MSZP;adótörvény;

2014-10-22 13:14:00

Az MSZP az adótörvény-javaslat visszavonására szólít fel

Az MSZP azt követeli, hogy a kormány azonnal vonja vissza az adótörvény-javaslatot, terjesszen be újat, amiben már nem szerepel az internetadóra vonatkozó indítvány.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, "senkinek ne legyen illúziója", ahogy korábban is a szolgáltatók minden különadót áthárítottak a fogyasztóra, most is a fogyasztó fogja megfizetni "a netadót". Véleménye szerint egy átlagos felhasználó esetében előfordulhat, hogy egy havi adó többe fog kerülni, mint a havi internet-előfizetési díj.

A szocialista politikus megismételte pártja korábbi javaslatait: öt százalékra kell csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját, illetve nettó 100 ezer forintos minimálbérre van szükség.