A legkomolyabb, már-már válságos a helyzet a jelenleg kormányzó szocialistáknál. Mértékadó lapvélemények, méghozzá az inkább velük rokonszenvező újságok, címbetűikben és hasábjaikon nyíltan „végső válságot” emlegetnek.
A Le Monde néhány hete elemző cikkében a PS, (a Szocialista Párt rövidítése) „haláltusájáról” írt, ugyanakkor a Hollande-kénál radikálisabb baloldali térfélen álló Libération, a minap címoldalán parentálta el a mozgalmat.
A téma régebbi keletű, de az időszerűségét most az adta, hogy a parlament októbervégi költségvetési vitájában az államfő pártjának parlamenti frakciójából 41 képviselő, köztük néhány egykori miniszter is, nemmel szavazott a büdzsére, hasonló jelenségre régen volt már példa.
Alig csitult el ennek a visszhangja, máris friss veszélyt emlegetnek. Strasbourg-ban, az európai parlamentben iktatták be a gazdasági biztosi funkcióba Pierre Moscovicit, és emiatt le kellett mondania otthoni mandátumáról.
Annak idején egyéni választókerületben győzött, így nem küldhetnek mást a helyére, pótlásáról a szavazóknak kell dönteniük.
Igen nagy az esélye annak, hogy a mandátumot az ellenzék hódítja el, aminek az lehet a következménye, hogy a szocialisták elveszíthetik eddigi törvényhozási többségüket.
Mindössze egyetlen vokssal, de ez a kabinet kisebbségbe szorítását jelentheti, a kormány leszavazását, netán új választást is kikényszeríthet.
A háttérben ádáz személyes küzdelem áll, de ez csakugyan a PS igen súlyos krízisét mutatja. A „zendülők” vezéralakja egy asszony, nem is akárki.
A mozgalom egyik nagy történelmi figurájának, Jacques Delors-nak a lánya, az atya sokáig az Európai Unió történetének első brüsszeli főminisztere volt, a közösségnek máig is nagyra tisztelt vezéralakja. Jelképesen maga Monsieur Európa.
Igaz, Delors-t, noha Mitterrand hűséges társának tekintették, mégis inkább nem „hiteles” szociáldemokratának”, valójában a katolikus egyházhoz húzó, hivő keresztényszocialistának tartják.
Ezzel szemben Martine a lánya, első férjének a neve után Madame Aubry, igencsak balra húz, ma a Szocialista Pártban őt tekintik a balszárny vezéralakjának.
A Hollande-Valls hivatalos irányzat konok bírálójának, aki a mérsékelt, liberálisnak tekintett fölfogással szemben a történelmi gyökerekhez nyúlna vissza. A pártnak egy ideig első titkára is volt, de amikor ettől a poszttól búcsúzott, az egyik legnagyobb városnak, Lille-nek lett a polgármestere.
Mintegy hídfőállást teremtett belőle, és ma is ebből a fellegvárból vívja elszánt harcát, az általa „hitszegőnek” tekintett François Hollande államfő és miniszterelnöke, Manuel Valls ellen.
A költségvetési zendülés idején Aubry egyik elszánt harcostársa, Benoit Hamon, aki szakítása jeléül föladta miniszteri tárcáját is, azt nyilatkozta a közszolgálati tévében, „ahhoz, hogy Franciaország kikászálódjék a bajaiból, a baloldalnak sikeresnek kell lennie.
Azért, mert a kormányt otthagytam, ellenzékbe nem vonulok, de nem is akarom ebek harmincadjára juttatni azt, amiért mindig is küzdöttem”.
Hamon azon a véleményen van, hogy mindenekelőtt a gazdaságpolitika veszélyezteti „a Köztársaság egészét”, és hozzáteszi, új szociáldemokráciára van szükség, pontosabban a régi gyökerekhez kell visszatérni.
Pontosan ez fejezi ki Martine Aubry hitvallását is. Csakhogy ő mozgósítóbban fogalmaz, a hite szerint lelkesítőbben, „újjászületést” hirdet.
Tagadja, hogy modernek és maradiak véleményeltéréséről volna szó, azt ellenben megalkuvás nélkül hangoztatja, „új szociáldemokráciát teremteni nem lehet a múlttal való gyökeres szakítással. Az egységet az eredeti értékek alapján kell kialakítani, utána jöhet csak el a XXI. század építésének az ideje”.
Ennek a gondolatnak állította a szolgálatába a Lille-ben megnyílt kiállítást is, mintegy a reneszánszra, a Quattrocentróra kacsintva. Ahogyan a tengerentúlon ennek a jegyében építették újjá Detroitot, Hollandiában Eindhovent, lépésről lépésre.
Hozzátette, e gondolat jegyében javasolta Hollande elnöknek, hogy egész Franciaországban szervezzenek nagy jelképes expót, de mert süket fülekre talált, végül is Lille-ben teremtette meg.
Szerinte „a lejárt liberális recepteknek a pokolban a helyük”, de mert úgy vélte, hogy félreértelmezik a szavait, helyesbített, „azért mert nem értek egyet a mai kormány gazdaságpolitikájával, nem húztam át ellenzékbe”.
És kilátásba helyezte, a nagypolitika kérdéseiről az elkövetkező hetekben, hónapokban többször szólal majd meg, hiszen az a véleménye, végképpen még nem veszett el semmi, Hollande öt elnöki esztendeje, amely 2017-ben jár le, sikerrel zárulhat.
Nem hajlandó azonban a Valls-kormány mögé állni, semmiképpen sem kész elfogadni a gondolatot, hogy útra kelni lehet cél nélkül is.