Afrika;India;Der Spiegel;Ebola-járvány;Peter Piot;

2014-09-22 07:31:00

Az Ebola nem ismer határokat

Megerősítette az Ebola járvánnyal kapcsolatos világszerte jelen lévő félelmeket a vírus egyik felfedezője, Peter Piot. A belga járványügyi szakember, az ENSZ korábbi főtitkár-helyettese a Der Spiegel német lapnak adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy az Afrikában március óta tomboló, eddig több mint 2600 halálos áldozatot követelő járvány más kontinensekre is átterjedhet.

A legveszélyeztetettebb területként Indiát nevezte meg, ahol a higiéniai körülményeknek köszönhetően gyorsan terjedne a vírus. Indiában ugyanis, akárcsak a nyugat-afrikai országokban nem ritkaság, hogy az orvosok és az ápolók nem viselnek kesztyűt, így nagy csak gyorsan elkapnák, hanem terjesztenék is a kórt.

A szakember azonban hangsúlyozta, hogy Európa és Észak-Amerika nincs valós veszélynek kitéve, még akkor sem, ha egyes esetek megjelennek e kontinenseken is, mert itt minden adott a vírus terjedésének megfékezéséhez.

Nem véletlen, hogy a hétvégén az ENSZ Közgyűlése jóváhagyta azt a határozatot, amely a nyugat-afrikai járvány megállítására és újabbak megakadályozását célozza. A Ban Ki Mun főtitkár által előterjesztett határozat rendelkezik egy saját ENSZ Ebola-misszió (UNMEER) létrehozásáról is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megállapította: az Ebola járvány a nemzetközi békét és stabilitást is fenyegeti.

Ban Ki Mun becslése szerint a következő fél évben egymilliárd dollárnyi támogatásra lenne szükség a vírus elleni fellépéshez. A világszervezet főtitkár-helyettese, Jan Eliasson még szeptember elején közölte, ez az egyik legsúlyosabb egészségügyi válság, amellyel az ENSZ-nek valaha meg kellett birkóznia.