Ünnepeltek a Szomszédok

Publikálás dátuma
2014.09.20. 20:16
MTI, Máthé Zoltán
Harminc évvel ezelőtt költöztek be az első lakók a XI. kerületi gazdagréti lakótelep lakásaiba. A 12 ezres közösség szombaton családi programokkal, koncertekkel, halászléfőző-versennyel, valamint az első magyar szappanopera, az itt játszódó Szomszédok hőseivel ünnepelte az évfordulót.

 A városrész nevét az ország az 1980-as és 1990-es években a helyszínen forgatott, Szomszédok című tévéfilmsorozatból ismerte meg. A mostani rendezvényen is megjelent több, a sorozatban játszó, ismert színművész, a házigazda Nemcsák Károly, az egykori Vágási Feri volt.

A fesztiválon - utalva a sorozat címére - felavatták a "szomszédok padját", amelyre bárki rátehetett egy a saját nevére gravírozott lakatot. A köztelevízió népszerű televíziós sorozatát 1987 és 1999 között forgatták a Csíkihegyek utca 1. (a filmekben Lantos utca 8.) szám alatti négy lakásban, az egyikben az ismert Gábor-Juli stúdiót, szépségszalont rendezték be. A filmsorozatban - amelyben a Takács, a Mágenheim és a Vágási család mindennapjait mutatták be - fontos szerepet kapott Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Kulka János, Frajt Edit, Kézdy György, Fehér Anna, Trokán Péter, Ábel Anita, Csűrös Karola, Nemcsák Károly, Ivancsics Ilona, Palócz László, Máriáss József, Raksányi Gellért és Koltai János. Mindenki jó ismerősévé váltak a mindig "aktuális" helyzetekben szereplő "szomszédok", fogalommá váltak Taki bácsi, a jóságos Lenke néni, Mágenheim doktor, a nagy életművész Gábor Gábor, Kutya úr, Virág doktor, az aranyszívű Etus és a többiek figurái. A sorozatot a közelmúltban ismét  műsorra tűzte az M3 "nosztalgia-csatorna", és ha összehasonlítjuk napjaink sorozataival, a Szomszédok minden naivsága ellenére ma is állja velük a versenyt, sőt, jobbnak is tűnik: valószínűleg a kiváló szereplőgárda miatt. 

A sorozat jellegzetessége volt, hogy a végén, amikor bemutatták a szereplőket, mindenkinek a szájába adtak egy-egy mondatot, amellyel többnyire valami közérdekű problémára utaltak. Nemrégiben a Facebookon alakult egy közösség Szomszédok Forever néven ahol egykori jelenetekhez vágnak hozzá mai vélekedéseket a politikától a magyar futball-válogatott EB-esélyeiig.

A rendezvényen a színészek közül többen is részt vettek és lakatot tettek a "szomszédok padjára", köztük Frajt Edit, Nemcsák Károly és Trokán Péter, továbbá a kerület polgármestere, Hoffmann Tamás is. A "szomszédok padját" később annál az épületnél helyezik majd el, ahol a sorozatot felvették.

A fesztiválhoz kapcsolódott a megalakulásának ugyancsak 30. születésnapját ünneplő helyi kábeltévé, az Újbuda TV, akkori nevén a Gazdagréti Közösségi Televízió, amelynek munkatársai archív felvételeket mutattak be a korabeli műsoraikból, riportjaikból.

Az önkormányzati fesztiválon "időutazásként" nosztalgiafotózást, "retró hajvágást", valamint helytörténeti sétákat is szerveztek a városrészt kevésbé ismerő kerületieknek, és vetélkedőt is tartottak, amelyen egyebek mellett kiderült, hogy a területet már a IV. században is lakták, az 1230-ban a pécsváradi apátságé volt. A városrész, ahol korábban szőlőültetvények voltak, 1847-től viseli mai nevét (a német Reiche Ried magyar tükörfordításából), és 1950-ben csatolták a XI. kerülethez, ahová 1984 májusában indult az első 153-as "kék" BKV-autóbusz.

A gazdagréti lakótelep szomszédságában felállított színpadon néptáncegyüttesek is felléptek, délután pedig Wolf Kati adta elő népszerű dalait.

A rendezvényen és a halászléfőző-versenyen több, az önkormányzati választáson induló jelölt is részt vett, a pártok pedig sátrakat állítottak fel, ahol saját főztjükkel látták vendégül a helyieket.

