Kínai utazólemez

Publikálás dátuma
2014.10.15. 07:48
FORRÁS: PRODUKCIÓ
Both Miklós nemcsak kitűnő zenész, fáradhatatlan utazó is. Azért utazott el Kínába, hogy élményekkel, emberi kapcsolatokkal, és mindenekelőtt autentikus zenei hanganyagokkal gazdagodva térjen haza.

 Zenei és képi inspirálódásai eredményeképpen jelenik meg Kínai utazólemez című albuma, amely nemcsak egy egyedülálló zenei gyűjtőmunka végeredménye, hanem zenei, képi és intellektuális utazás is egyben a hallgató számára

A most megjelenő anyag lemezbemutató koncertjére október 16-án, 20.00 órakor a CAFe Budapest Fesztivál keretén belül a Millenáris Teátrumban kerül sor.

A koncert különlegessége, hogy a Both Miklós Folkside együttesen kívül fellépnek azok a Kínából érkező vendégművészek, akikkel Both Miklós kínai utazásai alkalmával ismerkedett meg, és akik a lemezen is hallhatók.

Szerző

Budapest Transzfer

Az urbanizáció szemszögéből vizsgálja az irodalom és az építészet kapcsolatát a Budapest Transzfer Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivál, amelynek október 16. és 19. között szervezett programjai között irodalmi estek, beszélgetések, felolvasások, városi séták, nyomáskiegyenlítő kamrában hallgatható kortárs irodalom és zene is szerepelnek a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében.

Az immár hetedik alkalommal megrendezett program egyebek mellett azt vizsgálja, hogyan jelenítik meg az épített környezetet az irodalmi művek, valamint az épített környezettel és a városokkal való találkozás hogyan hat az irodalomra mint művészeti ágra.

Október 16-án a 19. századi Budapestet járja körül az első program: Török András a századforduló városiasodását képekkel illusztrált előadással és sétával eleveníti fel. Ugyanezen a napon Fábri Anna irodalomtörténész, Kemény Mária és Ritoók Pál beszélgetnek a nagyvárossá váló Budapestről László Ferenc vezetésével.

Pénteken délután építészet és modern irodalom témában előadást tart David Spurr, a Genfi Egyetem professzora, aki a modernség kezdeteitől bontja ki az irodalom és építészet kapcsolatát, ezt követően pedig az építészet, az irodalom és a modernitás egymásra gyakorolt hatását elemzi Bányai Évával.

A PIM-ben szombat délután a Cityscape - First Impressions of Budapest keretében négy különböző anyanyelvű, eltérő életkorú, mégis azonos kultúrájú, hosszabb-rövidebb ideig Budapesten élő író mondja el benyomásait a fővárosról és ugyanezen a napon Thomas Glavinic, Andreas Neumeister és Térey János írók értekeznek az irodalmi múzeumban az épített környezet és az írás kölcsönhatásáról.

Ezt követi Kisvárosi közhely, nagyvárosi lárma címmel a Kolozsvárról Budapestre került Tompa Andrea és a Kassáról Bázelbe emigrált Dusan Simko beszélgetése a kisváros kapcsán a nagyvárossá válásról, multikulturalizmusról, a provincializmusról, honvágyról és iróniáról, elutazásról és hazatérésről.

Vasárnap a PIM-ben Én úgy vagyok a városommal címmel Szilasi László és Bazsányi Sándor részvételével, La Phrase urbaine (A városi mondat) címmel az író és filozófus Jean-Christophe Bailly és Fáber Ágoston értekezik, az Őrjítő ez a lakótelep programon pedig Tóth Krisztina, Joanna Bator, Dragomán György és Pálfi György gondolkodik el a lakótelepen, mint kulturális problémán/jelenségen.

Szerző

Végeérhetetlen röhögés

Publikálás dátuma
2014.10.15. 07:45
Hajmeresztő figurák szerepelnek a Paródia előadásában FORRÁS: ARMEL OPERA FESZTIVÁL
Hatalmas, élvezettel teli, végeérhetetlen röhögés a Paródia című egyfelvonásos, amit az Armel Opera Fesztiválon láthattunk az Erkel Színházban. Nem minden sült el azonban ennyire jól.

Nekibőszült iskolaigazgató ver egy diákot, aki már el is terül, a feldühödött diri pedig igencsak nekilendülve püföli a szerencsétlent. Akinek a társai viszont mobiltelefonnal bőszen, arcukon kaján vigyorral, fényképezik a jelenetet. És közben örvendezve azt énekelik, hogy ez milyen nagyon jó, mert így legalább ki lehet majd rúgatni a heves vérmérsékletű igazgatót.

No meg a közutálatnak örvendő kémia tanárnőt is, aki miatt ez a diákverés történik, mert panaszkodni ment a rakoncátlan osztályra, melynek tagjairól nem állítható, hogy makulátlan kémia tudorok. Ellenben a bepipult tanerőről sem mondható, hogy túlzottan elől állt, amikor a jóindulatot, meg a humánumot osztogatták.

