Sarkozy elsőként lépett színre

Bombarobbanást vártak, helyette azonban csöndes rakétapukkanás érkezett. Nicolas Sarkozy, megcáfolva közismert föltűnési viszketegségét, szerényen jelentette be a múlt hét végén, hogy elsőként lép pástra a 2017.-ben esedékes elnökválasztás várható jelöltjei közül.

Sem monstre sajtóértekezlet több száz tudósítóval, sem tévé kamerákkal, mikrofonokkal, helyettük egyszerű és szűkszavú Facebook bejelentés. Ügyes húzásnak bizonyult, 72 órán át az egész francia sajtó vezető témája lett. Kiszámítottan nagyobb hatás, mert így is, (vagy éppen ezért) az elemzők nyomban a részletekre vetették rá magukat, miért is ez a szokatlanság?

A sztárművésznő sofőrje

Igencsak figyelemre méltó, ahogyan a francia sajtó egésze napirenden tartja Carla Bruninak, Madame Sarkozynek a véleményét a politikai visszatérésről. A múlt pénteki Facebook bejelentés csupán a szentesítő megerősítése volt annak a régóta kószáló hírnek, hogy Sarkozy 2017-ben visszahódítani készül az Élysée-palotát.

Az újságírók azonnal körülzsongták őnagyságát, akinek azonban esze ágában sem volt elűzni az okvetetlenkedőket. Habozás nélkül azt felelte, mint feleség nem örülne neki, sőt, kedvét szegné, mint szavazópolgár azonban természetesen a férjére voksolna. Amikor tavaly kezdték már rebesgetni, hogy ez a fordulat bármikor várható, az újságírók rögtön ott legyeskedtek a művésznő körül, megpróbálták szóra bírni, ha megtörténnék a bejelentés, vajon hogyan is fogadná?

Carla Bruni nem kertelt, el sem kergette az okvetetlenkedőket, szívélyesen felelgetett. Emlékeztettek rá, hogy Sarkozy második nejének, Ceciliának a karján költözött be az elnöki palotába, később pedig Carlával az oldalán búcsúzott az Élysée-től. Madame Bruni azóta is alapjában fönntartotta kétértelmű reagálását, állítólag többször is úgy nyilatkozott, felhőtlenül boldog akkor volt, amikor gyermekei, köztük a most óvodáskorú közös kislány, Giulia, férje és gitárja intim társaságában tölthette napjait.

Nosztalgiával idézi föl, ha hangversenyt tartott, Nicolas Sarkozy nem csupán bátorító nézőként kísérte el, hanem "sofőrjeként" is, a nézők rá se hederítettek arra, hogy volt politikus ül közöttük. A Le Figaro Madame szerint Carlát "elbűvölte" az Élysée eleganciája, a kaméleon élet, (az államfő hitveséé és a művésznőé) szórakoztatta, de nem ájult el, úgy érezte, akár fantasztikus múzeum volna az otthona". Az egyik pszichológiai magazinnak pedig azt vallotta, életének ezt a szakaszát érezte a legsebezhetőbbnek.

Több újdonságra leltek. Sarkozy még nem az Élysée-palota kandidátusaként nevezte meg magát, csupán hajdani pártja, az UMP (Népi Mozgalom Szövetsége), novemberben esedékes vezető választására. Sőt, gondosan kerülte azt is, hogy a pártot a nevén említse, úgy fogalmazott "egykori politikai családjának" kíván az élére kerülni.

Vagyis amolyan "nemzeti egységről" álmodik, ha befutna, átkeresztelné a pártot, túladna az egykori pártszékházon is, költözködne, írmagja se maradjon a 2012-ig tartott államfőségének.

Ambiciózus terv, azonnal többen vélekedtek is róla. Köztük Francois Hollande, a jelenlegi államelnök, aki nem szalasztotta el megjegyezni ugyan, hogy Sarkozytől 2012.-ben romos gazdaságot örökölt, de - tette hozzá kötelező udvariassággal - a hajdani vesztes joga ismét próbálkozni, hiszen demokrata.

A volt államfőnek azonban elsősorban nem ettől fáj a feje, hanem amiatt, hogy az UMP-ben két komoly vetélytárssal is kell mérkőznie, akiket nála hitelesebben mérsékelt centristának tartanak, két egykori kormányfővel. Első helyen Alain Juppével, aki jelenleg Bordeaux népszerű és sikeres polgármestere, a pártvezetésen túl maga is ott óhajt lenni a 2017-es államfői rajtkőnél.

