Kevesebbet ülhet Rezesová Szlovákiában

Publikálás dátuma
2014.09.16. 07:19
Fotó: Tóth Gergő/Népszava
Jól járhat Eva Rezesová, ha Szlovákiában fog raboskodni. Míg Magyarországon a legjobb esetben is csak 4 év múlva szabadulhat, addig a szlovákok akár felezhetik is a szabadságvesztést - írja a Blikk. Ha minden a Rezes család számítása szerint alakul, 2,5 éven belül szabad lehet a négy ember halálát okozó, ámokfutó nő. 

Mint megírtuk, a szlovák milliomos nőt csütörtökön jogerősen kilenc év letöltendő börtönbüntésre ítélte a magyar bíróság, mert 2012. augusztus 21-én az M3-as autópályán ittasan belehajtott egy Fiat Puntóba, amely kigyulladt, négy utasa pedig életét vesztette.

A jelenleg a Gyorskocsi utcai bv-ben raboskodó nő ügyvédje várhatóan napokon belül beadja az Igazságügyi Minisztériumhoz a kérvényt, amely szerint ügyfele szeretné büntetését Szlovákiában letölteni, hogy két kisgyermeke közelében lehessen és könnyebben tudják tartani a kapcsolatot. Bár ezt indoklás nélkül megtagadhatja a magyar állam, a diplomáciai érdekek is azt kívánják majd, hogy megadják az engedélyt.

Rezesová minden egyes tárgyalásán ott ült a szlovák konzul, s megkülönböztetett figyelemmel követte az eseményeket. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) elnöksége áttekintette és megtárgyalta a jogerősen lezárult „Rezesova-ügy” kapcsán a szakértőkre vonatkozó kérdéseket.

Saját kérésükre két, a Rezesová-perben korábban eljáró szakértő (Melegh Gábor, Kovács Miklós) ügyében soron kívüli eljárást folytat le a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) - tudatta a testület hétfőn közleményben.

Cseh és szlovák vélemények a Rezesova büntetéséről

Kemény, de megérdemelt büntetést kapott Eva Rezešová a szlovák és cseh bulvárlapok szerint. Sok cseh kommentelő elégedetlen az ítélettel, sokan kevésnek tartják a kilenc évet négy ember halála miatt. Az elégedetlenkedők többsége minimum kétszeres büntetést tartott volna igazságosnak, de voltak, akik életfogytiglani börtönt emlegettek. De még ezek az elégedetlenkedők is megjegyzik: szerencse, hogy Magyarországon tárgyalták az esetet, mert ez az ítélet Csehországban biztosan nem születhetett volna meg korrupt bíróságuk miatt.

Elégedettséggel vette tudomásul a szlovák közvélemény jó része Rezešová büntetését. Nagyon sok komment a magyar igazságszolgáltatást dicséri, ezek az emberek hasonló ítéletet nem tudtak volna elképzelni Szlovákiában. Sokan azért éreznek megnyugvást, mert a Rezeš-lány a rendszerváltás utáni privatizációk során gátlástalanul meggazdagodott, minden bírósági ügyet megúszó személyek és az azt jelképező Mečiar-rendszer szimbólumává vált. Ismert: Eva Varholíková apja Alexander Rezeš a Mečiar-kormány minisztere volt.

,,Eddig mindent megkapott életében, most ez megváltozik!"

"Rezešovának pechje volt, hogy Magyarországon karambolozott, nálunk már rég szabadlábon lenne."

"Nyilvánvaló, hogy a magyar igazságszolgáltatás nem korrumpálódott annyira, mint a szlovák."

"Legalább valahol még Európában létezik igazságosság!

FORRÁS: INDEX.HU

Szerző

400 millió után is szabadlábon

Publikálás dátuma
2014.09.16. 07:18
Továbbra is bizonytalan a kártérítés kifi zetésének ideje FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Új eljárásra utasította a törvényszék az "időhúzásra játszó" bíróságot a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője hölgyismerősének ügyében indult polgári perben. H-né P. Mónika, a Generali biztosító ügynökeként, a vád szerint több száz millióval "húzta le" ügyfeleit. A törvényszéki végzés szerint a cég lehet felelős a kárért, nem az alkalmazott.

Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Keresztes Imre élettársa - a főügyész szerint mindössze "hölgyismerőse" - ellen, akit 400 milliósra becsült csalással gyanúsítottak meg.

