Most először játszik Spiró-darabban, de eddig is figyelemmel kísérte a szerző műveit?
- "Figyelemmel kísérem"? …, hiszen először a Sziget utcai fiúiskolában, majd a Bólyai Gimnáziumban járt kettővel fölöttem. Emlékeim szerint kicsit nagyobb volt az orra - nyilván vékonyabb volt - én meg pattanásos voltam halálosan. Közeli barátok nem vagyunk, de mindig is jóban voltunk.
- Van kedvenc Spiró-drámája?
- Talán az első drámája a Bizánc, azt korábban meg is akartam rendezni. Volt idő, amikor színházrendező akartam lenni, aztán kiszerettem ebből a dologból.
- Nem is próbálta ki a színházrendezést?
- De, még fiatal koromban, amikor a Vígszínházhoz kerültem, rendeztem két darabot, egyet stúdió előadásként, akkor találtuk fel az ilyesmit, a másikról tán épp Spiró írt kritikát…
- Miért ment el aztán a kedve?
- Akkoriban kezdett kialakulni a világban a rendezői színház. Nálunk egyszer csak megjelent a Zsámbéki, az Ascher, a Székely Gábor. Egyszer arra gondoltam, hogy nekem meg kell rendeznem a 22-es csapdáját tankokkal, repülőgépekkel, amerikai zászlóval, tömegjelenetekkel a magam átiratában. Végül az egész olyan soknak tűnt és megrémültem tőle. Nem is csináltam meg, csak eljátszottam, Kapás Dezső rendezte.
- Gyerekkorában mi akart lenni?
- Filmes és ez a szenvedélyem meg is maradt a mai napig. A filmrendezéstől sohasem féltem.
- Spiró György a Kvartett című darabját 1996-ban írta, de semmit sem vesztett az aktualitásából…
- Ez így van. Az olvasópróba előtt elolvastam, és azonnal éreztem, hogy ebből jó előadás fog születni. A néző úgy érezheti, jé, ez nekem szól!
- Emellett szólhat, arról, hogy mennyire nem értjük meg egymást.
- Igen, itt senki sem érti meg egymást. De szerintem leginkább azért jó ez a dráma, mert a maga szempontjából minden szereplőnek igaza van. A szerző nem mond véleményt. A Hegedűs D. Géza által játszott figurára könnyen mondhatnánk, hogy a múlt rendszerből maradt itt és elment fölötte az idő, de ez sem ilyen egyszerű. Már három hete próbáltuk az előadást, amikor egyszer csak kijöttem az egyik szünetben és azt mondtam magamnak: ennek a pasasnak néha igaza van! Gondoljon csak bele, ilyesmit mond: itt felépítettünk egy országot, ahol mindenkinek volt munkája, mindenkinek volt lakása, nem voltak hajléktalanok. Most négymillió koldus él itt, kurvák és stricik országa lettünk. Nincs ebben valami?
- Nem látja túl szépnek a rendszerváltás előtti időszakot?
- Ebben önzés is van, jócskán, persze! Először is fiatalok voltunk… De azért például a színészeknek azokban az időkben sokkal jobb volt a helyzetük, mint ma. A művészeteknek komolyabb rangja volt, a színészeket például komoly tisztelet övezte. Dolgozhattunk sokat a rádióban, a televízióban, filmezhettünk folyton. Úgy tapasztaltuk, hogy érdeklődnek az iránt, amit csinálunk, vagy mindenesetre ezt éreztük. Ha én a rendszerváltás előtt kimentem a Lukács uszodába, mindennap odajött hozzám valaki a medencében és elmesélte, mit gondol arról a tévéjátékról és benne az én alakításomról, amit előző nap látott a televízióban. Egy másik úszótárs pedig arról értekezett, hogy mennyire tetszett az a színdarab, amit a Vígszínházban látott az előző héten. Az is igaz, hogy mostanában kevesebbet járok a Lukács uszodába, mint régebben. De se a medencében, se a villamoson, se az utcán nem szólítanak meg annyian, hogy megosszák az élményeiket valamelyik munkámmal kapcsolatban. Úgy érzem, lejjebb van értékelve az egész, persze lehet, hogy épp ez a normális.
