Azt, hogy egy autós – állítólag véletlenül – ledöntötte és ezzel összetörte. A hírek beszámoltak arról, hogy sikerült Meloccó Miklós – kicsit Adyra emlékeztető - alkotását újra elkészíteni és felállítani.
Remélhetően véglegesen, ledönthetetlenül. Nálunk nehezen tolerálják a múlt bizonyos részeseit, nem úgy mint Mexikóban.
Néhány éve járhattam Mexikóvárosban (saját költségemen) és meglepődve hallottam, hogy a Főutcán – ami emlékeztet a mi Andrássy utunkra – a kétoldalt álló, ember nagyságú szobrok az állam történetének utolsó két évszázadából valók.
Egy részük éppen a függetlenségét kivívó Mexikó érdekében kifejtett, nem egyszer hősies tevékenységéért kapta ezt a fajta megtiszteltetést, de kiderült, hogy az ez után, a polgári államért vívott küzdelem harcosai is ott díszelegnek az út két oldalán.
S ami több mint pikáns: olyan személyek is, akik annak idején szemben álltak egymással, adott esetben egymás elleni polgárháborúkban harcoltak. Persze a spanyol alkirályok szobrai sehol nincsenek már, csak az emlékük, mert minden valamirevaló város főterét Zocalonak hívják.
Ami magyarul körülbelül a mi „talapzat” szavunknak felel meg. Ezeken a tereken kellett állni az alkirályok szobrainak. S ha meghaltak, vagy mást neveztek ki, akkor csak kicserélték a szobraikat a „talapzaton”, azaz a Zocalon.
Persze óriási különbség: Radnóti szobra nem felcserélhető, mert nagysága sem az. Az ő „talapzata” nem lehet másé, kizárólag az övé, ledönthetetlenül.