Sarkozy gonosz udvariatlansággal őt úgy intézte el, hogy Juppé "öregember", szemben az ő mindössze hatvan esztendős "ifjúságával". Az "öregúr" nem mulasztotta el megjegyezni, hogy "most vasárnap megkezdődött a 2017-es meccs, én pedig a döntőig jelen leszek".

Juppé éppen vasárnap este tette közzé az elnökválasztásig szóló programjának legfontosabb pontjait, éppen abban az órában, amikor Sarkozy döntésének hátterét magyarázta a France 2 televíziónak adott interjújában. Ez is azt mutatja: tényleg megkezdődött a csata a két politikus között.

Ugyanakkor Juppénél veszélyesebb ellenfélnek látszik Francois Fillon, aki igazán a fiatalabb generációt képviseli. Sarkozy elnöksége idején ő töltötte be a kormányfői tisztséget, s az akkori közvélemény-kutatások szerint szinte

végig népszerűbb volt egykori "kenyéradójánál". Mindenesetre hétvégén Fillon is egyértelművé tette, csata nélkül ő sem adja át a terepet a volt köztársasági elnöknek.

Az UMP elnökjelöltjét előválasztások során választanák meg, s azok is voksolhatnának, akik a pártnak nem tagjai ugyan, de rokonszenveznek az UMP-vel. Négy hónapja visszalépett a párt elnöksége, június óta Juppé és Fillon Jean-Pierre Raffarinnal kiegészülve irányítják az UMP munkáját. Bár az UMP hívei leginkább Sarkozy elnökjelöltségét támogatnák, globálisan a francia lakosság 55 százaléka utasítaná el visszatérését.

Sarkozy vigaszként a múltból is keres példaképeket, és bármilyen cifra is, közöttük van a szocialista Francois Mitterrand is, aki a Negyedik Köztársaság tizenhét kormányában töltött be miniszteri tárcát, mégis 1981-től két cikluson keresztül birtokolta az Élysée-palotát. Ennél persze kedvesebb eszménykép Georges Clémenceau, az egykori "mentőangyal".

A kellemetlen vetélytársakon túl azonban kínosabb közjátékok is keresztezhetik a visszatérési vágyálmot. Az állítólag készülő és fenyegető büntetőperek. A lapok tudósításaikban hét témakörről is tudnak, köztük arról a gyanúról is, hogy Sarkozy 2007-es győzelmét Kadhafi ezredes, akkori líbiai diktátor tetemes értékű fegyverrendelésekkel támogatta. Nem csekélység!

Az akadályok enyhítésére vigaszt nyújthatnak, hogy az UMP régi, klasszikus vezető gárdájából többen is fölajánlják valóban önzetlen támogatásukat. Köztük van Dominique de Villepin, Chirac egykori kormányfője, ami nem csupán azért meglepő, mert korábban ádázul ellenezte Sarkozy esetleges visszatérését, hanem kivált azért, mert a súlyos betegnek tudott Chirac 2017-ben állítólag inkább az igencsak megszorult Hollande újraválasztása mellett állna ki, mintsem Sarkozy támogatójaként.

Sarkozy a párt átkeresztelésén és székház költöztetésén túlmenően elsőrendű céljának tűzte ki, hogy háttér támogatóinak a gárdáját alaposan megfiatalítsa, ne "vénemberek" gyülekezetének véljék. Eddig ez kevéssé sikerült, az ellenben meglepetés, hogy az "ifjúsítás" bajnoka Frédéric Péchenard, aki a politikától eddig gondosan távol tartotta magát, hivatásos rendőrtiszt, Sarkozy ötéves államfősége idején az államrendőrség főigazgatója volt.

Igaz, sokkal korábbi az ismeretség, mert Sarkozy belügyminisztersége idején is együttműködtek már. Párizs előkelő negyedén túl mást alig ismer, azzal kérkedik, hogy a rendőr igazolványon kívül a tárcájában más okmány soha nem volt, és az UMP-nek, mint pártnak még véletlenül sem járt a környékén. Ennek ellenére most elfogadta a Sarkozy-kampány igazgatói tisztét.

A fiatalosítás azonban nem látszik a legsikeresebbnek. Péchenard évtizedekkel ezelőtt az új elnökjelölt óvodai játszópajtása volt, és azt is nyilatkozta, hogy "a Sarko-familía, (a ház beceneve), mindig része volt családi környezetemnek". Olyannyira voltak meghitt kapcsolatban, hogy amikor 2011.-ben szóba került valami gyanús politikai ügy, Péchenard rendőrfőnökként adott parancsot a Le Monde egyik újságírójának a megfigyelésére.