„Zendülő” francia szocialisták

Nevet változtatna csaknem valamennyi francia politikai párt. Legalábbis így értesült a Le Monde. A szocialistáknál ezt Manuel Valls kormányfő pendítette meg, a mozgalom főtitkára azonban ellenezné. A szélsőjobboldalon az atyja ellen lázadó Marine Le Pen vetkőzné le a Nemzeti Front hagyatékot, míg a klasszikus jobboldali UMP, amely Chirac búcsúja után cserélt logót, akkor bújna ki eddigi bőréből, ha november végi kongresszusán Sarkozyt választaná elnökéül.

A legkomolyabb, már-már válságos a helyzet a jelenleg kormányzó szocialistáknál. Mértékadó lapvélemények, méghozzá az inkább velük rokonszenvező újságok, címbetűikben és hasábjaikon nyíltan „végső válságot” emlegetnek.

A Le Monde néhány hete elemző cikkében a PS, (a Szocialista Párt rövidítése) „haláltusájáról” írt, ugyanakkor a Hollande-kénál radikálisabb baloldali térfélen álló Libération, a minap címoldalán parentálta el a mozgalmat.

A téma régebbi keletű, de az időszerűségét most az adta, hogy a parlament októbervégi költségvetési vitájában az államfő pártjának parlamenti frakciójából 41 képviselő, köztük néhány egykori miniszter is, nemmel szavazott a büdzsére, hasonló jelenségre régen volt már példa.

Alig csitult el ennek a visszhangja, máris friss veszélyt emlegetnek. Strasbourg-ban, az európai parlamentben iktatták be a gazdasági biztosi funkcióba Pierre Moscovicit, és emiatt le kellett mondania otthoni mandátumáról.

Annak idején egyéni választókerületben győzött, így nem küldhetnek mást a helyére, pótlásáról a szavazóknak kell dönteniük.

Igen nagy az esélye annak, hogy a mandátumot az ellenzék hódítja el, aminek az lehet a következménye, hogy a szocialisták elveszíthetik eddigi törvényhozási többségüket.

Mindössze egyetlen vokssal, de ez a kabinet kisebbségbe szorítását jelentheti, a kormány leszavazását, netán új választást is kikényszeríthet.

A háttérben ádáz személyes küzdelem áll, de ez csakugyan a PS igen súlyos krízisét mutatja. A „zendülők” vezéralakja egy asszony, nem is akárki.

A mozgalom egyik nagy történelmi figurájának, Jacques Delors-nak a lánya, az atya sokáig az Európai Unió történetének első brüsszeli főminisztere volt, a közösségnek máig is nagyra tisztelt vezéralakja. Jelképesen maga Monsieur Európa.

Igaz, Delors-t, noha Mitterrand hűséges társának tekintették, mégis inkább nem „hiteles” szociáldemokratának”, valójában a katolikus egyházhoz húzó, hivő keresztényszocialistának tartják.

Ezzel szemben Martine a lánya, első férjének a neve után Madame Aubry, igencsak balra húz, ma a Szocialista Pártban őt tekintik a balszárny vezéralakjának.

A Hollande-Valls hivatalos irányzat konok bírálójának, aki a mérsékelt, liberálisnak tekintett fölfogással szemben a történelmi gyökerekhez nyúlna vissza. A pártnak egy ideig első titkára is volt, de amikor ettől a poszttól búcsúzott, az egyik legnagyobb városnak, Lille-nek lett a polgármestere.

Mintegy hídfőállást teremtett belőle, és ma is ebből a fellegvárból vívja elszánt harcát, az általa „hitszegőnek” tekintett François Hollande államfő és miniszterelnöke, Manuel Valls ellen.

A költségvetési zendülés idején Aubry egyik elszánt harcostársa, Benoit Hamon, aki szakítása jeléül föladta miniszteri tárcáját is, azt nyilatkozta a közszolgálati tévében, „ahhoz, hogy Franciaország kikászálódjék a bajaiból, a baloldalnak sikeresnek kell lennie.

Azért, mert a kormányt otthagytam, ellenzékbe nem vonulok, de nem is akarom ebek harmincadjára juttatni azt, amiért mindig is küzdöttem”.

Hamon azon a véleményen van, hogy mindenekelőtt a gazdaságpolitika veszélyezteti „a Köztársaság egészét”, és hozzáteszi, új szociáldemokráciára van szükség, pontosabban a régi gyökerekhez kell visszatérni.

Pontosan ez fejezi ki Martine Aubry hitvallását is. Csakhogy ő mozgósítóbban fogalmaz, a hite szerint lelkesítőbben, „újjászületést” hirdet.

