Végrehajtás volt Mészáros Lőrinc két cégénél

Publikálás dátuma
2014.10.02. 07:06
Fotó: Népszava
Végrehajtást indított Mészáros Lőrinc két cégével szemben is az adóhatóság - még az év elején. A felcsúti polgármester "szégyenfoltjáról" a Népszabadság számolt be: eszerint a gázszerelőből lett milliárdos vállalkozó-polgármester egyik cégét, az R-Kord Építőipari Kft.-t a NAV Fejér megyei adóigazgatóságának hátralékkezelési osztálya még márciusban eljárás alá vonta, míg az állattenyésztéssel és tojástermeléssel foglalkozó Aranykorona Zrt.-nél január és március között indult végrehajtás. 

Azt nem tudni, hogy a végrehajtások milyen összeget érintettek, de cégbírósági dokumentumok szerint mindkét eljárás lezárult, miután a cégek vélhetően fizettek - vagy az adóhivatal elvitte a megállapított járandóságot. Az R-Kord ügyére már március végére pont került, míg az Aranykorona esetében a tartozás még azelőtt keletkezett, hogy a céget idén februárban Mészáros megszerezte volna, így a hátralékot már az ő érdekeltségeként rendezte.

A 2013-ban 68 személyt foglalkoztató építőipari - de út-, vasút- és mélyépítésben is utazó - R-Kordnak nem ez az első ilyen ügye. 2008 áprilisában is volt egy hasonló eljárás ellene, igaz, akkor még nem Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozott, és Femol 97 Kft. néven működött: korábban annak a Molnár Csabának a társasága volt, aki az első Orbán-kormány idején még a felcsúti labdarúgás környékén bábáskodott. Molnár a közelmúltban hunyt el. Az elmúlt években a cég megrendelői közé tartozott többek között a MÁV Zrt., a Mávépcell Kft., a Market Zrt., a NIF Zrt., a Swietelsky Kft., a Strabag Zrt., a Betonút Zrt., az Euroaszfalt Kft., a Vegyépszer Zrt., a Hídépítő Zrt., a Mol Nyrt., a BKV Zrt. és a Siemens Zrt. is.

A cég tavalyi mérlege ennek ellenére jobban is állhatna, a cég jogelődjének még 3,2 milliárd forint forgalma volt, míg tavaly csak 822 millió, vagyis látványos a csökkenés, noha nem tudni, ennek volt-e köze a végrehajtáshoz. Miközben az R-Kord kötelezettségei az előző évhez képest 133,2 millió forinttal növekedtek.

Mészáros legfrissebb szerzeménye, a székesfehérvári Aranykorona korábban komoly anyagi gondokkal küszködött. Erre utalhat, hogy az egymilliárdos forgalmú vállalkozás mérlege és annak kiegészítő melléklete szerint a tavalyi üzemi eredmény 428 millió forint volt, míg a kötelezettségállomány 656 millió forintra rúgott - igaz, ez csökkent az előző évhez képest.

Jobb formában van azonban a Mészáros és Mészáros Kft., amely idén már több mint 26 milliárd forint értékű győztes közbeszerzési pályázatban vett részt a Közbeszerzési Értesítő szerint. Legutóbb konzorcium tagjaként - a Duna Aszfalt Kft.-vel és a Colas Alterra Kft.-vel - nyert a cég egy 249,9 millió forintos közbeszerzésen. A megbízás, mely nyilvános hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás során hullott az ölébe, pestszentimrei szennyvíz-csatornázási munkálatokra vonatkozik. Az elmúlt négy évben a Mészáros és Mészáros Kft. tizenegyszeresére tudta növelni az árbevételét.

Eközben viszont kegyetlen tréfát űzött az igazságszolgáltatás a felcsúti községvezetővel, akinek vagyonnyilatkozata megismerhetőségéért perelt a 444.hu: a Székesfehérvári Járásbíróság ítélete előtt a felcsúti önkormányzat nyilvánosságra hozta a dokumentumot, miközben a járásbíróság utóbb olyan ítéletet hozott, ami szerint ezt nem kellett volna megtennie. A 6,9 milliárd forintos vagyont felhalmozó polgármester ügyében úgy érveltek: a portál rossz helyről kérte a vagyonnyilatkozatot.