A Generali tovább várna

Az ügy kirobbanása után, 2011 őszén a Generali Biztosító lapunkkal azt közölte: "Mivel a nyomozás jelenleg is tart, a biztosító ennek lezárulta után tud csak érdemlegesen nyilatkozni a jogos kártérítésekről". Valamint: "a biztosító célja, hogy gyors és jogszerű megoldás születhessen a károsultak jogos kárigényének megtérítésére".
A nyomozás már régen lezárult, ezért ismételten megkérdeztük a céget. Mostani válaszuk szerint: "a Generali Biztosító változatlanul vállalja, hogy a bizonyítottan megalapozott és jogos kártérítési igényeket rendezi, amennyiben a folyamatban lévő peres eljárások jogerős bírósági ítélettel arra kötelezik társaságunkat".

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, 2011 májusában rendelték el nyomozást a Generali Biztosító hivatalos ügynöke, H-né P. Mónika ellen, és több százmillió forintos bűncselekmény-sorozat elkövetésével gyanúsították meg.

Keresztes Imre pozíciója miatt, s mert az asszony fia a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi nyomozója volt, a budapesti helyett a Pest megyei főkapitányságot jelölték ki az eljárás lefolytatására.

A Generali munkatársa hosszabb ideje sikkasztotta el az ügyfelektől a befektetési biztosításra felvett pénzt - körülbelül 400 milliót. H-né P. Mónika különféle szerződéses ígéretekkel - magát hamisított okmányokkal fedezve - nagyobb összegeket vett fel tőlük. Viszonylag magas hozamú - évi 20 százalékos - ajánlatokkal vett át pénzt régi, vele szinte baráti kapcsolatokat ápoló ügyfeleitől. Az összegekről nyugtát állított ki, melyek a Generali hivatalos nyugtatömbjéből származtak - mint kiderült: illegálisan.

A hozamokat eleinte készpénzben, rendben megfizette "szerződéses" partnereinek, ezek a kifizetések azonban egy idő után akadozni kezdtek, majd végképp elmaradtak - ahogyan egy "pilótajáték" esetében törvényszerű. Amikor az ügyfelek aggodalmuknak adtak hangot, H-né P. Mónika különféle kifogásokkal élve haladékot kért. Utóbb pedig elérhetetlenné vált, még barátainak sem fizetett, sőt a kapcsolatot is kerülte velük.

Lapunk információi szerint a károsultak számára H-né elérhetetlenné vált, állítólag egy időre egy vidéki egyházi szeretetotthonban talált menedéket. A rendőrségi vallomások szerint a sértettek személyesen Keresztestől is sokszor kértek segítséget, hogy beszéljen élettársával: adja vissza a pénzt. Hároméves eljárás, és egy eredménytelen vádemelési javaslat után májusban végre bírósági szakaszba kerülhetett az ügy. 

A budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség emelt vádat 2 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, 13 rendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, 6 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, 4 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, valamint 18 rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon.

A vádlott kezdettől szabadlábon védekezhet. A Generali - mint korábban közölték - változatlanul vállalja, hogy a bizonyítottan megalapozott és jogos kártérítési igényeket rendezi.  Az ügyben jelenleg több polgári peres eljárás is folyamatban van a biztosítóval szemben. A Pesti Központi Kerületi bíróság azonban tavaly azzal függesztett fel egy keresetet, hogy meg kell várni a büntetőügy jogerős ítéletét.

A bűnösség megállapításától függ a Generali felelőssége is - vélte az első fokú bíróság. A Fővárosi Törvényszék azonban másként látta az ügyet, és az eljárás folytatására utasította a bíróságot. Az indokolás szerint a szerződéskötéskor H-né a biztosító megbízottjaként járt el. A másodfokú bíróság leszögezte, hogy a jogvita elbírálása szempontjából fontos tények elbírálása a polgári perben megtörténhet, arra lehetőség van.

Egyetértett a bíróság a felperessel, aki utalt arra, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezéséig évek telhetnek el, így őt a polgári per felfüggesztése súlyosan hátrányos helyzetbe hozná.

Szerző

Halálra gázoltak egy kerékpárját toló férfit

Halálra gázolt egy teherautó egy férfit, aki a kerékpárját tolta Enyingen – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n. A forgalom rendőri irányítás mellett, félpályán halad.

Szerző