Szerző
Frissítve: 2014.09.20. 21:55

DK: Szijjártó csak az önkényuralmat építő Orbán-kormány képviseletére alkalmas

Szijjártó Péter csak az önkényuralmat építő Orbán-kormány képviseletére alkalmas - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségének tagja szombaton a külgazdasági és külügyminiszter-jelölt meghallgatását követően.

Az ellenzéki politikus közleményében azt írta: Szijjártó Péter személyében olyan ember kerül Andrássy Gyula székébe, aki tevőleges szerepet játszott Magyarország nemzetközi elszigetelésében. Úgy fogalmazott: "neve összeforr a demokrácia leépítésével, a magántulajdon elrablásával, a közpénzek fideszes oligarchák zsebébe áramoltatásával, a sajtószabadság elfojtásával, az emberi méltóság sorozatos megsértésével, a civil társadalom terrorizálásával".

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint az új külügyminiszter tevékenysége hozzájárult a rendszerváltozás eszményének sárba tiprásához és "nyugati szövetségeseink elárulásához". A politikus a keleti nyitást Magyarország szempontjából teljes csődnek nevezte. Szerinte arra azonban alkalmas, hogy a kormány visszaéljen az európai polgárok erőfeszítéseivel és pénzével. "Szijjártóék azon nyugati partnereink ellen folytatnak értelmetlen küzdelmet, akik nélkül Magyarországon nem lenne fejlődés" - fogalmazott.

"Szijjártó akarva vagy akaratlanul is a baltás gyilkos, a keleti diktatúrák, és az Ukrajnát embertelen módon megtámadó Oroszország ügynökévé vált" - írta a DK-s politikus közleményében. Hozzátette: eddigi tevékenysége a liberális demokráciában hívő emberek megvetését érdemli. Kerék-Bárczy Szabolcs szerint Szijjártó Pétertől a magyar nemzeti érdekek képviseletére nem számíthatunk, s ha lett volna benne tisztesség, eleve nem vállalta volna a külügyminiszterséget.

Megjegyezte: a Demokratikus Koalíció a továbbiakban is minden törvényes lehetőséget megragad arra, hogy küzdjön az ellen, amit Szijjártó Péter képvisel.

Az Országgyűlés külügyi, az európai ügyi és a gazdasági bizottságainak, valamint a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai közösen hallgatták meg a jelöltet a Parlamentben szombaton. A képviselők az expozé után több mint egy órán át kérdezték Szijjártó Pétert, aki szintén csaknem egy órán keresztül válaszolt nekik. A szakbizottságok együttes ülésükön támogatták Szijjártó Péter kinevezését külgazdasági és külügyminiszterré.

Szerző

Az MSZP a bölcsődei gondozási díj eltörlését ígéri

A fővárosi MSZP a bölcsődei gondozási díj eltörlését ígéri, amennyiben ősszel jelöltjei többségbe kerülnek az önkormányzati választáson.

 Erről Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke beszélt szombaton az MTI-nek a gyermekek világnapja alkalmából.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, a Fidesz-kormány néhány éve lehetővé tette, hogy az önkormányzatok bölcsődei gondozási díjat szedjenek.

Értékelése szerint ez nagyon megterheli a családok pénztárcáját, és nagyon kevés bevételt jelent az önkormányzatnak. Mint mondta, 1-2 milliárd forintot szednek be a kerületek a gondozási díjból, ami a kormány által megcsonkított fővárosi költségvetés egészét nézve is elképesztően kevés pénz.

Kunhalmi Ágnes közölte, hogy az MSZP azt szeretné, ne a szülők pénztárcájától függjön és kapcsolatrendszerén múljon, hogy be tud-e jutni a gyermek a bölcsődébe.

Az MSZP budapesti elnöke kérdésre válaszolva reagált arra, hogy megrongálták Bús Balázs, III. kerületi fideszes polgármesterjelölt plakátját, amelyet a Fidesz-KDNP helyi szervezete úgy kommentált: "Kunhalmi Ágnes ébredő Óbudáról ír plakátján, s ez kétségtelenül annak az 1919-es fajvédő, Ébredő Magyarok Egyesületének emlékét hívja elő, mely +hadat üzent a zsidó fajnak+".

Kunhalmi Ágnes szerint nagyon félhet Bús Balázs, Óbuda mostani polgármestere a leváltástól, ha már az MSZP "lenácizásával is bepróbálkozik". Mindezt egy olyan közleményben, amelyben "zsidó fajról" beszél - tette hozzá.

Szerző