Szerző

Jirí Menzel az Operaházban

Publikálás dátuma
2014.10.01. 20:23
Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező (b), Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója (k) és Halász Péter karmes
Október 10-én mutatják be a Magyar Állami Operaházban Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját Jiri Menzel rendezésében.

A produkció zenei vezetője és dirigense Halász Péter, az Operaház főzeneigazgatója. A dalmű karaktereit Balga Gabriella, Celeng Mária, Baráth Emőke, Szigetvári Dávid, Haja Zsolt és Kálmán Péter alakítja.

Jirí Menzel a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a mű színpadra állításánál számára a zene, valamint az a legfontosabb, hogy a színészek minél természetesebben játsszanak. Az opera színpadra állításánál nincsenek koncepciói, azt viszont fontosnak tartja, hogy a művészek ne a szavakat énekeljék el, hanem magát a zenét.

"Mozart mindannyiunkat túl fog élni, azokat is, akik koncepciókat gyártanak a zenéjéhez" - hangsúlyozta, hozzátéve: őt az ösztönei vezetik, és nem akarja a nézőket bolonddá tenni. Megjegyezte, nem szereti, ha álságos a játék. "A zene mindennél fontosabb, még a szavaknál is" - vélekedett.

Kitért arra is, hogy utolsó filmje, a Don Juanok (2013) története egy vidéki cseh operatársulat Don Giovanni-produkciója köré szerveződik. A főszereplő elmondja Menzel véleményét az operáról, miszerint a jó opera lemond az intelligens szövegről. Menzel úgy véli, ha az operák szövegére figyelnének, "meg is őrülnének tőle".

"Alázattal szolgálom az előadást, élvezem a zenét, az énekesek hangját" - hangsúlyozta. 

Jirí Menzel hatodszor rendez operát, Magyarországon azonban először alkot a műfajban.

A produkció zenei vezetője és dirigense Halász Péter, az Operaház főzeneigazgatója. A szeptember 1-jén kezdődött próbafolyamat a végéhez közeledik, a bemutatót október 10-én láthatja az Operaház közönsége, majd további tíz alkalommal lesz műsoron a komédia kettős szereposztásban. 

A premier szereposztásának érdekessége, hogy a Fiordiligi-Dorabella testvérpárt a Balga Gabriella-Celeng Mária unokatestvérek játsszák. A fiatal énekesnők mindössze néhány éve végeztek a Zeneakadémián, csakúgy, mint a további karaktereket alakító Baráth Emőke és Szigetvári Dávid. A két baritonszerepben Haja Zsoltot és Kálmán Pétert láthatja a közönség. Utóbbi a Vashegyi György vezényelte előadásokban is szerepel Kolonits Klárával, Kálnay Zsófiával, Nagy Zoltánnal, Tarjányi Tamással és Sáfár Orsolyával.

Szerző

Devosa Gábor jogi lépéseket tesz

A baloldali pártok erzsébetvárosi jelöltje személyesen tájékoztatta az Együtt-PM vezetőit arról az évek óta tartó politikai lejárató hadjáratról, amelynek részeként az önkormányzati választás előtti napokban ismét alaptalan vádak jelentek meg vele kapcsolatban - írják közleményükben a szocialisták.

Devosa Gábor tájékoztatott arról, hogy évekkel ezelőtt az ügyészség már megvizsgálta a fideszes médiabirodalom rágalmait, és bűncselekmény hiányában még nyomozást sem indított ellene.

Ezek után az Együtt-PM megerősítette, hogy továbbra is támogatja Devosa Gábort, aki az október 12-ig hátralévő napokban is a választókerületében élő erzsébetvárosiakkal akar foglalkozni a fideszes rágalmak helyett. Devosa Gábor ügyvédje ugyanakkor megteszi az alaptalan rágalmak elleni jogi lépéseket.

Szerző