Bioritmus;mellrák;protein;

2014-09-30 09:30:00

Új felfedezések a mellrák kezelésében

Olasz kutatók felfedeztek egy proteint, amely elősegíti a rákos áttételeknek a létrejöttét.

Lehet, hogy ez lesz a kulcs a mellrák legyőzésében, amely még mindig az összes rákos betegségben meghaltak 16 %-át adja. A milánói Országos Onkológiai Intézet kutató azonosították az eddig ismeretlen mechanizmust. A folyamat alapjánál egy eddig gyanú felettinek tartott protein, az oszteopontin áll, amely normális körülmények között a sejteken kívül helyezkedik el és a különböző fiziológiai folyamatok szabályozásában vesz részt.

A tumorban azonban kettős szerepe van: ” A tumoros sejt által termelt oszteopontin biztosítja annak túlélését egy kedvezőtlen környezetben, míg az, amelyik benne marad a fehér sejt belsejében, segíti a tumoros sejtek védelmét, amelyek áttételeket alakítanak ki az immunrendszer megtámadásával.” - magyarázzák a kutatók.

A felfedezést, amelyről beszámolt a Cancer Research tudományos folyóirat, a szakemberek életfontosságúnak tekintik annak megértése szempontjából, hogy miként terjeszkedik a betegség és ez fordulatot jelenthet egy hatékonyabb kúra felé.

A kísérleti alanyok a munka kezdeti stádiumában állatok voltak, majd a vizsgálódást a kutatók kiterjesztették a mellkarcinómában szenvedő páciensek tüdőáttételeire. És ennél a pontnál sikerült bizonyosságot szerezniük arról, hogy a daganatos sejtek oszteopontint tartalmaznak.

Angol és olasz kutatók nemrég egy másik fontos eredményre jutottak: találtak egy genetikai variánst, amellyel nagyobb biztonsággal lehet azonosítani a mellrákos megbetegedésre való hajlamot, amivel megnyílik az út a megelőzésre, a kockázatok csökkentésére.