház ezer négyzetméteres pincéjében hozzávetőleg egy méter magasan állt a víz. A tűzoltók két nagy- és egy kisebb teljesítményű szivattyúval dolgoznak, így már csaknem felére apadt a vízszint.

A betegellátást az eset nem veszélyezteti, áram is van az intézményben, de ha kell, a tűzoltók generátorokkal is biztosítják az ellátást.

Szerző

Milliós város az iszlamisták kezén?

Rendkívül fontos települést foglalhat el a nigériai terrorszervezet, a Boko Haram. Szemtanúk közlése szerint a szélsőséges iszlamisták teljesen körbezárták a milliós lakosú észak-nigériai várost, Maidigurit, Borno szövetségi állam székhelyét.

Borno idősek tanácsának elnöke, Gaji Galtimari Usman úgy vélte, bármikor megindulhat az ostrom a várossal szemben. Arra kérte az abujai kormányt, haladéktalanul segítsen az iszlamisták elleni harcban. A Boko Haram az elmúlt napokban több kisebb települést foglalt el Maidiguritól keletre, valamint a szomszédos Csád közelében. Usman kifejtette, „felkészültünk a város megvédésére”.

A Boko Haram iszlám állam megteremtéséért harcol a térségben. Fegyveresei számos terrorakciót hajtottak végre.

 

Szerző

Birkózó-vb - Lőrincz kikapott az elődöntőben

A kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet a taskenti birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a tavalyi budapesti vb-n bronzérmes magyar versenyző a négy között a francia Mélonin Noumonvi ellen lépett szőnyegre, és mindössze egyetlen intéssel kikapott riválisától.

Szerző
Frissítve: 2014.09.12. 14:36