- Csalódott a rendszerváltás óta eltelt időszakban?
- Nem szívesen politizálok. Nem is nagyon értek hozzá. Ha a közéleti gondolkodásomat be kellene sorolni valahová, akkor az közel áll a baloldalisághoz. De inkább magánéleti vagyok, mint közéleti. Az egész helyzet azonban annyira bonyolult, hogy én nem vagyok arra alkalmas, hogy ezt részletesen kifejtsem. Az nekem például kifejezetten tetszik, hogy lehet jó zakókat kapni itthon is, korábban emiatt el kellett menni Bécsbe, vagy Londonba. Ma is, ha ezekben a városokban járok, szívesen bemegyek, hogy vásároljak valamit, aztán a felségem közli velem, hogy amiket szeretnék, azokat nálunk is megvehetem. Ja, persze - mondom ilyenkor - elfelejtettem…
- A Spiró-darab több morális problémát is felvet.
- Spiró ezt a drámát egy pályázatra írta, amit a kaposvári színház írt ki 1956 negyvenedik évfordulója apropóján 1996-ban. Spiró ebben direkten nem beszél sem politikáról, sem 56-ról, morális kérdésekről viszont igen. Egy 56-os esemény kapcsán sok mindent elmond az akkori és a mai helyzetről is, kőkeményen és szédületes humorral.
- A főhős folyton attól retteg, hogy előveszik majd a korábbi tetteiért, ez is eléggé aktuális, gondoljunk csak a Biszku Béla-ügyre.
- Ezt a próbák során mi is emlegettük sokszor. Ez a férfi valóban paranoiás, betegesen fél, hogy majd megbüntetik az egykori bűntetteiért. Az én általam játszott amerikás magyar meg nem érti, nem ezért jött…
- A Biszku-per viszont tart. Nem lett volna jobb ezen már rég túlesni?
- Persze, de…Egyébként én nem tudtam, hogy ez egy politikai beszélgetés lesz, ahhoz nincs is olyan nagy kedvem.
- Akkor beszéljünk szakmai kérdésekről! A Kvartettben az egyik partnere Börcsök Enikő. Ő aztán nagyon jól beszéli Spiró nyelvét.
- Valóban, de nem csak Spiró-darabokban nagyszerű, hanem szinte mindenben. Enikő egy istenáldotta tehetség, oda van pottyantva a színpadra, valami ismeretlen erő által. És ne feledkezzünk meg a negyedik szereplőről, Péter Katáról sem! Hiszen ez egy kvartett.
- Marton Lászlóhoz, a Kvartett rendezőjéhez is régi munkakapcsolat fűzi.
- Ez így van. Lacival sokat dolgoztunk együtt. Nem mondanám azt, hogy mindig felhőtlen volt minden közös próbaidőszakunk. Előfordult, hogy vitatkoztunk, de most minden sima és magától értetődő volt. Laci nagyon felkészült volt, és elérte, hogy minden jelenet pontos, világos és "harapós" legyen. Azt hiszem, lehet mondani, hogy ez a produkció szerencsés csillagállás idején született.
- Ebben az évadban a másik új bemutatója Molnár Ferenc darabja A testőr lesz. Szívesen játszik Molnár-hőst?
- Igen, játszottam már többször is. Az ember először azt hiszi, hogy nagyon könnyű dolga lesz, aztán kiderül, hogy egyáltalán nem. Könnyen el lehet rontani. Régi barátom, Valló Péter rendezi majd az előadást és reméljük, hogy nem fogunk hibázni.
- Most térjünk rá a kedvencére, a filmezésre. Tizenhét év után újra saját filmet forgatott. A Gondolj rám, amit most vág, Vámos Miklós egyik novellájából született.
