Változást várnak Tunéziában

Tunéziát az arab tavasz egyedüli pozitív példájának tartják. Az erős civil társadalomnak köszönhetően a békés átmenet akár Líbiához akár Egyiptomhoz viszonyítva kulturált körülmények között zajlik. Igaz, a vasárnapi parlamenti, majd a november 23-án esedékes elnökválasztás újabb erőpróbát jelent a társadalom számára.

A vasárnapi voksoláson 15 ezer jelölt indul a 33 választókörzetben. A választásra 5,3 millióan regisztrálták magukat, vagyis jóval többen járulhatnak az urnákhoz, mint 2011-ben. A választási törvény előírja, hogy a pártok jelöltlistáin azonos mértékben kell képviseltetniük magukat a férfiaknak és a nőknek.

A biztató politikai folyamatok ellenére a lakosság egy jelentős része nincs megelégedve a folyamatokkal. Úgy vélik, túl csekély változások történtek a 2010/2011-es "jázminos forradalom" óta. Akkor elsősorban az egyre alacsonyabb életszínvonal, valamint az ijesztő mértékű korrupció miatt vonultak az utcákra a tunéziaiak - főleg a fiatalok.

Az első tüntetések 2010 decemberében robbantak ki azt követően, hogy egy 26 éves zöldségárus, Mohamed Bouzazi felgyújtotta magát Szidi Bu-Szaid városának piacán. Az egyetemi diplomával rendelkező fiatal így hívta fel a figyelmet reménytelen helyzetére.

2011. január 4-én a kórházban halt bele sérüléseibe. Egyre többen és többen adtak hangot elégedetlenségüknek. Kijárási tilalmat rendeltek el, a demokráciáért küzdők azonban nem hátráltak meg, s 2011. január 14-én elérték Zine El Abidine Ben Ali elnök távozását.

A demokratikus átmenet fontos fejezete volt a 2011. október 23-i voksolás: megválasztották az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjait. A legtöbb mandátumot a Muzulmán Testvériséghez közel álló Ennahda szerezte meg: a 217-ből 89 mandátumra tett szert.

A Kongresszus Párt segítségével 2011. december 12-én Mohamed Moncef Marzoukit választották meg elnöknek, aki december 24-én Hamadi Jebalit jelölte ki kormányfőnek. Bár az Ennahda mérsékelt muzulmán pártnak állította be magát, s elítélte a szélsőségesek akcióit, sok tunéziai félt attól, hogy hatalomra kerülése után a párt Tunézia iszlamizálására törekszik.

A borúlátók jóslatát igazolni látszott, hogy 2012/2013-ban több olyan képviselőt és politikust támadtak meg, akik nem az Ennahda tagjai voltak. Különösen a muzulmán párt egyik legnagyobb bírálójaként ismert Chokri Belaid, valamint Mohamed Brahmis 2013 februárjában, illetve júliusában történt meggyilkolása keltett óriási feltűnést.

Az év nyarán ismét tömegtüntetésekre került sor az országban, ezúttal azonban már az Ennahda ellen tiltakoztak. Sok nő is attól tartott, hogy megkurtítják jogaikat.

A tiltakozó megmozdulások több hónapig tartottak, mígnem 2014 januárjában Ali Larayedh kormányfő egy nemzeti "párbeszéd után" átadta helyét Mehdi Jomaanak, aki technokrata kormányzatot hívott életre.

Mindeközben az alkotmányozó nemzetgyűlés egyre inkább parlamentként működött, törvényeket fogadott el. A legfontosabb eredmény azonban mégiscsak az új alaptörvény elfogadása volt, amelyet idén január 27-én nagy többséggel szavazott meg a törvényhozás, majdnem minden párt áldását adta rá.

Az alkotmány teljes körű lelkiismereti és vallásszabadságot biztosít, kiáll a női egyenjogúság mellett. Az elnök és a kormányfő közötti hatalommegosztás biztosítja, hogy Tunézia ne lehessen többé diktatúra. Létrehozták az alkotmánybíróság intézményét is.

Szakértők rámutattak: az alaptörvény a maga nemében teljesen egyedülálló az arab világban, nem is tesznek benne említést az iszlám törvénykezésről, a saríáról.

Tény, hogy a vidéki polgármesteri hivatalokban, az egyetemeken, a biztonsági apparátusban sok régi arc tűnik fel. Olyanoké, akik Ben Ali idejében is megbízható kádereknek bizonyultak.

Ugyanakkor komoly előnyei voltak annak, hogy nem söpörték ki a teljes apparátust a 2011-es politikai változások után, hiszen ennek is köszönhető, hogy Tunézia nem süllyedt olyan káoszba az arab tavasz után, mint Líbia.