Tagadja, hogy modernek és maradiak véleményeltéréséről volna szó, azt ellenben megalkuvás nélkül hangoztatja, „új szociáldemokráciát teremteni nem lehet a múlttal való gyökeres szakítással. Az egységet az eredeti értékek alapján kell kialakítani, utána jöhet csak el a XXI. század építésének az ideje”.

Ennek a gondolatnak állította a szolgálatába a Lille-ben megnyílt kiállítást is, mintegy a reneszánszra, a Quattrocentróra kacsintva. Ahogyan a tengerentúlon ennek a jegyében építették újjá Detroitot, Hollandiában Eindhovent, lépésről lépésre.

Hozzátette, e gondolat jegyében javasolta Hollande elnöknek, hogy egész Franciaországban szervezzenek nagy jelképes expót, de mert süket fülekre talált, végül is Lille-ben teremtette meg.

Szerinte „a lejárt liberális recepteknek a pokolban a helyük”, de mert úgy vélte, hogy félreértelmezik a szavait, helyesbített, „azért mert nem értek egyet a mai kormány gazdaságpolitikájával, nem húztam át ellenzékbe”.

És kilátásba helyezte, a nagypolitika kérdéseiről az elkövetkező hetekben, hónapokban többször szólal majd meg, hiszen az a véleménye, végképpen még nem veszett el semmi, Hollande öt elnöki esztendeje, amely 2017-ben jár le, sikerrel zárulhat.

Nem hajlandó azonban a Valls-kormány mögé állni, semmiképpen sem kész elfogadni a gondolatot, hogy útra kelni lehet cél nélkül is.

Tatarozásra van szükség

A kibontakozott ellentámadás új keletű. A múlt hét végén csakugyan történt „újjászületés”, de nem a politikában, hanem a sajtóban. A francia baloldalnak talán legkövetkezetesebb, a progresszív eszmékhez egyik leghűségesebb hetilapja, a Le Nouvel Observateur több évtizedes siker után megújult, friss köntöst öltött, ami a francia sajtóban eléggé gyakori.

A gyorsabb tempó bizonyítására megkurtította alapító nevét, ezen túl csak L’Obs, figyelő maradt, a rohanó időnek megfelelően takarékosabban. Nos, a hírmagazin új „első számában” címoldalán a kormányfő, Valls fotóját közölte, mintegy jelezvén, abban a vitában, amelynek a tétje hovatovább a Szocialista Párt léte, a redakció tétovázás nélkül nem a „klasszikusok”, a múltban megrekedők mellett áll, hanem igenis, ha úgy tetszik a liberalizmussal „fölhígítók” pártján.

A lapban Vals többoldalas interjúban fejti ki, hogy a „közös otthont”, a házat igenis tatarozni kell, fölújítani, gyakorlatiasan, republikánus módra, reformokkal. „Ha a baloldal – vallja Vals - belefagy a múltjába, a totemeit támasztja föl, és ha eközben hűtlen lesz hagyományaihoz, keserves idők várhatnak rá”. De mi lesz Hollande-nak 2017-ben lejáró elnöki esztendeivel?

Meg kell állapítani, - ezt már megint a Le Monde jelenti ki -, hogy Valls bármennyire is a mostani államfő mellett tesz hitet, az új baloldal, már nem Hollande körül szerveződik. Olyannyira nem, hogy Michel Rocard volt kormányfő, (mellesleg maga is a múlt embere”), a Canal+ tévében kifejtette, lebeszélné az elnököt, másodszor is jelöltesse magát 2017-ben.

Ehhez a lap hozzáfűzte a kérdést, a szocialisták nyomban „eltemették” emberüket”? Elhamarkodott volna – fűzte hozzá egy aktuális miniszter – nem eszik a kását olyan forrón, úrrá kell lenni az idegeken, mindenképpen elkerülni a hisztériát. A körültekintő óvatosság annál is tanácsosabb, mert sokan azzal ijesztgetnek, ha nem kellően bölcsek, a szélsőjobboldal, a Nemzeti Front kísértetének a talpraállását segítenék.

Valls nem titkolja, a hebehurgyaság csakugyan sírba kergetheti a baloldalt. Szerinte is, az Ötödik Köztársaságnak több mint fél évszázada alatt ez a baloldal ennyire gyönge, mint most, nem volt soha. Mégis – ezt már a PS idei nyári egyetemén fogalmazták meg – őrzik a reménységet. Ha erről lemondanának, tényleg veszíthetnek.Ez a tétje a játéknak.