- Én mindig bajban vagyok, ha egy filmforgatókönyvet kell írnom, nagyon nehezen kezdem el, nem tudom, hogy miről szóljon, csak azt, milyen legyen a hangvétele, milyenek legyenek benne a képek, a párbeszédek. Megkértem a Vámost, segítsen. Persze az egész rém egyszerűen ment. Megkérdeztem tőle, nincs egy történed? Visszakérdezett, milyenre gondolsz. Orvost játszanék benne, válaszoltam. Több történet is felvetődött, végül a Bár című novelláskötetének egyik darabját választottam. Ebből írtunk közösen egy forgatókönyvet. A film persze általában lassan készül, egy három éves folyamat végére jutottunk el a vágáshoz.
- A történet alapmotívuma a halál…
- Jaj, ezt ne mondjuk így, mert megijednek tőle az emberek. Ez inkább egy emberi történet, remélem sok sármmal, humorral, persze keserűséggel is. Olyasmi "mozi" szeretne lenni, mint mondjuk a Sztracsatella volt.
- De…
- Igen, a főhős gyógyíthatatlan beteg lesz, és az a terve, hogy igyekszik magát mindenkivel megutáltatni, azért, hogy minél kevésbé fájjon a környezetében élőknek, ha elmegy. Ebből persze mindenféle kalamajka keletkezik.
- A halál, az elmúlás foglalkoztatja?
- Egy idő után az mindenkit foglalkoztat.
- Próbál magára vigyázni?
- Valamennyire munkamániás vagyok, úgyhogy nehéz. De két és fél évvel ezelőtt megijesztettek az orvosok. Azt mondták, egyáltalán ne igyak többé alkoholt, kávét, ne gyújtsak rá, ne stresszeljek, és ne szedjek aszpirint. Azt mondtam, jó. Másnap felkeltem és attól fogva ezeket a tilalmakat betartom. Na, most képzelje.
- Ez nagyon komoly életmódváltást jelent.
- Nagy örömet nem okoz, de lehet élni így is. Meg lehet szokni.
- A film is eszébe juttatta a halált?
- Á, akkor már ezzel nem foglalkoztam. Igyekeztem, hogy minél jobb legyen a könyv, a forgatás, a színészek. Úgy alakítottuk, hogy helye legyen a történetben Presser Gábor Gondolj rám című szerzeményének.
- Ön játssza ez egyik főszerepet és rendezi is a filmet. A forgatás alatt kikéri olyan tanácsát, aki kívülről is látja az egészet?
- Nem kell külön külső ember, Ragályi Elemér operatőr és Balog Zsolt technikai rendező mindenben segít, amiben kell. Számomra a filmezés valahogy természetes dolog, ráadásul már tizenhat évesen is rendeztem egy filmet, amelynek a főszerepét is én játszottam, meg is nyertünk vele egy Országos Amatőr Filmfesztivált. Kíváncsi vagyok, hogy ezt a mostani filmet hogyan fogadják majd a nézők. Nem egyszerű a helyzet, mert ma kevésbé járnak moziba, mint régen, nem is lehet rajta folyton röhögni, hogy sorok álljanak a moziknál, ráadásul mindenki mindent letölt a netről vagy honnan az istenről, szóval lesz élete a filmnek, csak talán másként: kicsit mozi, kicsit dvd, kicsit blu-ray, kicsit tévélejátszások évekig stb, a fene tudja, csak nézzék akárhogyan is!
- A filmalap támogatja ezt a filmet, könnyű volt velük együttműködni?
- Sokat dolgoztunk azért, hogy ez a film létrejöjjön. Többször átdolgoztuk a forgatókönyvet. A filmalap még egy dramaturgot is adott ehhez.
- Tehát ez fontos volt önnek annyira, hogy harcoljon érte?
- Hajaj, ez engem nagyon érdekelt.
- Mikor lesz a bemutatója?
- A pontos dátumot még nem tudjuk, folynak róla a beszélgetések, hogy mikor. Most még csak vágjuk, aztán jön a hang utómunka, zene, fényelés stb, sok-sok érdekes játék (télen, ha esik a hó, még forgatunk is hozzá kicsit). Szóval, hol van a premier még? Tavasszal talán…