A kampányban nem is igazán volt téma, hogy meg kell szabadulni a régi káderektől. A választás nagy esélyese ezúttal is az Ennahda, legnagyobb ellenlábasai a liberálisok, akik továbbra is úgy vélik, hogy a muzulmán párt az iszlám szélsőségesekkel kacérkodik.

Meglepő módon az Ennahda elnöke, Rachid Ghannouchi múlt héten minden párt számára együttműködést ajánlott. A szekuláris Nida Tounes ("Tunézia felhívása") vezetője, a veterán, Beji Caid el Sebsi, aki a Tunézia atyjának nevezett Habib Bourgiba elnök (1957-1987) utódának tartja magát, nyitottnak is mondta magát az esetleges koalíciós megbeszélésekre.

A liberálisok azonban jelezték: továbbra sem nem hajlandóak együttműködni az Ennahdával. A vasárnapi voksoláson 217 parlamenti mandátumot lehet megszerezni, s 18 képviselőt delegálhatnak a külföldön élő tunéziaiak. Ha az előrejelzéseknek megfelelően valóban az Ennahda nyer, nem lesz könnyű a kormányalakításhoz szükséges többségre szert tennie a törvényhozásban.

Ugyanakkor bármilyen színezetű kabinet is alakul, egyik legfontosabb feladata a még ma is kegyetlennek tartott titkosszolgálat átalakítása lesz: mintegy 6000 bebörtönzött vár arra, hogy végre megkezdődjék bírósági eljárása.

Elengedhetetlen továbbá a gazdaság rendbetétele. Manapság a lakosság 15,5 százaléka él a létminimum alatt. Sokan panaszkodnak a folyamatosan emelkedő árszínvonalra. A demokratikus átmenet során a döntéshozóknak mintha már nem maradt volna energiája a fontos gazdasági intézkedések meghozatalára.

Az instabil belpolitikai helyzet miatt 2011 eleje óta jóval kevesebb turista látogatott el az országba, mint az azt megelőző években. A külföldi befektetők sem tolakodnak a kormány portája előtt. Az eltelt években csökkent az Európai Unió és Tunézia közötti kereskedelmi forgalom értéke.

Mindez romló szociális viszonyokat eredményez. A 25 év alatti fiatalok esetében az állástalanok aránya 40 százalékos. S mivel a társadalomban magas a fiatalok aránya, ez még súlyosabb helyzetet idéz elő, mint Spanyolországban, vagy Görögországban a fiatalokat sújtó 50 százalék feletti munkanélküliség. Egyre több tunéziai próbál az Európai Unióba menekülni.

A tunéziai fiatalok esélyt sem látnak, hogy jobbra forduljon helyzetük. Ez azonban igen veszélyes helyzetet teremthet, hiszen mind többen válhatnak a szélsőséges iszlám ideológia rabjává.

A tunéziai belügyminisztérium adatai szerint az ország 2600 polgára (más források 4000 emberről tesznek említést) utazott az iraki, illetve szíriai hadszíntérre. Nyolcvan százalékuk az Iszlám Állam (IS) dzsihadista csoporthoz csatlakozott.

Egyelőre csak igen kevesen tértek vissza a háborúból. Ha azonban a szélsőségesek végül mégis hazatérnek, az nem sok jót jelenthet Tunézia biztonsága számára.

A tunéziai demokratikus folyamat következő fontos mérföldköve a november 23-án esedékes államfőválasztás lesz, amelyen 27-en kívánnak indulni, köztük Marzouki hivatalban lévő elnök, Mustapha Ben Jaafar, az alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke, a 88 éves Beji Caid el Sebsi, továbbá egy korábbi miniszter, aki Ben Ali elnöksége idején volt tárcavezető.

Mindegyik jelöltnek 10 ezer aláírást kell összegyűjtenie, vagy az alkotmányozó gyűlés 10 tagjának támogatását megszereznie. A legesélyesebb talán Mohamed Moncef Marzouki elnök lesz. Az 1945-ben született politikust több ízben letartóztatták Ben Ali elnöksége alatt.

2001-ben politikai pártot alapított Kongresszus a Köztársaságért néven, amit a hatóságok egy évvel később betiltottak. Ezt követően Franciaországban élt száműzetésben. 2011 januárjában az Emberi Jogok Arab Bizottságának elnökévé tették meg. Ben Ali bukása után tért vissza szülőhazájába, s néhány hónappal később meg is választották ideiglenes államfőnek.