Kimondottan az a szivatós fajta, aki halálra élvezi, ha kipécézhet valakit, alaposan, élvezkedve megfingathatja, fölényeskedhet vele, rápiríthat. Szóval igazán kiállhatatlan. Ivana Saková meglehetősen jól játssza. Kiül rajta a gyönyör, ha diáknak kellemetlenkedhet, szinte erotikus mámor lesz rajta úrrá.

Egy húron pendül a magából kikelt igazgatóval, akit Kris Belligh kellő elvakultsággal és hevülékenységgel alakít. Tanárok és diákok egymással szemben olyanok, mint két ellenségeskedő párt, mint két kiskakas, aki összeveszett, és már így maradnak egy életre, mert lehetetlen a kibékítésük.

A híres Josef Kajetán Tyl Színház produkciója pedig olyan, mint egy virgonc, gunyoros, nyelvöltögető diáktréfa, amiben mindenki élvezi a féktelen rosszcsontkodást.  Ráadásul ez egy kortárs opera, remek egyfelvonásos. Előtte üres a zenekari árok. Már furcsálkodunk, hogy egy opera esetében hogyan lehetséges, hogy magnóról megy majd a zene.

Aztán a nézőtér felől hangoskodva becsörtet egy rakat rumlis alak, úgy néznek ki, mintha éppen most érkeztek volna a grundról, úgy gondoljuk, ők lesznek az énekesek, akiknek ez a jelmezük. De a zenekari árokba tartanak. Akit az előző egyfelvonásosban pedig még frakkban láttunk, felpattan a karmesteri pulpitusra, saruban, klott gatyában, ujjatlan pólóban, így jól látszanak a karján a tetoválások. 

Vojtéch Spurni zenei rendező és karmester fején fordított baseball sapka. És a zenekar elkezd valami fenemód pattogó, felpörgetett tempójú, fölöttébb szarkasztikus, az egész világot, és benne az opera műfaját is kigúnyoló zenét játszani. Olyan az egész, mint egy elnyújtott, nagy, végeérhetetlen röhögés, ami sehogyan sem akar abbamaradni.

Később kiderül, hogy azok az operaénekesek, akik az osztály tagjait játsszák, még cifrábban néznek ki, mint a muzsikosok. Égnek álló, virító színű hajak, mindenben szabálytalan, rikító, figyelemfelkeltő cuccok, mintha a polgárpukkasztás megtestesítői lennének. És azok is. Nem véletlenül akad ki rajtuk a kosztümös, hangsúlyozottan rendezett frizurájú, eléggé nyársat nyelt kémiatanárnő.

És aztán ebből az alapfelállásból lesz ne mulass!, égszakadás-földindulás, rohangálás, tébolyult diákcsínyek garmadája, tréfás szituációk sorjázása. Üdítő, kolosszális, fantáziadús dili az egész. Az énekesek kicsattanó örömmel telehancúrozzák a színpadot. Mindannyian jó színészek, fergeteges humoruk van.

Kerek Gábor, aki a zenét és a szöveget írta, veszettül telibe talált valamit. Nem akart mélyre szállni, nem akart a poklok bugyraiba elvezetni bennünket, de rendkívül mulatságos, üde, friss, görbe tükröt mutat nekünk, amit hatalmas ovációval fogad a közönség, Dominik Benes lendületesen elementáris rendezésében.

Az előtte lévő egyfelvonásos, A császár új ruhája, ugyanennek a teátrumnak a produkciója, közel sem ilyen jó. Ránky György már megzenésítette Andersen klasszikus meséjét, Pomádékirály új ruhája címen, és az a mű igencsak erőteljesen, gyilkosan metsző humorral kikarikírozza a hatalmi elvakultságot.

Most is észleljük, Jaroslav Kreck operájában, Magdalena Svecová rendezésében, hogy fölöttébb mulatságos dolgot látunk és hallunk, mégsem dől a nézőtér a nevetéstől. Az, hogy sakktáblán mozog valamennyi szereplő, és mindehhez még stilizált, szépelgő mozgásrendszer is tartozik, egyébként látványos jelmezekkel, kimódolttá, és ezért sokszor élettelenné teszi a produkciót.

Ez nagyrészt igaz Christian Henking Figaro című operájára is, ami egy mai teátrumba helyezi a közismert történetet, Raphael Urweider szövegével. Színpadi káoszt ábrázolva valódi káosz is keletkezik a deszkákon, kuszává váló cselekménnyel, Andreas Zimmermann rendezésében, a Svájcból érkezett Biel Solothurn Színház és Zenekar prezentációjában.

Érdekes a zene, kicsit imitálja Rossinit, de azért a mába hajlik, még rap is vegyül bele. Ebben az esetben is sokat kellene nevetnünk, de mivel inkább csak a humor imitációját kapjuk, jó, ha mosolygunk.

A Szegedről, kellő ottani támogatás híján, kényszerűen Budapestre került Armel Operafesztivál már komoly rangot vívott ki, nemzetközi szinten is. Szabad teret nyit a kísérletezésnek. Az pedig a kísérletezés természetrajzából fakad, hogy adódnak mellényúlások, és mint a Paródia példája mutatja, telitalálatok is.

Szerző
Frissítve: 2014.10.14. 22:53